Megfáradt húrok - Egy verseskötet

Anyatej és sör

 Visszasírom a szebb napokat

Amikor az utcák koszosabbak voltak

A tévék nagyobbak

A világ kisebb

Mindenki helyét tudtam

És nem hittem, hogy egyszer feladom

Vagy kétszer

Ezt a verset is feladtam

Már azelőtt, hogy belekezdtem volna

Talán nem is vers ez

Csak regénynek rövid

Sebaj, röhögjünk együtt rajta

Sírjuk vissza az anyatejet és a sört

A kocsmaszagot, a meleg takarókat

Az otthonunkat, ami sosem létezett

A bubiképernyős tévéket

A kisvilágot, amit tönkretett a nagyvilág

Valahol mind elkezdtük

Hogy aztán magányosan táncoljuk el magunkat a semmibe

Nincs kit követni

Nincs mit követni

Nincs min röhögni

Sebaj, akkor mégsem röhögünk