Nem egy fanatikus rajongó (Lee Know × Oc)

18. rész

[péntek. 08.]

Lee Minho véleménye hatalmasat tarolt. Úgy hírlik a banda többi tagját is meglepve érték a képek. A média olyan szinten felhypeolta, hogy mindenki ezen kattog. Bevallom Minho utolsó mondata engem is meglepett és fogalmam sincs, hogy mit jelenthet, de az egész világ megőrült. Hallottam olyat is, hogy pár Stay csoportokba rendeződik és a képen látható lány felkeresésére akar indulni. Valószínűleg ez az egész nevetségesnek hangzik, de azért annyire nem az. Persze eleinte nem foglalkoztam ezzel az egész üggyel - persze csak látszólag, valójában mindig mindennek képben voltam. Aztán.....kaptam egy hívást. Minho hívott. Nem tudtam, hogy miért hív, vagy, hogy mit kellene csinálnom. Először annyira elmerültem a gondolataomban, hogy fel se tűnt, hogy már nem is csörög a telefonom. Aztán Lee Know újból hívott. Ezúttal már tudtam, hogy mit akarok. Határozottan nyomtam rá a piros telefonra. Nem akartam vele beszélni. Abban a három napban ami eltelt a cikk megjelenése óta folyamatosan megoldásokat kerestem. Kiutat, hogy megúszam a nehezét. Végül pedig rájöttem. Felfogtam, hogy akármennyire is szeretnék itt maradni nem fog menni. Legalábbis nem úgy mint ahogy eddig. Talán egy hónap sem telt el azóta, hogy fogtam a cók-mókom és idejöttem, hogy tanulhassak, de ezalatt az idő alatt rengeteg dolog történt. Olyanok amiket soha az életembe nem kívántam. Szóval volt egy döntés amit meg kellett hoznom. Szünetre volt szükségem.

A tanítás után kicsit izgulva közeledtem a tanári felé. Azt hittem, hogy egyszerű lesz, de most, hogy egyre közelebb és közelebb megyek egyáltalán nem tűnik annak.

- Ömm....jónapot. Lenne pár kérdésem az igazgató Úrhoz. Merre találom? - kérdeztem meg a helyiségben tartózkodó személyeiket. Az egyik professzor rámutatott az egyik ajtóra. Köszönésképpen meghajoltam, majd kopogtam és már bent is voltam.

A szobát kellemes illat lengte be. A bútorok mindegyike sötét fából készült. A rengeteg könyv és bordó szőnyeg mesebeli hatást keltett számomra. A férfi intett, hogy foglaljak helyet.

- Mit szeretne?

- Azt szeretném megtudni, hogy a pedagógiai karnak van-e levelező osztálya. Haza kéne utaznom és mivel Európában élek kissé nehézkes lenne a bejárás. - ujjaimat morzsolgatva bámultam a fényezett asztalt. Reménykedtem, hogy nem kérek lehetetlent, de a szívemben azt akartam, hogy maradnom kelljen.

- Várjon egy percet, megnézem. - bújt bele laptopjába. Pár perc elteltével rám nézett. - Szerencséje van. Van ilyen lehetősége az említett karnak. Amennyiben szeretné igényelni az oktatás ezen fajtáját ki kell töltenie egy kérvényt, amiben képzés módjának váltásának okát meg kell indokolnia. Rendben vagyunk így?- mosolygott rám a férfi mire én helyeseltem.

Ahogy átvettem a felkontyolt hajú nőtől a lapokat kétes érzések leptek el. Vártam, hogy újból hazamehessek, de egyáltalán nem akartam elválni az itteni barátaimtól.

[szombat, 09.]

Mivel hamar kitöltöttem a lapokat már szinte rögtön vihettem is vissza őket a suliba. Ma jött az értesítés, hogy a kérvényezésem már el is fogadták és jövőhéttől már levelezőn leszek. Mivel számítottam erre már le is foglalatam egy vasárnapi jegyet. Reggel kilenckor fog indulni a gép és körülbelül olyan délután egyre érek oda - hétfő Magyarországra.

Min Hee-vel és másik két barátnőmmel már beszéltem. Szomorúak voltak, de megértették és összepakolni is segítettek. Így már 11.00-ra megvoltam szinte mindennel. Persze csak másnap indultam, de azt a pár órát nem pakolásra akartam szánni.

Első célpontom Dong Yul volt, akit azért volt nehéz elkapni mert sosem lehet tudni, hogy épp hol van. Eleinte megakartam lepni, de rájöttem, hogy ez nem fog menni mert fogalmam sincs hol van. Szóval felhívtam, hogy mondanom kell neki valamit. Hamar össze is futottunk.