Elrabolva //BEFEJEZETT//

30. ~ÜVEGSZILÁNK

Teltek, múltak a napok, már öt hétnél is több idő telt el. A rendőrseg még mindíg nem akadt Emmeline nyomára. A fogvatartott lány éppen a falon lévő repedéseket számolta, amikor meghallotta Josh autóját. Hirtelen rontott be a házba, láthatóan ideges volt.

Leült a padlóra a lánnyal szemben, és sokáig csak csendben nézte őt, közben nagyokat sóhajtozva.

-Mi az?? -kérdezte meg végül Emmeline.

-Tényleg tudni akarod? -emelte fel a fejét, majd összetapasztotta a tenyereit.

-Hát jó. A nyamvadt Henderson, égre-földre kerestet téged. Még most sem volt képes beletörődni hogy az enyém vagy.

Emmeline szeme felcsillant, de egy szót sem szólt, hallgatta tovább a mondandóját.

-Ma le kellett lépnem a munkahelyemről. Nem maradhatok ott tovább. Az egyik nőnek gyanús lettem. Már figyelt egy ideje a hájpacni, de nem gondoltam hogy ennyi esze lenne... új személyazonosságra lesz szükségem. -Állt fel közben, és kezdett el járkálni a szobában.

-Mit akarsz csinálni? -kérdezte a hajával babráló lány, közben a kezén lévő lánc hangosan csörgött.

-Nem tudom, nem tudom... -folytatta tovább idegesen. -Miután kiállíttattam az új okmányainkat, Európába megyünk. Befejeznéd ezt a rohadt csörgést??! Így nem tudok gondolkodni! -ordította el magát.

-Európába??! -rettent meg a lány.

-Igen, oda. -fújtatott egyet a férfi. -El kell tűnnünk innen. Nem maradt más esélyünk.

-És, mikor indulunk? -kérdezte Em.

-Hová ilyen sietősen?? -fordult meg Josh.

-Én, csak megkérdeztem. -mentegetőzött rémülten, félve hogy újabb verést kap, vagy rosszabb.
A testét már mindenütt sebek tarkították. Rengeteget fogyott, már csak árnyéka volt régi vidám és mosolygós önmagának.

-Nem szeretem ha kérdezősködsz... -fordított ismét hátat neki, és egy fogpiszkálót kezdett rágni. -Gondolkodj az új neveden. A Jodiet nem használhatod többé.

-Kár... -mondta irónikusan, miközben a bokáját kezdte masszírozni.

-Utoljára mondom, hogy hagyd abba ezt a rohadt csörgést!!! -kiáltotta el magát ismét.

-Ha levennéd a láncokat nem csörögnék! -csattant fel a lány.

-Még az hiányzik. -mormolta. -Lassan úgyis indulok...

-Mindíg ezt csinálod!

-Vigyázz a szádra. -mondta halkan, de láthatóan nagyon dühösen.

-De hát ez az igazság. Folyton itt hagysz egyedül, meg fogok őrülni!

-Csak türelem. Nemsokára elmegyünk Európába. -hajolt le hozzá és simította meg a haját. -És onnantól egész nap eggyütt lehetünk. -csókolta meg az arcát.

Emmeline alig tudta visszatartani, hogy ne rántsa el a fejét. Bár már kezdte megszokni a helyzetet. Színjátszania kellett hogy életben maradhasson.

Amikor legközelebb, másnap reggel Josh visszament hozzá, fekve találta őt a padlón.
Először azthitte hogy mélyen alszik.

-Nagyon kimerült lehetsz, mit csináltál egész éjszaka? -incselkedett volna vele.

Majd gyanússá vált neki hogy Em meg sem mozdul, még mindíg.
Közelebb lépett hozzá és elkezdte a labával bökdösni a lányt.

-Ébresztőő!! -mondta hangosan, de még mindíg semmi reakció.
Ekkor hirtelen lehajolt hozzá és pofozgatni kezdte, majd lekapta a virágos vázát az ablakból. A virágot eldobta, a vízzel pedig arcon öntötte a lányt, aki ekkor tért magához, s levegőért kezdett kapkodni.

-A szívbajt hoztad rám!!! -üvöltötte Josh. -Mi a jó fene történt??!!

-Azthiszem, azthiszem elájultam. -mondta elesett és gyenge hangon.

-Hogy?! -értetlenkedett.

-Hirtelen forogni kezdett a szoba. Minden elhomályosult körülöttem... aztán már csak arra emlékszem, hogy...

-Na jó, elég! Elég ebből! Mégis mi a francért ájultál el?! Hiszen nem ejtettelek teherbe! Még csak az hiányzik...

-Keveset eszem és iszom Josh. Kimerült a testem, legyengültem! -jajveszékelt Em, mire a férfi csak forgatta a szemeit.

-Ha megengednéd, hogy mondjuk szabadabban mozogjak...

-Az ki van zárva! -üvöltötte.

-Kérlek! -szorította meg a kezeit a lány, mire Josh nagyot sóhajtott, és inkább hátat fordított neki.

-Nem lehet. -tiltakozott.

-Látod hogy nagyon rossz állapotban vagyok! Nem kérek mást, csupán hogy engedj el egy kis időre. Idebent, a házban! Zárd rám az ajtót, de kérlek hagy nyújtsam ki egy kicsit a lábaim!
-Könyörgött neki Emmeline.

Végül sikerült meggyőznie a férfit, de Josh nem volt ám annyira jó szívű ember.
Ritkán, amikor ő is a házban tartózkodott levette róla a láncokat, de cserébe Emnek mosogatnia, takarítania kellett, hogy hasznát is vegye.

Egy esős délutánon Josh éppen az asztalnál ült és egy újságot olvasott, Emmeline pedig a padlót súrolta.

A lány figyelte egy darabig a férfit, aki annyira beletemetkezett, hogy rá sem nézett.

Hirtelen mély sóhajtozásokba kezdett, és törölgette a homlokát.

-Mi az, mi bajod van? -kérdezte Josh.

-Nem jól érzem magam. -mondta gyengélkedő hangon.

-Akkor, igyál vizet. -vágta rá gyorsan, majd folytatta az olvasást. Közben fél szemmel már oda-oda nézett, hogy mit csinál.

Em folytatta a súrolást, és ismét mély levegőket vett, majd a mellkasához nyúlt.

-Nem hallod??!! Igyál vizet! -kiabált rá.

A lány felállt, és elevickélt az asztalig. Töltött a kancsóból egy pohárral, és elkezdett inni, ekkor a fejéhez kapott, majd hirtelen ájultan esett össze a padlón.

Josh ledobta az újságot, és felugrott. A csuklóját markolászta, és a pulzusát kereste, amikor Emmeline hirtelen felugrott, és a vizes poharat a férfi arcához dobta oly erővel, hogy a szilánkok szét vágták.

Josh égtelen őrjöngésbe kezdett és a szeméhez kapott, annyira dőlni kezdett a vér, hogy Emnek fogalma sem volt milyét vágta el a szilánk, még az is lehet, hogy a szemét...

De nem tétovazva felugrott, elvette az asztalról a slusz kulcsot, kinyitotta az ajtót és szaladni kezdett.
Egyenesen az autó felé rohant.

Látta maga előtt a reményt, hogy megmenekülhet, ekkor azonban észrevette hogy Josh szalad utánna.

Lóhalálában beült a kocsiba, és kereste a kulcs nyílását.

-Gyerünk, mi lesz már!!! -türelmetlenkedett reszketve, közben Josh már elért az autóig.

Éppen sikerült beindítania az autót, amikor a férfi kinyitotta az ajtót, és tiszta erejével belekapaszkodott.

Em próbált elhajtani, de Josh folytogatni kezdte őt, és kirántotta a járműből, egyenesen a földre.

Letaszította őt, a lábaira ült. A vér az arcáról Emmelinera csepegett, aki szemeit behunyva próbált szabadulni. Minden erejével ütötte volna, de a férfi természetesen erősebb volt, az egyébként is legyengült állapotban lévő nőnél. Josh kis híján félholtra ütötte őt, majd visszaráncigálta a házba, és ismét láncra verte.

Dühében még párat belerúgott a jajveszékelő lányba, aki már alig kapott levegőt, majd lemosta a csapnál az arcát, és a sérüléseit nézte a tükörben.

Ekkor szó nélkül bezárta az ajtót, és elment.