A Legidősebb Kamado

19.

- TANJIROU!!! - ordította torka szakadtából Zenitsu-san, majd ránk ugrott

- Mi a baj, Zenitsu? - kérdezte az említett

- Inosuke megőrült, amikor meglátott valamit a közeli tóban

- Nem őrültem meg! - közölte mérgesen, majd a fák felé fordult - Valami van benne, amit nem akarunk látni.

- Lehet, hogy egy hal. - vontam vállat, majd felcsillant a szemem - Ez azt jelenti, hogy...

- Srácok, készítsétek a horgászfelszerelést! - mondta Tanjirou-bátyus, mire felszöktem örömömben, és a kisház felé kezdtem rohanni

Beszaladtam anyáékhoz, akik időközben felébredtek. Mind a ketten felöltözve, anya az ágyon ülve olvasott, apa pedig az ölében feküdt. Apa hátán pedig Yuu feküdt, felöltözve.

- Megyünk pecázni! - kiáltottam mosolyogva, mire anya felkapta a fejét

- Csak most szólsz? - tette le a könyvet az éjjeliszekrényére, majd megsimította apa arcát - Drágám, kelj ki az ölemből, légyszi!

- Muszáj? - nézett rá fáradt fejjel

- Muszáj, apa, különben elúszik a hal, amit Inosuke-san és Zenitsu-san látott! - mondtam, de már szaladtam is ki az udvarra a srácokhoz

~ Kasumi szemszöge ~

- Na, fiúk keljetek! - tapsoltam kettőt

- De nem akarok! - tiltakozott Yuu, és mégjobban belefúrta a fejét az apja hátába

- Én sem vagyok hajlandó innen felkelni!

- Akkor legalább emeld fel a fejed, hogy én tudjak menni! - szóltam rá ellentmondást nem tűrő hangon, mire inkább felállt, Yuu-val a hátán - Akkor mégis jöttök?

- Igen. - sóhajtott Giyuu, majd az ajtó felé indult

Giyuu-val kézenfogva mentünk ki a tóhoz, ahol egytől egyig mindenki kint volt, és ültek vagy feküdtek mindenhol. Valaki pokrócon, valaki a fűben, valaki pedig a fán találta kényelmesnek a helyet. Például Obanai és Mitsuri. Ők a fán feküdtek, Miru pedig egy pokrócon ült, Kyojuro előtt, aki a lány haját fésülte. Mikor felénk nézett, felugrott, mire Yuu is leugrott Giyuu hátáról, és a két gyerek egymás nyakába ugrott, amitől Miru ráesett Yuu-ra.

- Yuu, ne feküdj a földön, még a végén megfázol! - nézett rá Giyuu rosszaló tekintettel

- De Shinazugawa-san is... - kezdett vitatkozni

- Miért vagy néha olyan, mint anyád? - tette fel a kérdést Sabito - Jó, mondjuk ő rosszabb volt, mert amikor azt mondtam neki, hogy kérjük meg Giyuu-t, hogy csinálja meg a haját, akkor is tiltakozott.

- Mert már akkor is tetszett, hülyegyerek! - tettem karba a kezem

- Épp azért, és akkor talán előbb lettek volna. - mutatott a gyerekekre

- Akkor is húztam volna az időt. - közöltem

- Aha, persze. Én meg most jöttem le a falvédőről. - vette fel a gúnyos hangnemét

- Néha tényleg elegem van belőled, de azért szeretlek. - vontam vállat

- Jobban, mint apát? - kérdezte egyszerre a két gyerek

- Azért annyira nem. - mosolyogtam, mire Giyuu lehúzott maga mellé az egyik pokrócra

- Jól van, mostmár aztán be lehet fejezni ezt a vitát! - jött közelebb Urokodaki-san

- Sabito kezdte! - fogtam rá egyből, ami igaz is volt - Én csak kiálltam az igazamért!

- Nem is!

- De igen! - néztem rá amolyan "Most fejezd be, vagy beváglak a tóba!" üzenetet hordozó tekintettel

- Oké-oké, csak tüntesd el azt a tekintetet! - tette fel a kezét védekezően

- Reméltem, hogy abbahagyod. - tette hozzá mellékesen Giyuu

- Tanjirou, hogy állunk? - kérdeztem

- Nem túl jól, kapás sem jön. - sóhajtott, de amint kimondta, a hal elvitte az úszót

Felugrottam a pokrócról, és elkaptam a horgászbotot, el ne vigye. Nagy nehezen, de sikerült kifárasztani, és egy méretes pontyot sikerült fogjak.

- Szép volt, Kasumi! - veregette meg a vállam Urokodaki-san - Nem hiába vagy apád lánya, ez a ponty megvan hat kiló.

- Szép volt, anya! - tapsolt Yuu

- Giyuu, te jössz! - böktem az egyik fenekező felé, amin éppen akkor lett kapás

Giyuu felállt, és hozzám sétált. Elkezdtem neki mutogatni, hogy mit hogyan kéne. Senki sem tudja hogyan, de valahogy Inosuke beleesett a vízbe, Zenitsu-t ís magával rántva. Mindegy, szép emlék, jól éreztük magunkat, és ez a lényeg!