Uchiha Kiyomi története...
( Naruto x Oc)
~A sziluett felált, én felkészültem a támadásra, de ő elment mellettem és ... felkapcsolta a villanyt~
•Remélem tetszeni fog! Jó szórakozást!•
°Nézzétek el nekem, ez az első könyvem°
A napok múltak. Az emberek közös erővel építették a falut. Sakura, mint szanitéc ninja ott segített ahol tudott. Tsunade próbálta megtartani a békét a nemzetek közt. Naruto egyszer se mozdult ki amióta véget ért a harca Peinnel. A többiek próbálták felvídítani, reménytelenül. Egy kis idő után már nem is próbálkoztak. Úgy gondolták ezt ki kell hevernie. Felvídítani lehetetlen. És az akatsuki... Az akatsuki a következő terveken gondolkodtak, most már Tobi vezetésével. Ahogyan Deidara és Kiyomi is. Épp a Kazekage elrablását tervezték.
Kiyomi szemszöge
-Figyelsz te rám egyáltalán? Hmmm - zökkentett ki Dei a bambulásból.
-Persze! - feleltem.
-Argh... Látom, hogy nem figyelsz! Hmmm - mérgelődött - Csak nem megint rajta jár az eszed? Hmmm - kérdezte sokat sejtőn.
- Kire gondolsz? - játszottam a hülyét.
- Ne játszd itt nekem az idiótát! Hmmmm. Tudod jól kiről beszélek! - persze hogy tudtam kiről beszél. Amióta elhagytuk konohát csak rajta jár az eszem, még azon, vajon mi történt vele a távozásunk óta. De most ezt félre kell tennem és a feladatra koncentrálni. Ha pedig szerencsém lessz talán vele is találkozom. De hogy ez jó vagy rossz lesz azt még nem tudom...
- Na mondasz már valamit, vagy meghaltál? Hmmm - rántott vissza a valóságba Dei.
- Élek, élek - nyugtattam.
- Azt sajnos látom - felelte. Közben persze tudtam hogy nem komolyan gondolja. Amikor csapattársakká osztottak a legszívesebben megöltük volna egymást, de az idő múlásával mondhatni megkedveltük egymást és azon kívül, hogy ő nagyjából mindent tud rólam, ugyanez igaz rám is. Észre se vettük milyen baráti kötelék alakul ki köztünk. Sose gondoltuk volna, hogy egyszer sima mozdulatokból megértjük egymás gondolatait. Szerintem senki se gondolta volna. Mondjuk lehet ezt csak én érzem így, az ő szemében pedig én még mindig ellenségnek számítok.
Egy picit később, mikor a tervünk sikeressége majdnem száz százalékos sikert tükrözött, elindultunk végrehajtani azt.
- Na akkor most én elrendezem az egyfarkús kölyköt, te pedig addig iktasd ki az őröket és állítsd fel a csapdákat, ahogyan megbeszéltük. Hmmm - ismertette a tervet amit már kívülről fújtam, annyiszor mondta már el.
A kiiktatás gyors volt. Használtam pár szárítás elemű jutsut és már kész is voltam. A csabdákat pedig a legnagyobb tudásom szerint állítottam fel, mondhatni elég jók lettek. Nagyjából fél órával később megérkezett Dei, most már az eszméletlen Kazekagét hozva. Mivel minden meg volt, elindultunk az akatsukival megbeszélt helyre, ahol elzárjuk az egyfarkút.
Mivel az út hosszú volt, a gondolataim nem hagyták nyugodni.
- Ne rágódj rajta. Hmmm - szólt oda Dei, felmérve a helyzetet. - Az csak egy félév volt, amit egyszer ell kell felejtened - semmi válasz. - Ha viszont az őszinte véleményemet akarod hallani szerintem totál egymásba estetek. - Na ezen egy kicsit meglepődtem. Azt tudtam, hogy Narutoval igen szoros lett a kapcsolatunk ezalatt a fél év alatt. De abban már kevésbé voltam biztos, hogy szerelmes vagyok e belé. Épp ezért gondoltam csak rá. Nem bírtam megérteni az érzéseimet.
- Ha engem kérdezel - folytatta - ne mutasd ki az érzéseidet másoknak. Abból csak a baj lenne - fejezte be. Ebben igaza volt. Ha valaki más tudna az érzéseimről akár meg is zsarolhatna. - Na de mielött elfelejtem. Hmmm - nyújtott át nekem Dei egy maszkot. - Ezt az egyik boltban pillantottam meg. Gondoltam segít majd beépülni és jól jöhet még. Ez még nem minden! Találtam pirosat is... - nem kellet folytatnia. Tudtam mért a pirosat választotta.
- Piros, mint a szívem mélye - nevettem el magam ezen az idétlen hasonlaton. Még régebben monda ezt nekem Naruto.
Régebben :)
- Hé, Kiyomi! Tudod mit? - kiáltott fel a konkrétan mellettem ülő idióta ( mindenki tudja kicsoda), egyenesen a fülembe.
- Nem, nem tudom és szerintem nem is fogom már soha megtudni ha elötte megsüketülök- feleltem.
- Jaj. Bocsi - kért bocsánatot a szőke. - Csak eszembe jutott valami.
- Na és mégis mi az, ami akár a hallásomnál is fontosabb? - borultam ki egy kicsit.
- Jólvan már, mondtam hogy bocsi, tényleg nem akartam rosszat - kért bocsánatot újból.
- Legyen, megbocsátok - adtam meg magam és megenyhültem.
- Tudtam én, hogy a piros hasonlít a szívedre.
Ezt egy kicsit át kellet gondolnom. Nem értettem mire céloz ezzel. Ezt ő is észre vette és elmagyarásta.
- Egyszerűen mondva piros mint a szíved mélye - na ezt már végképp nem értettem.
- Na azt akartam mondani, hogy a szíved legmélyebb nem vagy annyira rossz ember mint aminek mutatni próbálod magad a többiek előtt - magyarázta el röviden és tömören.
Naruto szavai azóta éltek bennem. Hazaértve elmeséltem Deinek a történteket azóta pedig ha piros színt lát, mindig eszembe juttatja ezt a jelenetet.
Vissza a jelenbe
- Kösz - mosolyodtam el én is. - Ez kedves tőled - ekkor vártam pár pillanatot majd folytattam - igazából igazad van. Tényleg el kellene felejteni őt... - és már meg is érkeztünk.
Felvettem az új maszkot ( lent van kép).
Mivel mindenki megérkezett elkezdőthetett a már megszokott többnapos, egy helyben állás. Mivel a létszámunk egyre csak csökkent ( elvesztettük Hidant, Kakuzut és Sasorit), a ceremónia eltartott 4-5 napig is. Mindenesetre a kiszívás sikeres volt, így már csak a nyolcfarkú és a kilencfarkú maradt.
Hirtelen csakrát érzékeltem. És nem is akármilyet. Jeleztem Tobinak, aki időközben átvette az irányítást.
- Daidara, Kiyomi, rendezzétek le őket. Küldök erősítést. Később kiadom a következő instrukciókat.
A vér dermett meg az ereimben, annyira megijedtem. Nem álltam készen erre. Még nem...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
( Ehhez hasonló maszk)
Egy kicsit érzelmesre sikeredett de remélem nem baj (835 szó). Hamarosan jön a folytatás.
