Elrabolva //BEFEJEZETT//

18.~ A HÁZ ÚRNŐJE

Del körül járt az idő amikor a gyönyörű Jodie éppen Evan szobájából sétált kifelé a folyosón. Sugárzóan szép volt és vidám, úgy érezte nem lehet letörölni a mosolyt az arcáról.

-Carlotta! Hogy van ma? -kérdezte a házvezetőnőt, ahogy összetalálkoztak.

-Köszönöm jól, Mrs. Henderson! Önt megsem kérdezem, láthatóan ragyog! -mosolygott rá kedvesen.

-Igen, nos, Evannél voltam. -mondta csillogó szemekkel.

-Örülök hogy jól mennek a dolgok a kis úrfival. -simította meg a karját.

-Igen, pompásan. Úgy érzem nagyon jól alakul a kapcsolatunk.

-Oh, és az idősebb Mr. Henderson? -kérdezte. -Ma még nem láttam őt, nem tudja merre van?

-Sajnos nem. -mondta bizonytalanul. -Ma még nem láttam. -mondta, majd tovább sétált a lakosztálya felé, de ekkor észrevett valamit.

Megállt az aula korlátjának dőlve, és figyelemmel kísérte ahogy a gyengélkedő Vanessát kísérik be a házba.

Ott volt Sophia és Violet is, természetesen.
Lesétált a lépcsőn és elindult feléjük.

-Vanessa! Örülök hogy látlak. -nézett rá a megtört nőre.

-Részemről a szerencse. -vágott oda neki egy bárgyú vigyort, ami senkit sem tévesztett volna meg.

Emmeline csak mosolygott magában, és próbálta tovább feszíteni a húrt.

-Mrs Westerling! Pompásan néz ki ma reggel! -fordult Violet felé.

-Természetesen, mint mindíg. -húzta ki magát pökkhendin. -És te?? Minek köszönhetjük, eme bályos jó kedvet? 

-Hmm, a jókedvem hátterében nem áll más, csupán a férjemmel és kisfiammal töltött idő mérhetetlen kellemessége. Kívánom, hogy önnek is hasonló jókedvben legyen része. Remélem hogy Vanessa hamarosan felépül és visszanyeri erejét. Úgyhogy most nem is zavarnék tovább, hiszen sok-sok pihenésre lesz szükség. -illegette magát a hárpiák előtt, akikben csak úgy forrott az indulat, majd tovább állt.

-Hallatlan! -kezdett is bele rögtön Violet.

-Mit képzel magáról, ez az olcsó kis cafka... a lábunk nyomába sem ér... -fintorgott Sophia.

-Hagyjátok... -legyintett Vanessa, mire nővére kérdőn tekintett rá. -Most pihenni szeretnék. Menjünk a szobámba.

-És Nicholas?! Hogy lehetett ennyire modortalan, hogy nem fogadta Vanessát?! -folytatta a dünnyögést édesanyjuk a folyosón.

-Agotha!! Hol lehet az a semmirekellő lusta némber??? -zsörtölődött Sophia, amikor észrevette hogy a szobában a leánynak hűlt helye.

-Halló?? Igen, igen már vártam a hívását. -vette fel Violet a telefonját.

Vanessa leült az ágyra és érdeklődve figyelte, mi lehet számára olyan fontos.

-Igen, persze, elmagyaráztam, nem?! Ha nem tudja megtenni szóljon és keresek mást! -folytatta a titokzatos beszélgetést. -Reméltem hogy ezt mondja. Ne okozzon csalódást! -tette le.

-Anya, mégis miben mesterkedsz már megint? -kérdezte Vanessa.

-Oh, ne aggódj, tüneményem. -nevetett rá. -Csupán megbosszulom ami veled történt. Had jusson el a tudatukig, hogy a Westerling családdal nem lehet szórakozni. -változott haragossá a hangneme és a tekintete.

Nem sokkal később William és Neil a szokásos munkályukat végezték az istállóban és közben beszélgettek.

-Na, bevallod végre hogy tetszik neked? -kérdezte Neil.