Hősöm - My Hero Academia - Todoroki Shoto fanfiction - BNHA - MHA

28 - Randi

– Todoroki-kun – kezdte – Így kettőnk között... kérdezhetek valamit? – A fiú bólintott.

– Ugye kedveled azt a lányt? A C osztályból... – billentette el a fejét cserfesen. Akkor sem lehetett rá haragudni, ha az ember magánéletében vájkált – Reggel te voltál az utolsó, aki beért az órára. Ugye a gyengélkedőn jártál? – Todoroki bólintott – és szereted őt? – lelkesedett váratlanul, de a fiú figyelmen kívül hagyta a kérdést, és kérdéssel válaszolt.

– Ashido-san, a lányok, hova akarnak menni randira? – kérdezte egykedvűen és tálcára pakolta a tányérokat, amiket használni készült.

– Randira? – lelkesedett a lány – Akkor ezt vehetem igennek?

– Gondolom – sóhajtotta közömbösen a fiú és türelmesen várta a választ, Mina pedig lányos vágyakról kezdett ömlengeni.

– A lányok szeretnek virágot kapni, és bonbont. Puccos helyen vacsorázni, és ... – Shoto összeráncolta szemöldökét, és a lány további szavai az érdektelenség tengerébe merültek. Azon tűnődött, hogy Misuzu egyáltalán nem olyan lány, amilyen Ashido, így valószínűleg az igényei is mások. Végül illedelmesen megköszönte a tanácsokat és elbúcsúzott a lánytól.

¤¤¤

Ahogy a szobája irányába haladt, ő és az étel, amit a kezében tartott, Kaminari, Sero és Mineta még mindig a társalgóban ücsörögtek, a rendesebbek, már nyugovóra tértek. Todorokinak volt egy olyan érzése, hogy képtelenek leakadni a csókos témáról, így nem tervezett beszélgetésbe bonyolódni velük.

– Todoroki, még mindig nem válaszoltál a kérdésre – kiáltotta Mineta.

– Igen – kontrázott rá Sero – Vagy lehet, hogy még meg sem csókoltad? – Miért olyan fontos ez?, gondolta Todoroki, és mélyet sóhajtott, de nem hagyta ott őket. A tálcáját letette a dohányzóasztalkára, és leült a fiúk közé.

– Inkább arról beszéljetek, hogy ti hova vinnétek egy lányt randira – mondta.

– Én a szobámba – lelkesedett Mineta, aki ezzel a hozzáállással és magassággal biztosan nem fog barátnőt találni. Tododroki undorral elhúzta a száját.

– Koncertre – jelentette ki Kaminari közepesen elfintorodva Mineta ötletétől.

– Lássuk csak, én valami vidámparkra gondoltam – tűnődött Sero.

Mineta velőtrázó kuncogása megkongatta a vészharangot.

– De akkor ez azt jelenti, hogy – kezdte volna el, de Shoto nem hagyta érvényesülni. A tanulmányaira hivatkozva gyorsan elbúcsúzott a fiúktól. Ahogy befordult a sarkon, még hallotta Mineta nyivákolását, amiért nem tudta kizsarolni belőle a vallomást. Mineta lenne az utolsó, akivel beszélni akart volna egy lányról. De főként a lányról, akit kedvelt.

¤¤¤

– Szerintem hozd el! Meg akarom ismerni – lelkendezett másnap Fuyumi.

– Kizárt – jelentette ki Shoto – Nem akarom, hogy találkozzon vele – biccentett az ajtó felé.

– De miért? Nem lehetsz örökké ilyen – győzködte a lány.

– Nem akarom ide hozni az első adandó alkalommal. Azt sem akarom, hogy vele találkozzon – utalt az apjára – mondj valami használhatót – dugta zsebre a kezét Todoroki – 20 perc múlva indulnom kell, ha nem akarom lekésni a tanulást – tette hozzá türelmetlenül.

– Akkor piknik? Viszel neki virágot is? – kérdezte Fuyumi, így másodszor merült fel a virág ötlete. Vajon a lányok tényleg ennyire virágot akarnak kapni? – gondolta, mikor a háta mögött neszezést hallott, és tompa súrlódással kinyílt a shoji.

– A kedvenc virágát – kezdte, mielőtt a fiú megfordulhatott volna, hogy megnézze, ki az – a nők szeretik a virágot – mondta az apja. Shoto mélyet sóhajtott.

– Sietnem kell, hogy időben visszaérjek – búcsúzott el nővérére nézve és apját kikerülve elhagyta a házat.

Fuyumi együttérzően az apjára nézett.

¤¤¤

Shoto becsukta a könyvet és felnézett rám.

– Mégis fentmaradtál az éjjel megtanulni mindezt? – kérdezte sóhajtásra emlékeztető hangsúllyal.

– Dehogyis – védekeztem. Összehúzta a szemeit, és úgy nézett rám, mintha át akarnám verni – Minek tagadnám le? Büszke lennék, ha olyan szorgalmasan tudnék tanulni – duzzogtam.

– Akkor ezt mind tegnap jegyezted meg?

– Amikor elmondtad. Végig figyeltem. Reggel belenéztem tanítás előtt, de nem volt időm végigolvasni – mondtam bűnbánóan lesütve a fejemet.

– Dehát este majdnem elaludtál közben – vitatkozott halkan.

– Mert megnyugtató volt a hangod, és... – félbehagytam a mondatot. Nem kell tudnia, hogy milyen gyöngéd, meleg szeretetet éreztem, amitől úgy elkényelmesedtem – Végig figyeltem a hangodra, és képes vagyok emlékezni arra, amit mondanak nekem – kötöttem ki, és ő elmosolyodott.

– Jól van – mondta és a fejemre tette nagy tenyerét – Akkor folytathatjuk a többivel – ezzel azonnal letörölte a durcás grimaszomat. Csodálkozva bámultam az arcát. Meglepett a reakciója, gyanúsan kedélyes volt, mintha valami elvonná a figyelmét. Hirtelen belém hasított, hogy most három napig nem lesz lehetőségem látni.

– Mi a baj? – kérdezte, de csak megráztam a fejem, amitől a hajam össze-vissza táncolt kettőnk között – Ha ilyen koncentrált vagy, hamar túlleszünk a tananyagon – mondta, a fejemben pedig egy huncut gondolat kényszerített mosolyra. Az, hogy az ő hangján elhangzottakra nem nehéz koncentrálni és emlékezni.

– Holnap A-channal és a testvérével síelni megyünk a hétvégére – kezdtem – Szerinted lesz elég időm felkészülni, vagy ott is végig tanulnom kell majd?

– Ha ma is odafigyelsz, akkor semmi akadálya, hogy a hétvégén jól érezd magad – mondta nyugodtan, és pillanatokig csak néztük egymást, mielőtt átlapozta volna a könyvet a következő tananyaghoz. Kicsit le voltak maradva az alap tananyagból, valószínűleg a gyakorlataik miatt. Viszont rengeteg olyan dolgot tanultak, amit mi nem.

Letört, hogy nem mutatott különösebb érdeklődést, amikor megtudta, hogy a hétvégén nem fogunk találkozni.

Talán nem is tervezte, hogy fogunk...