Dear my sweet actor <Aidan Gallagher ff>

Rémálom

Hajnali 4 fele járhatott az idő amikor felriadtam. Hirtelen ültem fel az ágyon és csak ezután jutott eszembe, hogy nem vagyok egyedül. Aidan nyugodtan szuszogott mellettem. Gondolom meghallhatta ahogyan szaporán veszem a levegőt mivel lassan ő is nyitogatni kezdte íriszeit.

-Baj van?- kérdezte álmos hangon.

-Nincs. Aludj nyugodtan vissza.

-Látom, hogy baj van. Na. Kivele.

-Tényleg nincs semmi baj.- válaszoltam szipogva.

-Ne hazudj. Mi történt? Rosszat álmodtál?

-Igen- vallottam be.

-Jajj Olivia. Gyere ide. Nincs semmi baj.

Bebújtam Aidan karjaiba. Ő betakart majd szorosan átölelt. Ölelése ismét megnyugtatott és sikerült visszaaludnom. Reggel eléggé kómásan keltem de mégis élettelinek éreztem magamat. Kiakartam pattani az ágyból de valami visszatartott. Rájöttem, hogy én még mindig Aidan karjaiba vagyok zárva és nem úgy tünt mint aki eltervezne engedni. Az órára kaptam a tekintetemet és realizáltam, hogy én aztán már most rohadtul késésben vagyok. Megpróbáltam Aidan-t óvatosan felkelteni de ez sikertelennek bizonyult. Ezért fogtam magam és legurultam az ágyról de azzal nem számoltam, hogy Aidan is gurulni fog velem együtt ezért telibe rámesett.

-Olivia! Jól vagy? Mi történt?- kérdezte rekedt reggeli hangján.

-Az történt, hogy rohadtul elfogok késni és próbáltalak felébreszteni de semmi életjelet nem adtál ezért gondoltam legurulok az ágyról de te is jöttél velem.

-Sajnálom. Gyere inkább siess.

Alig 8 percem volt elkészülni és else hiszem, hogy sikerült elkészülnöm. Gyorsan fogtam magam adtam egy ouszit Aidan-nek majd rohantam a suliba. Pár perces késéssel de sikerült beérnem.

-Késett Mrs. Johnson. -mondta mogorván a történelem tanár.

-Elnézést de elaludtam.

-Legalább bevallja és nem kifogást keres. Üljön le, hogy folytathassam az órát.

Leültem a helyemre és próbáltam figyelni a tanárra. A nap további része eseménytelenül telt. Éppen hazafele tartottam amikor éreztem, hogy valaki követ. De nem mertem hátra nézni ezért csak sétáltam tovább.

-Szia cica. -köszönt az ismeretlen.

Próbáltam nem figyelni rá de mikor továbbra is követett elkezdtem kicsit gyorsabban sétálni.

-Hé ne olyan sietősen. Beszélgessünk. -jött egyre közelebb.

-Kérem hagyjon engem békén.

-Ne már babám. Gyere. Nem fogod megbánni azt garantálhatom.- ezzel a mondattal mellém ért és megragadta az alkaromat.

-Engedjen el! -szóltam rá.

-Mert mi lesz ha nem? -ezzel elkezdett a sikátor felé ráncigálni.

-Ne! - próbáltam kiabálni hátha valaki a megmentésemre siet, de az ismeretlen alak befogta a számat. Ezzel a lendülettel fogtam és ágyékon térdeltem. Az idegen összerogyott én meg rohanni kezdtem egészen a Gallagher házig ahol szinte betörtem az ajtót.

-Jézusom! -kiáltott fel Aidan kissé megrémülve. De mikor látta, hogy kivagyok odasietett hozzám.

-Héj mi a baj? Mi történt?

-Valaki meg akart... meg akart..- a mondatomat nem tudtam befejezni mert teljesen összetörten zuhantam Aidan karjaiba. Nem kérdezett többet csak felkapott menyasszony pózba majd felvitt a szobájába. Letett az ágyára majd mellém feküdt és átkarolt. Ölelése megnyugtatott és azt sugallta felém, hogy nem kell féljek mert biztonságban vagyok.