We are not average ✔️ (Teen Wolf ff.)

9.)

~Hetekkel később~

Késő este van és én megint egyedül koszálok a sötét, elhagyatott utcákon. A múltkori eset óta sokkal óvatosabban mozgok így este, a lépteimet sietősre fogtam. Amikor sétáltam mindig valami apró vagy nagyobb dolgon rágódtam, most jelenesetben Scott-on. A mai napon nagyszünetben jelentették be az őszi bált, a hír kicsit letaglózott. Őszibál? Ezt mikor vezették be? Na mind1 úgysem megyek el, legalább is az első gondolatom ez volt. Aztán Scott és Stiles egyszerre vetette rám a tekintetét.

- El kell jönnöd, minden évben nagy buli szokott lenni - jelentette vagy inkább parancsba adta Stiles.

- Nem hiszem, hogy ez a bál nekem való lenne.

- Ne már Aisha - nézett rám Scott bociszemekkel - Legalább az én kedvemért gondold át.

- Jó, átgondolom - adtam fel a harcot. Na igen lényegében ez történt és nem tudom mit csináljak, a bál jövőhéten lesz. Ruhám sincs, mondjuk Lydia felajánlotta, hogy elkísér jobb, ha ezt a ruhamizériát rá bízom, ő sokkal jobban otthon van ebben a témában. Egy farkas vonyítást hallottam megálltam, a lábam a földbe gyökerezett. Mozdulatlanul álltam és ekkor valaki megjelent előttem és a nyakamnál fogva a falhoz nyomott, a lábaim elemelkedtek a talajtól.

- Hát itt vagy kicsi lány, azt hitted elmenekülhetsz előlünk - a szemei vörösen világítottak.

- Segítség valaki - próbáltam némi hangot kiengedni a torkomból, de a szorítás miatt csak suttogás hallatszott. Becsuktam a szemem és próbáltam használni a telepatikus képességemet, már csak is ebben bíztam. Kapálóztam, rugdalóztam semmi haszna nem volt.

- Rendben elég lesz - jelent meg egy sötét árny, ám amikor közelebb jött pontosan kirajzolódott, Deucalion volt az, jobb és bal oldalán 1-1 alfával - Nekünk most élve kell, ráérünk később is megölni - az alfa elengedett a szorításából és esettlenül a földre rogytam. Nagyon féltem, reszkettem és most még Derek sem volt itt, hogy megmentsen. Egyedül maradtam. Deucalion leguggolt hozzám a földre, kieresztette a karmait és az arcomba lógó hajamat a karmai segítéségével a fülem mögé tűrte. Ha ez nem lett volna elég a karmával visszakanyarodott az arcomra és a körmeit az arcomba mélyesztette. Egy karcolást ejtett az arcomon, a félelemtől nem éreztem a fájdalmat, csak utána mikor elkezdett csörgedezni a vér.

- Tudod ezért a vérért százan versenyeznek és még is nekem adódik meg a lehetőség, hogy elsőként lecsapoljalak.

- Csak is a testemen keresztül csapolhatod le - ugrott le a háztetőről Scott és Derek. Istenem köszönöm! 3 a 4 ellen ez érdekes menet lesz. Az alfák támadóalakzatba álltak, Derek előttünk állt próbált fedezni minket, amíg Scott felsegített a földről.

- Jól vagy - kérdezte aggódó tekintettel, bőszen bólogattam.

- Igen, intézzük el őket - majd azzal megkezdődött a "véres" harc. Scott és Derek Deucalion 2 testőrét vette célpontba nekem pedig maradt a fujtogatom. Én a hagyományos módszernél maradtam ökölharc vagy ahogy én szoktam mondani, "Kicsi a bors, de erős" harc. Püföltük egymást ott, ahol értük kezdett elfogyni az erőm és már az ütéseim is gyengének bizonyultak. Ismét a földre kerültem, hátra felé kezdtem el kúszni, de a fal megállított. A szemeimmel körbe néztem, hogy állnak a fiúk és hát nem valami fényes állapotban voltak. Scott szintén a földön rekedt, Derek pedig még küzdött. Nem tudtam tétlenül nézni, ahogy kinyíratják magukat...cselekednem kellett. Becsuktam a szemem, mélylevegőt vettem kinyitottam és erősnek éreztem magam...