Hősöm - My Hero Academia - Todoroki Shoto fanfiction - BNHA - MHA

01 - Találkozás

Valamikor a felvételi vizsga előtt történt. A tél a vége felé közeledett, de ezt még nem igazán éreztük. Vacogva összehúztam magamon a kabátot, ahogy kinyitottam a sarki közért ajtaját. A csengettyű bágyadtan felcsilingelt, amire a pénztáros rám emelte tekintetét, azután halk biccentést követően visszatért munkájához. Minden olyan ideálisnak tűnt a lebőgéshez. Már előre azon aggódtam, hogy nehogy elbaltázzak valamit a felvételin, különben nem fogok bekerülni a hős osztályba. Márpedig ez a cél. A gondolataimba merülve elszántan összeszorítottam magam előtt az öklömet, azután a vizsga gondolata hamar háttérbe szorult, ahogy a hűtőben sorakozó előre csomagolt sushikat pásztáztam unott tekintettel. Az étel gondolata teljesen elvonta a figyelmemet a korábbi problémákról. A sushik kihívóan kacsintgattak rám, és valamennyi velem akart hazajönni. Végül egy vörös kaviárosat néztem ki, mert a kaviár darabok gyöngyökként felhalmozva feküdtek a makik tetején, fényesen, hívogatóan.

Egyszerre több dolog kavargott a gondolataimban, a sushik, a vizsga és az a szokatlan pulóver, amit nemrég láttam a kirakatban. A színe bordó volt és fekete. A mintája felemás. A bordó oldalon fekete pöttyök, míg a fekete oldalon bordó minta díszítette. Csak egy kötött pulóver volt, de nagyon ritka az, amikor a tekintetemet fogságba ejti egy szokatlan darab a kirakatban. Ha megtörténik, hát mindig akkor történik, amikor nincs is szükség rá. Habár nem volt szükségem rá, elhatároztam, hogy ha még akkor is fogok rá gondolni, amikor haza értem, akkor holnap visszamegyek érte a boltba.

Miközben a szokatlan ruhadarabról szőtt gondolataim lefoglaltak, két különböző kaviáros sushi között próbáltam dönteni. Egy fiú próbált elhaladni közöttem, és az étel kiállítás között. Röpke pillanatra felnéztem rá. Csodálatos arca volt, felemás szemeiből azonban mélyről jövő szomorúság vagy szenvedés tükröződött. Puha kinézetű hajtincsei csak egy kicsit a szemébe lógtak, és súrolták az arcát. Úgy éreztem, sosem fogom elfelejteni ezt az arcot, melynek különlegességét az a harmonikus aszimmetria adta, hogy két különböző hajszínt is viselt. Egy határozott mozdulattal hátrébb léptem, hogy kényelmesen elférjen a szűkös helyen, közben annyira lehajtottam a fejem, hogy ne vegye észre, mennyire csinosnak tartom. Ezt azonban pillanatokkal később már igen rossz ötletnek ítéltem, amikor a hátammal egy polcnak ütköztem, amelyről azonnal nagy robajjal lehullottak a termékek. A fiú tekintete azonnal összetalálkozott az enyémmel, ahogy visszanézett a zaj hallatán. Nem értettem, hogy miért bámulom miután elhaladt mellettem, de ettől a helyzet csak még kínosabbá vált. Szégyenkezve leguggoltam a földre, hogy összeszedjem a lehullott lattés csomagokat, és próbáltam nem utána nézni, ahogy távozik, így csak pillanatokkal később tűnt fel, hogy még mindig ott van, és ugyanazt a lattés csomagot vesszük fel a földről. A kezünk majdnem összeért. Rémülten végig mértem. Egy sötét felsőt viselt, sötétkéket vagy feketetét. Ahogy sejtettem, a másik keze már tele volt csomagocskákkal, ahogy az enyém is.

– Elnézést – mondta udvariasan, és elengedte a tasakot. Pillanatokig csak bámultam az arcát, és éreztem, hogy az enyém már bíborvörös.

– Köszönöm szépen – mondtam, és gyorsan lehajtottam a fejem. Az egész testem lángra tudott volna lobbanni ott helyben. Még sosem éreztem ilyen forróságot.

A tasakot, amit elengedett, a kosaramba raktam, a többit pedig visszatettem a polcra. Láttam, ahogy mellettem a fiú is ugyanígy tesz. Szerettem volna megszólalni, de nem találtam szavakat. Szerettem volna szóval tartani, hátha újra láthatom, de egy hang sem jött ki a torkomon. Megigazította a tasakokat, amiket a polcra tett azután rám pillantott a szeme sarkából. Ahogy hátra billentette fejét a vörös tincsei végig simították az arcát, mintha egy mozgó festmény lett volna. Talán egy pillanatra lélegezni is elfelejtettem. Haja alatt észrevettem, hogy égett bőr keretezi a gyönyörű türkiz szemet, ami inkább hozzáadott a bájához, mintsem elvett volna belőle. Apró mosoly jelent meg a szája szélén, ettől a szívem összefacsarodott egy pillanatra, vagy lehet, hogy meg is állt. Felvont szemöldökkel meresztettem a szemeim rémülten.

– További szép napot – mondta, és kezét a levegőbe emelve intett, ahogy tovább haladt.

Még kissé dermedten elvettem a sushit is, amit korábban kiválasztottam. A vörös bogyók most már a hajára emlékeztettek. A kasszához sétáltam, csöndesen üdvözöltük egymást a pénztárossal. Nem irigyeltem a munkájáért. Csak nemrég kezdte a műszakját, és időközben sötétedni kezdett, így az utca félhomályba borult, és felkapcsolták a közvilágítást is. A lámpák neon fényében haladtam egy fasor mellett. Megfagyott leveleket rugdostam szét, és a fiú fehér fürtjei jutottak eszembe a fagyos levélkékről, amitől az arcom ismét majd' fellángolt. Keserűen próbáltam elmenteni az agyamban a fiú bájos arcát, amelyet valószínűleg sosem látok majd újra.