𝐃𝐞𝐞𝐩𝐥𝐲 𝐒𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐰 [𝐴𝑣𝑎𝑡𝑎𝑟 𝑓𝑓.]

②④

A szél kellemesen hajamba kapott. Hátra fordítottam fejemet, hogy egy utolsó pillantást vegyek az otthonomról. Tudom, hogy nem az igazi de itt nőttem fel, itt voltak azok az emberek akik szerettek és akiket szerettem, de most el kell mennem innen. Túl sok minden történt az elmúlt időben amire jelenleg nem akarok emlékezni.

- El se hiszem, hogy haza megyünk. - mondta Lo'ak.

-Én sem. - szólt Kiri elhaló hangon.

- Csak siessünk! Lassan felkel a nap, észre fogják venni, hogy eltűntünk. - próbáltam gyorsaságra ösztönözni őket.

- Nem hiszem, hogy fogják tudni, hogy merre mentünk. - mondta Lo'ak.

Fogtam és Zi'anaval előrébb repültem. Jelenleg nincs kedvem senkihez sem. Persze ez nem Lo'ak vagy akár Kiri hibája. Az egyetlen egy személy akire most a legjobban szükségem lenne, az nincs többé.

- Tudod az utat ugye kislány? - paskoltam meg az ikrán nyakát.

Mire az csak hátra nézett és bólintott egyet. Előre hajolva oldalasan rá döntöttem fejemet a nyakára majd behunytam a szemem. Az állat érzett engem, hallotta a gondolataim, érezte amit én és én is éreztem amitbő. Majd megmutatott egy emléket.

' Egy gyönyörű hegység. Mennyi csodás növény. A nap meleg sugarai lágyan cirógatták arcomat. Mégis hol vagyok? Körbe fordulva megpillantottam két navit. Az ott Jake? És..és Neteyam? Kezemet szám elé tettem. Sokkal fiatalabb mint ahogy én megismertem.

- Nézd ott vannak! - mutatott Jake az ikránok irányába.

- Azta! De szépek. Én is szeretnék egyet. - ugrált a kicsi Neteyam.

A sármja kis kora óta meg volt neki és ahogy egyre nagyobb lett az vele együtt nőtt. Egy kósza könnycsepp hagyta el a szemem miközben mosolyra húztam ajkam.

- Ahoz mit szólsz? - kérdezte Jake egy ikránra mutatva.

De várjunk. Ő nem úgy néz ki mint Zi'ana. Jake a másik ikránra dobott egy kötelet. Az állat rájuk vicsorított. Neteyam próbált feljutni az ikrán hátára am az ledobta őt és lezuhant a mélységbe.

- Ááá! - kiabált a fiú.

- Nee! Neteyam. - kiáltott utána Jake.

Hirtelen egy másik ikrán a fiú után ugrott a mélységbe. Zi'ana?
Jake teljesen ki volt borulva nem tudta mit tehetne, majd hirtelen hangos csapkodást hallott. Az ikrán visszatért hátan az ifjú Sullyval.

- Hála Eywanak. Köszönöm. - futott oda hozzájuk Jake.

- Apa apa. Láttad? Megmentett! - ugrott le a fiú az állat hátáról.

- Igen láttam. Nagyon menő voltál ám. - ölelte meg szorosan a fiút.

Neteyam oda sétált az ikrán fejéhez és megsimogatta azt, majd az állat hozzá érintette fejét a fiú homlokához.

- Zi'ana. '

Az emléknek vége szakadt. Fel ébredve észre vettem, hogy könnyeim a végtelen óceánba potyognak. Mintha félnék attól, hogy egyszer kiszárad és pótlásként oda potyogtatnám őket, hogy az nehogy megtörténjen.
Nagyon hiányzik Neteyam. Ahogy Zi'ananak is, érzem rajta.

' Mindeközben a nap felkelt és elindult a nap a Metkayina klánnál.

- Nem láttad Thyrat? - kérdezte Tsireya Aonungtól.

- Nem.. Amióta elszaladt a szertartásról. - válaszolta a fiú. - De gondolom nincs jó passzban, ha itt hagyott így minendent. - mutatott körbe az óriási kupira amit a lány hagyott maga után. - Majd segíthetne összepakolni! - kiáltott Aonung a lány után.

Tsireya a Sully családhoz vette az irányt.

- Hol vannak? - kiabált Neytiri.

- Nem tudom, kedvesem. - mondta Jake, majd megölelte a nőt.

- Elnézést a zavarásért Lo'ak itt van? - kérdezte Tsireya.

- Nem tudjuk hol van. Kiri is eltűnt. Csak ezt találtuk. - adott Tsireya kezébe egy papírt Jake.

"El kellett mennünk. Küldetésünk van. Ne aggódjatok, jól leszünk. - T, K, L"

- Ez meg mégis mit jelent? - kérdezte Tsireya.

- Nem tudjuk. - fogta meg Neytiri a fejét.

- Menj és szólj a szüleidnek. - utasította Jake.

- Anyám! Anyám! - kapkodott levegőért Tsireya.

- Mi az lányom? - kérdezte Ronal miközben a kupit pakolta.

- Elmentek! - nyomta kezébe a levelet amit hárman hagytak.

A nő arcára meglepettség ült ki, majd kutatni kezdett.

- Elvitték! - kiáltott fel.

- Mégis micsodát? - kérdezte Aonung teljesen értetlenül.

- A térképet az ősfához. - válaszolta a nő.

- De az nem csak egy mese? - nézett Ronalra Tsireya.

- Ami azt illeti.. - sóhajtott egyett. - Nem csak mese. Tudtam, hogy el fog jönni az idő de nem gondoltam, hogy ilyen hamar. - ült le a nő.

- Miről beszélsz? - kérdezte anyját a lány.

- Eywa elvesztette az erejét és lehet, hogy annak a fiúnak ezért kellett meghalnia. Az utolsó segélykérése. - nézett Ronal a lányára.

- Utánuk kell mennünk! - pattant fel Tsireya.

- Nem kislányom. Ebbe most mi nem szólhatunk bele. - fogta meg a kezét.

Mindkettő szeméből kicsordult egy könnycsepp.

Tsireya az üzenetet bámulta amit a barátai hagytak, majd észrevett valamit. Megfordította a papírt és szemei kikerekedtek.

"Tsireyam! Ne haragudj amiért elhagylak most, de szükségem van egy kis időre máshol. Fel kell dolgoznom a történteket és sajnos nem lesz egyszerű, de igyekszem.

Szeretlek, Lo'ak!"

Tsireya sírva fakadt és megfogadta, hogy nem telik el nap, hogy ne gondolna rá, hogy minden nap ugyan úgy fogja szeretni és minden egyes este reménykedve alszik el, hogy holnap visszatér szerelme, testvére és a barátnője. '