Egy vers, vagy mi a lófasz

23 3 0
                                    

Szép szavakat pakolászom egymás után.

Üres, ostoba sorok ezek csupán.

De legalább hosszú a faszom,

Így kényelmesen megbaszhatom

Magam,

Az összes üres, ostoba sorom.

Rég feladtam,

Hogy művészi legyek,

És ez a két mondat amúgy sem rímel.


Csattogtathatnék közhelyeket.


Hogy egy szörny él bennem.

Hogy az az ember lettem,

Akitől a szüleim gyerekként óvtak.

Hogy mindenki azt akarja, lógjak.

Ha lehet, egy fáról.

Öngól, a koponyámban csak én vagyok

Meg a mocsok,

Amit szintén én hordtam össze.

Akiktől a szüleim óvtak, legalább a józan esze

Megvan.

Valahol biztosan.

Az öngyilkosság pedig fáj, és

Egy temetés

Rohadt drága.


Egyébként sem gondolunk egymásra

Senkivel, max a klozeton.

Telefon a kézben,

És két csöppenés közben

Nagyon mérgesek vagyunk.


Egy ideje azért imádkozom csendesen

Hátha végre megbolondulok teljesen

Nem csak úgy szőr mentén

Ilyen kis enyhén

Még egy pszichiáter sem venné komolyan

Amíg holtan nem lát

De az meg tényleg drága


Férfidepresszió, agresszió,

Recesszió.

Esik a gondolataim árfolyama, és minden ég.

Elég!

„Ez most kihez beszél? Te ismered?"

„Nem. De amúgy most mit szenved?"

„Ezeket elzárva kéne tartani."

„Ja, szerintem is.

Vagyis...

Ilyet nem szabad mondani!"


Lassan megfakulok teljesen.

Az életem

Egy zörgő porhüvely táncolja végig helyettem,

Míg én bagófüstben lebegek.

Időnként bedühödöm vagy magamban beszélek

Legalább élek.

Hogy szép szavakat pakolhassak egymás után.

Megfáradt húrok - Egy verseskötetWhere stories live. Discover now