|Háborgó Szerelem|

Huszonegyedik

- Befelé! - vállamnál fogva belöktek a fogda kétszárnyú ajtaján, ezért mielőtt becsukták volna a rácsot, bólintva az őr felé fordultam. Végignéztem a bajszos, kigyúrt és kitetovált rohadékon, majd a fegyvere felé biccentettem.

- A fejedbe repítem, ha még egyszer hozzám érsz!

Ti is tudjátok, hogy ami a szívemen, az a számon is, ezért remélem már nem lepődtök meg a stílusomon. Megszoktam, hogy ilyenkor behúzzák fülüket és farkukat, viszont a lábam a földbe gyökerezett, amikor lassított felvételben láttam, hogy fegyverét kihúzza a tokjából, ki biztosítja, majd egyenesen a halántékom széléhez nyomja. Tisztázzunk valamit! Kibaszottul nem ijedtem meg, a szemem sem rebbent. Egyszerűen csak meglepődtem, hogy létezik olyan őr, aki meg meri ezt csinálni velem. Apró vigyorra húztam az ajkam, közben a börtönben tartózkodó összes rab minket nézett. Ott álltunk egymással szemben: lábamon, és csuklómon bilincs volt, az őr pedig készen állt arra, hogy fejbebasszon a golyóval. - Vagy én repítem a te fejedbe, baszki! - halántékomhoz nyomta, ezért összeszorítottam a fogamat. - A priuszod alapján veszélyes ember vagy - nézett végig rajtam. Összehúzta a szemét, ezért fejemet oldalra biccentettem.

- Az életemben kutakodtál? Unalmas életed lehet - fürkésztem az arcát. - Vagy a kutya olyan dologba ütötte az orrát, amihez semmi köze - küldtem neki egy puszit.

- Tudod, hogy mi az az egy dolog, amiben mi különbözünk? - hajolt közelebb, majd mélyen a szemembe nézett. Felháborítóan közel volt hozzám, ezért kicsit hátra hajtottam a fejem. A düh forrt bennem, éreztem, hogy hamarosan a felszínre fog törni. A bunyó előtti éjszakán, éjfélkor egy kibaszott cellában szoptam és tűrtem ennek a fasznak a viselkedését. Szép az élet, igaz? - Az, hogy én nem öltem embert - nézett végig rajtam. - Kíváncsi lennék, hogy hat évvel ezelőtt mi történt, ami miatt megöltél valakit... - nevetett.

- Te leszel a következő, ha nem fogod be a szád - biccentettem, majd hátra léptem egyet. - Nekem már nincs veszteni valóm - vontam fel a szemöldökömet. - Neked igen, ezért tanácsolom, hogy okosabb döntés, ha leszállsz rólam - megfordultam, majd szembe találtam magam a rabokkal, akik rezzenéstelen arccal végig néztek rajtam. Biztos érdekel titeket, hogy mi történt a bulin, ami miatt itt kötöttem ki. És nyakamat teszem rá, hogy tudni akarjátok az igazságot, ami a hat évvel ezelőtt történtekre utal. Azt kell mondanom, hogy igaz! Valóban megöltem valakit, de korai lenne elmondani, hogy pontosan mi történt. Csalódást okoztam? Rosszabb ember lettem? Szarok rá! Én vagyok az egyetlen, aki tudja annak a dolognak a kezdetét, és a végét. Inkább elmesélem, hogy mi történt két órával ezelőtt:

- Claire! Claire! - harmadszorra sikerült berúgnom a fa ajtót, ami az erőkifejtés miatt lécekre tört és a padlóra zuhant. Lehetetlen dolog történt, de a fészer romjaiban állt, a fele pedig a tűz martalékává vált. A legnagyobb rémálommal álltam szemben, ezért köhögve a számhoz emeltem a vízbe mártott pólómat. - Claire! Tarts ki egy kicsit - kiabáltam és próbáltam közelebb kerülni a lányhoz, aki a földön feküdt. Körülötte mindenhol égett a tűz. Mintha egy kemence belsejében lettem volna. Forróság ömlött az arcomba, a szemem elé pedig gerenda dőlt. Hajszál választotta el attól, hogy Claire lábára zuhanjon, ezért tudtam, hogy gyorsan kell cselekednem. - Kihozlak, kicsim! Kihozlak - köhögve leguggoltam hozzá, megtartottam a testét, majd amilyen gyorsan csak tudtam, a kijárat felé sétáltam, de akkor...

Biztos mindenki ismeri az érzést, amikor nem akarjátok elhinni amit láttok. Amikor láttok magatok előtt valamit, de próbáljátok meggyőzni magatokat arról, hogy az a dolog, nem az, aminek látszik. Láttam, amit láttam, de nem akartam elhinni. Cipőm mellett egy öngyújtó, feketére égett. Biztos voltam benne, hogy az. A kérdés csak az, hogy mit keres itt, ha Claire nem cigizik? Azonnal kapcsolt az agyam, azonnal tudtam, hogy ki van a dolgok hátterében, és azt hiszem, hogy akkor durrant el az agyam.