Megfáradt húrok - Egy verseskötet

Cím nélkül

Gerinced meghajlik
Húsod lassan elfogy.
Felzabálod magad.
Szánalmas.

Motyogva tántorogsz a kertek alatt.
Minden szavad méreg.
Hallgass!

Nem érdekel a szemedben csillogó őrület.
Mely kipereg ajkaidon.
Az éj majd ölére von.
Én nem.

Mocskos körmeim a nyakadba vájom.
Fuldokolva az arcomba köpsz.
Rémálom.
Miért rángatsz magad után?
Miért nem nyitod fel ereim,
Ereszted ki vérem?
Belefojtanálak.
Vagy csak állnék tétlen,
Röhögnve a gyengeségen.
A magamén.
A tiéden.

Mikor leszáll a sötét,
Hallgatjuk a lidérceink neszét.
Remegve várjuk a reggelt
Egymás karjaiban.