Hősöm - My Hero Academia - Todoroki Shoto fanfiction - BNHA - MHA

20 - Csak barátok vagyunk

– Te jó ég! – hallottam barátnőm hangját.

– Mi van? – néztem rá a plafonról, amit eddig fixíroztam.

– Itt meg mi történt? Mi ez a sok könyv? – sopánkodott.

– Jegyzeteltem – mondtam kurtán, és próbáltam úgy tenni, mintha ott sem volna.

– Férfi lélek – olvasta fel hangosan az egyik könyv címét, majd további kettővel folytatta – Az ideális férfi, Mi kell a nőnek. De hát ezeknek semmi köze a tananyaghoz.

– Nem mondtam, hogy a tananyagot jegyzetelem – duzzogtam rá ok nélkül.

– Akkor mégis csak van valami Todorokival? – ült le az ágyam szélére, miután elsöpörte a hajamat az útból.

– Nincs. Csak barátok vagyunk – mondtam röviden és gépiesen.

– Mindenesetre... Tudod hol találsz, ha kellenék. Vagy, ha készen állsz rá – mondta, és felfogta, hogy mára a beszélgetésnek vége.

Néhány könnyed lépéssel az ajtón kívülre került, én pedig bűnbánóan néztem utána, amiért őt bántottam ahelyett, hogy a saját fejemet csapkodnám a falhoz.

¤

Ayaminnal az ebédlőben ücsörögtünk. Csak felszínes dolgokról csevegtünk ebéd közben. Egy szót sem szóltam Shotoval és a két nappal korábban történtekkel kapcsolatban. Még nem tudtam a helyére rakni az érzéseimet és a gondolataimat, így teljesen felesleges lett volna róla beszélgetnünk. Ayamin csodálkozva meredt a fejem fölé, én pedig automatikusan a fejem tetejére raktam a kezem, hogy lelapítsam, ha egy kiálló tincset néz.

– Remélem nem egy pók – jegyeztem meg rémülten, mire elmosolyodott.

– Még jobb – suttogta alig hallhatóan, és abban a pillanatban valaki leült a mellettem levő székre. Csak óvatosan néztem fel, mert Ayamin helyettem is eléggé megbámulta. Shoto volt.

Pillanatokig csöndben néztük egymást, egyikünk sem köszönt a másiknak, és az én arcom hirtelen hihetetlenül forrónak tűnt.

– Toga Himiko – mondta lassan és viszonylag halkan, hogy más ne hallja meg. Ayamin a szája elé kapta a kezét – Ismerős?

– Ez meg miért olyan fontos? – kérdeztem mérgesen, amiért köszönés nélkül ide tolakszik, és Himikoról kérdez ahelyett, hogy elmagyarázná, hogy mi történik velem. Velünk. Magyarázatot akarok.

– Igen – mondta Ayamin, aki észrevette a köztünk forrongó feszültséget. Shoto bólintott.

– Úgy gondolom, hogy ő az az alakváltó, aki... – egy pillanatnyi szünetet tartott és Ayaminra nézett.

– Előtte nincs titkom – mondtam, hogy folytassa csak zavartalanul.

– Akivel találkoztam a parkban. Nem vagyok benne biztos, mert vért kell innia az átalakuláshoz – ahogy ezt taglalta unott arcomra, hirtelen érdeklődés kúszott.

– Vért? – illetődtem meg, és hirtelen a vérző sebemre gondoltam, amit a sikátorban szedtem össze.

– A sebed – kapta a szája elé a kezét Ayamin. Ezek szerint neki is az jutott az eszébe. Shoto kérdőn nézett rá.

– Egy vérző sebbel jött haza, miután a siká... - szemeimmel villámokat szórva képzeletben, hirtelen az asztalra csaptam, hogy ne tudja befejezni a mondatot, más nem jutott az eszembe. De addigra már késő volt.

– Miért nem mondtad el, hogy megsérültél a sikátorban? – fordult felém, angyali tekintetét az enyémbe fúrta erőszakosan, mégis gyengéden. Nem akartam, hogy ő is tudomást szerezzen a karcolásról.

– Nem volt súlyos. Meg sem éreztem – mondtam. Ayaminra nézett.

– Te vagy a gyógyító, aki megmentette Bakugot? – kérdezte, Ayamin csak bólintott, még mindig hatása alatt volt a sokknak, hogy bunkón rácsaptam az asztalra – Honnan ismered Toga Himikot? – fordította vissza felém a fejét.

– A barátom... volt – mondtam elakadva a gondolataim között. Egy ideje már szinte eszembe sem jutott. Himiko-chan...

– Barát? A barátod volt valaki, aki most a gonosztevők társaságának a tagja?

– A micsodának a tagja? – ráztam meg a fejem.

– A gonosztevők, akik megtámadták az A osztályt, ha emlékszel – magyarázta Ayamin. Shoto bólintott.

Valahova messze a távolba szegeződött a tekintetem. Mintha egy szellem bújt volna elő a palackból. A gondolataim ismét kavarogtak. Himiko, Shoto, közel, miért... Miért jött volna ide, csak hogy a testemmel közel kerüljön Shotohoz? Miért ő? Miért én? Hirtelen elárasztották az agyamat a vele kapcsolatos emlékek.

– Jól vagy? – kérdezte Shoto, és a vállamra tette a kezét. Bizonyára az arcomra volt írva, hogy elvesztem a gondolataim között. Gépiesen a kezére irányítottam a tekintetem. Éreztem, hogy el akarja venni, de visszatartottam a saját kezemmel. Összerezzent. De nem mondott semmit.

– Jól. Csak... azt hittem, hogy talán már nem is... él – motyogtam, és most a szemébe néztem.

-----

Sziasztok,
Nagyon jól estek a visszajelzések a korábbi fejezet alatt, és habár nem akartam ide írkálni hogy ne rontsam el a fejezetek kinézetét, mégsem tudom szó nélkül hagyni, hogy a téliszünet alatt mennyien csillagoztatok, néhányan kommentáltatok is. Külön köszönöm az új feliratkozóknak is, boldoggá tettetek^^ Nagyon jól esik a törődésetek, így ma igyekeztem új részt hozni. Tartsátok meg jó szokásotokat, én pedig igyekszem újabb fejezeteket hozni. A véget illetően még nem vagyok magabiztos, de talán majd az is kialakul hamarosan^^.

További szép estét! xx