Hősöm - My Hero Academia - Todoroki Shoto fanfiction - BNHA - MHA

30 - Sa-ku-ra

A napok könnyed várakozással teltek el. Shoto egy délutánt sem hagyott ki, így sokszor csak éjjel jutottam el edzeni. Szusszanásnyi szabadidőm sem maradt, de nem is vágytam nélküle eltöltött szabadidőre, ő olyan volt, mint a lényem része, és a jelenléte nem okozott olyan feszültséget bennem, mintha az időmet másvalakivel kellene eltöltenem. Inkább megnyugtató volt. Amikor látta, hogy belefáradtam a tanulásba, nem erőszakoskodott, csak csöndben üldögéltünk egymás mellett, és nem is csináltunk semmit a kijelölt idő lejártáig. Ő tudta, hogy én rengeteg kung fu edzésre járok, én pedig tudtam, hogy neki még többet kell edzenie a céljai eléréséhez, így sokszor a közös tanulás volt az a kis pihenés, amire vágytunk. Úgy éreztem, mintha mindig egymás életének a részei lettünk volna. Már nem tudtam elképzelni az életem nélküle, pedig a hivatalos első randink még meg sem történt.

Megbabonázva néztem az arcát, miközben hozzám beszélt valami egyszerű matematikáról, amire direkt rákérdeztem. Úgy éreztem, hogy sosem fogom megérteni. Közben azt sem hallottam, hogy mit beszél, mintha hipnotizált volna a szája mozgása. Valahogy mégsem értettem, hogy miért vagyok képtelen felfogni.

- Nem figyelsz - mondta egyszerűen.

- De igen - mérgelődtem.

- Mondjam máshogy?

- Inkább azt mondd el, hogy öltözzek a holnapihoz. Nem mondtál semmit erről.

- Azért nem figyelsz, mert ezen gondolkodsz? - óvatosan bólintottam, ő pedig halványan elmosolyodott, és magához vont egy ölelésre a jobb karjával. A baljában a tankönyvet tartotta, hátát a falnak vetve ült. ahogy általában. Én mellette kuporogtam, és hagytam az ölelésnek.

- Ne haragudj, de nagyon izgatott vagyok, és zavar, hogy semmit sem mondtál róla.

- Nem szereted a meglepetéseket? - vonta fel szemöldökét meglepetten.

- De igen, csak félek, hogy nem az alkalomnak megfelelően fogok felöltözni - suttogtam, és zavaromban belefúrtam a fejem a nyakába, ő pedig a fülembe suttogott egy szót.

¤

- Ennyi? És te beérted ennyivel? - visította Ayamin, miközben megkötötte az obit a hátamon miután elmondtam neki azt az egy szót. Yukata.

- Nem egészen ennyi... egy csókkal hallgattatott el - szégyenkeztem - Utána otthagyott, hogy pihenjem ki magam, mert képtelen voltam felfogni, amit világosan elmagyarázott - Ayamin kuncogott - Most miért kuncogsz? Itt ragadok ebben a szerencsétlen osztályban, ha még ezt sem tudom megtanulni.

- Nem kellene ezen ennyit aggódnod. A randi után minden letisztul majd benned, és újra képes leszel figyelni - magyarázta, én pedig nem mertem említést tenni neki arról, hogy a randi nem az egyetlen dolog, ami elvonja a figyelmem. Az információt megtartva magamnak, inkább rájuk tereltem a szót.

- Na és az ördög hogy viseli magát? - váltottam komolyra a szót.

¤

Egy szemfedő alatt főtt a fejem, hogy most már igazán bármin meglepődnék, csak ne kelljen még a szememet is bekötözni.

Shoto kikötötte a szemeimet takaró anyag madzagját, ezzel feltárva előttem a helyszínt. Annyira meglepett, hogy elfelejtettem megjátszani a meglepetést.

A pillanatban, amikor lehullott a lepel, egy maréknyi cseresznyevirág szirom hullott le egy ágról a fejem mellett, fürgén a folyóirányába terelte őket az koraesti szellő. Az ég már haragos vörös színekben pompázott, mintha az égiek otthonában pokoli erdőtűz tombolna. A patak partján pokróc, a pokrócon bento dobozokban étel. A pokróc körül rengeteg gyertya sorakozott mindenfelé. Pillanatokig meg sem tudtam szólalni, és amikor megtettem is, inkább csak ösztönös volt.