Megfáradt húrok - Egy verseskötet

Mi mind lentről jöttünk

Üres kézzel születtünk

Apáink elárultak

Az első lapát földet ők dobták a sírunkra

Az utolsót anyáink

De a koporsó nem fogja a magunkfajtát

Az arcukba röhögtünk

Megfojthattok, temethettek, hiába

Mert mi lentről jöttünk

A nappal gyenge lényei megbámultak

Amikor az éjszakában táncoltunk

Gyűlöltek és megvetettek

Leköptek és kinevettek

De az átkok nem fogják a magunkfajtát

Csak mosolyogtunk

Vicsoroghattok, fújhattok ránk, hiába

Mert mi lentről jöttünk

Italunkat kilöttyintették

Kirúgták alólunk a széket

Öklök csattantak arcunkon

Cipőtalpak tapostak

De az utálat nem fogja a magunkfajtát

Csak vigyorogva letöröltük a vért

Üthettek és kínozhattok, hiába

Mert mi lentről jöttünk

Sápadt alakok térdeltek előttünk

Homlokuk a hideg járdához ért

Feloldozásért rimánkodtak

Sós könnyeik évek mocskát mosták

De az irgalom nem fogja a magunkfajtát

Csak fejcsóválva továbbmentünk

Esdekelhettek és zokoghattok, hiába

Mert mi lentről jöttünk

Forró karok fontak körbe

Lágy ajkak suttogtak

Ezer és ezer kedves szót

Finom ujjak cirógatták meggyötört homlokunk

De a boldogság nem fogja a magunkfajtát

Csak ellöktünk mindenkit

Szerethettek és ölelhettek, hiába

Mert mi lentről jöttünk