Destino Oculto (Harry Potter ff.)

Ő Az!

* Sirius Black

Ez a nap is úgy kezdődött, mint bármelyik másik. Az éjjelem róla szólt, a nappalom körülötte forgott. Egyre fáradtabbnak érzem magam. Már beszélni sincs se kedvem, se erőm. A fiúk már nagyon aggódtak értem, de egyszerűen nem tudtam mit tenni. Elveszett voltam, mintha hiányzott volna a másik felem. Ha tehettem volna, egész nap csak aludtam volna, mert akkor nem kell nélküle lennem. A hangja úgy üldöz hetek óta, mintha szirén lenne. Esküdni mernék, hogy miközben rá gondolok még az illatát is érzem. Azt az édes, virágos illatot, amit egész nap érezni szeretnék.

- Sirius ez így nem mehet tovább! - csapott az asztalra James. A szobánkban ültünk, illetve én feküdtem.
- Hm? - felé fordultam, de nem tudtam arra koncentrálni, amit mond. Csak a lány nevetése játszódott le a fejemben újra és újra.
- Legalábbis a klubhelyiségbe menjünk le, hátha jót tesz, ha emberek között vagy.
- Rendben - sóhajtottam - rosszabbul úgyse lehet.

Gyorsan felvettem egy pulcsit és a barátomat követve elindultam a lépcső felé. Remus és Peter nem volt velünk, előbbi a könyvtárban próbált megoldást találni a bajaimra, utóbbi pedig ki tudja hol van.

Már egy ideje a kanapén ültünk, és beszélgetünk, illetve Ágas próbált beszélgetni Lilyvel, többé kevésbé sikeresen. A lány nem volt vele nagyon elutasító, inkább csak érdektelen.
- Blacknek mi a baja? - összeráncolt szemöldökkel nézett felém - Olyan mintha elgondolkozott volna, ami tőle igen szokatlan.
- Ha mi azt tudnánk - Jamesen látszott, hogy gondterhelt. Nem nyomult látványosan Lilyre, valószínűleg emiatt nem estek még egymásnak.
- Ezt hogy érted? - látszott a vörös lányon, hogy nem érti a helyzetet. Megszokta, hogy mindig hangosak vagyunk, és általában valami csínyen törjük a fejünket. Még mielőtt James belekezdhetett volna a magyarázatba, bár nem tudom, hogy egyáltalán akartam-e, hogy bevonja Evanst is ebbe, kinyílt a helyiség ajtaja és Armin Belt és barátai léptek be rajta. Miközben körbenézett a helyiségben, a szemei megállapodtak rajtam, és egy gúnyos vigyort villantott.

- Mi van Black, az öcséd nem tud magának saját menyasszonyt találni, ezért másét kell megszöktetnie?
- Miről beszélsz? - ültem feljebb a kanapén. Én semmi ilyesmi róla nem hallottam.
- Nagyon igyekezett Dumbledore irodája felé, vele volt egy elég dögös csaj menyasszonyi ruhában, meg egy öregebb nő. Elég szánalmas, hogy meghívják egy esküvőre, ő meg lelép a menyasszonnyal - összeröhögött a haverjaival mielőtt folytatta -, de mit is várunk egy Blacktől.
- Az öcséd tényleg megszöktette a csajt? - nézett rám James tágra nyílt szemekkel.
- Passz - vontam vállat -, azt sem tudtam, hogy már visszajött a kastélyba.
- Mindegy - ismételte meg James az előző cselekedetemet -, menjünk kajálni, éhes vagyok. Hátha Remus már ott van, és talált valamit a könyvtárban.

Nagy nehezen feltápászkodtam és James után mentem. Regulus megszöktette a menyasszonyt? De hát nem is ismerte ezelőtt. A szituáció egyszerre volt nevetséges és kétségbeejtő. Ha tenyleg ez történt, akkor annak biztos oka van. Jaj Reg mit tettél?!

A nagyterem előtt Dumbledore professzor beszélgetett McGalagony professzorral. Az igazgató szokásához híven nyugodt volt, és mintha szórakoztatta volna az átváltozástan tanárunk feldúlt viselkedése. Úgy látszik nem igazán értettek egyet valamiben, és valami az súgta, hogy annak a valaminek az öcsémhez van köze.

- Albus, nem engedhetjük, hogy itt maradjon! Gondoljon a próféciára! - McGalagony olyan beleéléssel magyarázott, hogy szinte már kiabált, ennek köszönhetően a diákok figyelmét is magára vonzotta.
- Minerva, - mosolygott rá nyugtatóan Dumbledore - Fawley kisasszony még csak egy gyerek, nem fog kárt okozni sem az iskolában, sem a diákokban, erről én magam kezeskedek.
- De a próféciára... - kezdett volna bele megint.
- A prófécia nem is biztos, hogy létezik. Az is lehet, hogy csak egy mendemonda, amit Selma talált ki, hogy távol tarta az unokahúgát Angliától.
- De...
- Semmi de! - az igazgató hangja határozott volt, és ezt valószínűleg McGalagony is megérezte, nem mondott inkább semmit - Ha az alapítók befogadják, akkor itt maradhat.

Ez furcsa volt. A beszélgetés elég bizalmasnak bizonyult, de a két professzor olyan volt, mintha nem is foglalkoztak volna azzal, hogy valami diszkrétebb helyet keressenek. Prófécia? Alapítók? Ki lehet ez a lány? Ennyire veszélyes lehet ránk, hogy McGalagony nem akarja, hogy itt maradjon?

- Szerinted a csajról van szó? - fordult felém James.
- Biztos, - bólogattam - senki más nem érkezett mostanság, ráadásul nem ilyen váratlanul.

Mikor odaértünk a Griffendél asztalához, Remus és Peter már ott ültek, nekünk is foglaltak helyet.

- Na kiderítettél valamit? - fordultunk azonnal Holdsáp felé. Benne volt az utolsó reményem.
- Keresgéltem, és találtam pár érdekes könyvet a témában,..
- Ez nagyszerű! - vágott közbe James nagy lendülettel.
- ...de az a baj, hogy amiket olvastam csak legendák, mítoszok és felvetések, semmi bizonyíték nincs rájuk.
- Basszus - amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan szállt el James lelkesedése.
- Legendák? Mégis miről?
- Biztos hallotatok már a Moirákról - nézett ránk bizakodva, de mikor látta az ürességet a szemünkben csak sóhajtott és az elejéről kezdte - a Moirák a végzet irányítói a görög mitológiában. Ők szövik, gombolyítják és vágják el az élet vagy sors fonalát.
- Igen és? - James még mindig bambán figyelte barátunkat, de még nekem sem volt teljesen tiszta a dolog.
- A Moirák az emberek sorsáról döntenek. Mint például, hogy kivel találkozz és kivel ne - fordult felém, amitől világosság gyúlt a fejekben.
- A lány azt mondta, hogy minket egymásnak teremtettek, de végül úgy alakult, hogy nem találkoztunk. Ezek a Mórák tehetnek mindenről! - csattantam fel, amitől a közelünkben ülök felénk fordultak, de mikor James csúnyán nézett rájuk, mindenki visazafordult a saját dolgához.
- Moirák Sirius, nem Mórák - próbált kijavítani Remus.
- Tök mindegy! Hol laknak? Lenne pár szavam hozzájuk.
- Sirius, - fogta meg Remus a vállam, ami visszatartott abban, hogy felálljak - ők mítikus lények. Nincs olyan, hogy hol laknak. Nem tudod őket megkeresni, csak a mitológiában vannak jelen.
- De... - szinte visszaestem a helyemre - Akkor hol találom meg Őt? - még számomra is furcsa érzés volt, hogy szinte sírni tudtam volna.
- Sajnálom Tapmancs, de nem találtam mást. Ezenkívül csak annyit, hogy a sorsot bármikor át tudják írni, ebbe nincs másnak beleszólása.

A vacsora ezek után csöndben telt, nem volt étvágyam, csak magam előtt tologattam a szelet húst. Egészen egy bizonyos pontig, mikor kinyílt a terem ajtaja, és belépett rajta Ő. Nem tudtam levenni róla a szemem, ha nem hagyott volna el minden erőm odafutottam volna hozzá, hogy olyan helyre vigyem, ahol nem érez hozzá és nem nézhet rá senki. Az egyik oldalról az öcsém támogatta, a másokról az az idősebb nő, akiről Belt is beszélt. Egyszerű ruhában volt, számomra mégis ragyogott.

- Ő az! - suttogtam.
- Ki? - nézett rám Peter bambán, de Remus egyből megértette és elmosolyodott.
- A lány Sirius álmaiból.

A srácok még beszéltek valamiről, de én nem tudtam és nem is akartam mást csinálni, csak őt nézni. Regulus egészen a tanárokig kísérte, ahol helyet szorítottak neki, és a nőnek, Reg pedig visszament a Mardekár asztalához. A vacsora így folytatódott, a fiúk már rég befejezték, mikor én még mindig csak őt néztem, de nem akartak magamra hagyni. Egyszer csak körbenézett a termen, és az tűnt fel, hogy a szája mozogni kezd, de egyértelmű volt, hogy nem máshoz beszél, mert közben maga elé meredt. Mi folyik itt? Róla szól a prófécia? De hát nem tűnik veszélyesnek, sőt a legangyalibb teremtés, amit valaha is láttam. Egy kis idő telt el, mikor megrezzent a csillár és az ablakok.

"Én Mardekár Malazár menedéket biztosítok Neked, Melody Fawley a Roxfort falai között! Házam biztonságot és családot kínál Neked. Ki bántani mer, átkom büntesse!"

És itt nyert értelmet Dumbledore mondata. Ha az alapítók befogadják, akkor itt maradhat. De ne már, pont a Mardekár?! A következőt pillanatban pedig már csak azt láttam, ahogy Regulus siet felé az asztalok között a lány, Melody pedig szintén így tesz. Most tényleg? Nem elég, hogy a Mardekár fogadta be, még a saját öcsémmel is meg kell harcolnom érte? Oh Merlin miért bántasz? Vagy inkább a Mórák műve ez? Tök mindegy, beszélnem kell vele.