Destino Oculto (Harry Potter ff.)

Ő Is Érezné?

* Sirius Black

Másnap reggel én voltam az első, aki felébredt. Még csak 6 óra volt, de muszáj volt felkeltenem a többieket is, mert 1. nem akartam egyedül ébren lenni, 2. sietnünk kell reggelizni, nehogy lekéssem Melodyt.

- Sirius, hagyjál már! - húzta a fejére a takarót James - Még ébren sincs valószínűleg, ha meg mégis, akkor reggel 6kor minek menne reggelizni, ilyen korán szerintem még nem is adnak kaját.
- De Jameeees! - ugráltam az ágyán - El fogjuk kerülni egymást!
- És mit akarsz csinálni? - ült fel Remus is a szemét dörzsölve - Ott ülsz majd, amíg le nem jön? És ha nem is szokott reggelizni?
- De szokott - fontam össze a karomat a mellkasom előtt, olyan voltam, mint egy durcás kisgyerek. A barátaim nem akartak mellém állni.
- Sirius, - sóhajtott James - ez nem normális, amit csinálunk. Úgy viselkedsz, mint valami megszállott. Ezzel csak azt fogod elérni, hogy megijed tőled.
- De én sosem bántanám! - szinte felugrottam az ágyról.
- Tudjuk! - fogta meg a vállaimat szemüveges barátom - De ő nem tudja, mert nem ismer. Ijesztő a viselkedésed.
- De... Én nem bántom... - hajtottam le a fejemet.
- Na jó, menjünk reggelizni - sóhajtott a fiú. Ennek hallatán szinte el is felejtem azt, amit előbb mondott, és átvettem pár tiszta ruhát. Miután a srácok is elkészültek, Petert a szobában hagytuk, és szinte futólépésben közelített(em)ük meg a nagyterem ajtaját.

De hibába vártam, nem jött el... A Mardekár asztalánál nem tűnt fel a mosolygó arca. Nekem pedig hirtelen elment az étvágyam.
- Sirius, mennünk kell - tette a vállamra a kezét Remus - el fogunk késni bájitaltanról, ha az évfolyamunkba jár, akkor úgyis ott lesz.
- Igaz! - meg sem várva őket indultam el a pince felé. Máskor még az sem zavarna, ha ellógnám az órát, mert utálom azt a sötét, nyirkos helyet, de most még be is költöznék bármelyik terembe a pincében, ha ezzel közelebb lennék hozzá. Mikor odaértünk a tanulók nagy része már ott volt és drága, szeretett bájitaltan tanárunkat várta. Ahogy végignéztem rajtuk sehol nem találtam Melodyt. Talán nem is az évfolyamtársunk? Lehet, hogy Regulusé? Nagyjából eddig tartott az óra iránti lelkesedésem, és utolsóként vánszorogtam be a terembe Lumpsluck után. Ha ez nem lett volna elég egyedül kellett ülnöm, mert a legelső órán Lumpi megtiltotta, hogy James mellett üljek, ezért ő átült Remus mellé, Petert pedig Pipogyusz mellé ültette, mert szegény szörnyű ebből a tárgyból is, és így van a legkevesebb esélye annak, hogy bármit is felrobbant. Lumpsluck éppen azt magyarázta, hogy a mai napon mit fogunk csinálni, mikor kopogtak és egy megszeppent, de még így is gyönyörű lány lépett be az ajtón, Melody. Hát mégis itt van!

- Elnézést a késésért, reggel Dumbledore professzornál voltam, és a lépcsőkön kicsit nehezen találtam le ide - az arcán és az orrán pír jelent meg, valószínűleg azért, mert háztársai közül páran kinevették. Már a pálcámért nyúltam, hogy egyesével átkozzam meg őket, mikor Remus kezét éreztem a vállamon.
- Ne csinálj hülyeséget! - hiába suttogott a hangja parancsoló volt, de ez nem érdekelt, már majdnem elhagyta a számat egy ártás, mikor bevetette az aduászt - Meg fogod ijeszteni!
- Fawley kisasszony, ha nem tévedek - mosolygott rá negédesen a tanár - Tegnap ugyan nem volt alkalmunk találkozni, de szívélyesen üdvözlöm a Roxfortban, illetve a Mardekárban. Horatius Lumpsluck vagyok a házvezetője! Most pedig üljön csak le, Black úrfi mellett van még egy szabad hely.
Mi? Hogy mellettem? Oh drágám, ha nem lenne szabad hely mellettem,  te kedvedért, akkor is elintézném, hogy legyen! Imádlak Lumpi! Visszavonok minden rosszat, amit az elmúlt években valaha is mondtam rád! Melody gyorsan mellém sietett, és mielőtt bármit is mondott volna leült.
- Köszönöm Lumpsluck professzor! - mosolygott rá.
- Ugyan, - a tanár szintén mosolygott, de az ő mosolyában volt valami, valami ravasz és alattomos - Penelope lányáért bármit.
- Ismeri az anyukámat? - nem is próbálta, de nem is tudta volna tagadni a meglepettségét.
- Ismertem - bólintott - Az én házam tagja volt, igazán ígéretes boszorkány volt.
Volt? Miért csak volt? És ha tényleg csak volt, akkor Melody miért jelenben beszél róla? Én ezt nem értem. A válasz hallattán lehajtotta a fejét, és nem mondott mást, Lumpi pedig tovább folytatta az órát.
- Hé, - fogtam meg az ölében lévő kezét - minden rendben?
- Persze - mosolygott rám - csak nem vártam, hogy szóba jön az anyukám.
- Ha ez megnyugtat, én sem szeretem, ha szóba jönnek a szüleim - mosolyogtam rá bátorítóan, miközben a szemébe néztem. Órákig el tudnék veszni a szemeiben, de ő sem szűntette meg a kontaktus, továbbra is fogtam a kezét és a szemeit is fogva tartottam. Talán ő is érezni a köztünk lévő kapcsolatot? Vajon ő is álmodik velem?