Megfáradt húrok - Egy verseskötet

Törékeny

 Azt ígérted, segíteni fogsz

Kitartasz, felemelsz

Azt ígérted, együtt erősebbek leszünk

A világ nem fog többé rajtunk

Azt hittem, ez örökké így marad

De a vállaimra álltál

Onnan nézted a fecskéket

Miközben vártad, hogy nyarat csináljak neked

Én pedig lassan elporlottam

És a szél hátán szálltam tovább

Csak most látom, milyen alacsony vagy

Ahogyan az emlékem szilánkjaira kiabálsz

Elárultalak

Összetörtelek

Nem vagyok jó, sosem voltam

De nélkülem nem láttál semmit

Nincs kiből tüzet raknod többé

A lángok már nem űzik el a telet

A porra pedig hiába köpködsz

Hiába nem érted, hogy semmi van

A szelet nem érheted utol