Destino Oculto (Harry Potter ff.)

Lány Az Álmaimban

* Sirius Black

Fáradtan ültem az asztalunknál, miközben Ágas és Holdsáp veszekedését hallgattam, beleszólni azonban nem volt kedvem, azt sem tudtam miről szól. Ráadásul nagyfiúk már mindketten, meg tudják oldani. A gondolataimat a már hetek óta tartó álmaim foglalták le. Egy lányról szólnak, akinek még csak a nevét sem tudom, nemhogy azt, hogy merre keressem.

- Mi van Tapmancs? - James hangja rántott ki az álomképekből, aminek örültem, de közben mégis hiányérzetem volt.
- Semmi - próbáltam lazán állni a helyzethez, de a legjobb barátomat nem sikerült megvezetnem - Csak nem aludtam jól - sóhajtottam végül.
- Jaj szegény, kicsi Tapmancsnak rémálma volt - gügyögte felém James, miközben egyre közelebb ült hozzám, és átkarolta a vállam - Né félj, Ágas bácsi itt van veled.
- James hagyd már békén Siriust - forgatta meg a szemét Remus is, ami után hálásan néztem rá. Imádom Ágast, az egyik legjobb barátom, de most nagyon nem volt hozzá kedvem. A bájitaltanhoz, pedig főleg nem volt. Viszont mikor beléptünk a terembe kicsit jobb kedvem lett, mert a Mardekárosok közül alig volt ott valaki.

- A kígyóknál valami járvány van? - nevetett fel James visszafogottan.
- Ha figyeltetek volna az előző órán tudnátok, hogy a Mardekárosok és más házak közül is sokan Amerikában vannak egy fogadáson - sóhajtott Remus. Hát igen, úgy érzem Holdsáp elég sokat sóhajtozik mióta velünk barátkozik.
- Fogadáson? - Bár Peter már reggel óta itt van a társaságunkban, csak most szólalt meg először.
- Igen, két híres aranyvérű család örököse összeházasodik a hétvégén, és most tartanak még egy utolsó fogadást, amin azok is részt vehetnek, akik nem tudnak majd jelen lenni a nagy napon.
- Ja igeeen - világosodtam meg - Regulus is ott van, de ő az esküvőn is ott lesz. És én is mehettem volna, ha nem utálna a családom - nevettem fel, bár semmi nevetséges nem volt ebben az egészben. Nehezen vallanám be bárkinek is, hogy mennyire fáj, hogy ilyen a kapcsolatom a családommal. Azt pedig még nehezebbé vállalnám fel, hogy néha mennyire irigy vagyok Jamesre, mert neki megadatott egy olyan család, amelyik mindennél jobban szereti őt.

A nap elég gyorsan eltelt, főleg azért mert a közös órákon elég sokan hiányoztak, ezért nem haladtunk az anyaggal. James még egy párszor megpróbálta randizni hívni Lilyt, szokás szerint sikertelenül, aztán mivel mára semmilyen csínyt nem terveztünk, hamar lefeküdtünk aludni.

- Sirius - a világ legédesebb nevetését hallottam, de nem láttam a hozzá tartozó arcot. Sőt, semmit nem láttam csak a sötétséget magam előtt - Sirius, gyere már!
Elindultam egyenesen, és reménykedtem benne, hogy hamarosan eltűnik előlem a sötétség. Nem tudom mennyi ideig sétáltam, lehet hogy csak percek teltek el, de az is lehet, hogy már órák óta mentem a semmiben, mikor végre megláttam egy ajtót. Mikor bementem rajta, egy a Griffendél nappalijához hasonló szobába léptem. Az elején látszólag senki nem volt benne rajtam kívül, de mikor jobban körbenéztem, az ablak előtt megláttam egy alakot, akit csak a holdfény világított meg. Ő az.
- Azt hittem már sosem érsz ide - miközben beszélt egyre közelebb lépdelt hozzám.
- Ki vagy te? - nem tudtam ki ő, de megőrültem érte.
- Nem ismersz meg? - nevetett fel halkan. A nevetése úgy csilingelt, mintha több száz harangot hallottam volna. Kirázott tőle a hideg, mikor pedig elém ért hatalmasat dobbant a szívem. Gyönyörű volt. Kék szeme fogva tartott, kecses alakjára finoman simult a ruhája.
- Nem. Nem tudom, hogy ki vagy. Ismerlek? - kétségbeesetten próbáltam többet megtudni róla, de elérhetetlennek tűnt számomra, amitől csak még inkább elveszettnek éreztem magam. Nem értettem a helyzetet. Én vagyok Sirius Black. Bármelyik lányt megkaphatnám, erre egy olyan lány veszi el az önbizalmamat, akit csak az álmaimban látok.
- Pár száz évvel ezelőtt egymásnak teremtettek minket, - keze finoman ért az arcomhoz, ami miatt úgy simultam bele, mintha csak ott lenne a helyem - de pár évvel ezelőtt megváltozott a Terv, és mi nem találkoztunk. De ne aggódj édesem, nemsokára minden megváltozik.
- Ezt hogy érted? - a közelében akartam lenni, olyan voltam, mint egy megszállott.
- Mindent megtudsz, mikor eljön az ideje, de most mennem kell - még egyszer utoljára végigsimított az arcomon és elindult az ajtó felé.
- Ne, várj, ne menj el! - elindultam utána, de csak egy helyben futottam, miközben egyre inkább kiabáltam.

- Sirius! Sirius! - arra riadtam, hogy Remus a vállamat rázza, a másik két tekergő pedig az ágyam mellett áll.
- Mi történt? - néztem körbe, a tekintetemmel pedig a lányt kerestem.
- Rosszat álmodtál és kiabáltál - Peter hangján lehetett hallani, hogy nemrég ébredt.
- Nem, ez nem álom volt - motyogtam.
- Sirius, mi ez az egész? - láttam James szemében, hogy tényleg aggódik értem - még sosem láttalak ilyennek.
- Pár hete - kezdtem bele a történetbe - furcsa álmaim vannak. A cselekményünk általában mindig más, de van valaki, aki mindig benne van. Egy lány. Fogalmam sincs, hogy ki ő, még életemben nem láttam, a nevét sem tudom, - túrtam bele a hajamba - de mégis annyira vonz magához, hogy mikor ébren vagyok fizikai fájdalmat érzek, mert nincs velem.
- Mondott ez a lány valamit? - Remus felvont szemöldökkel nézett rám, látszott rajta, hogy nagyon gondolkozik valamin.
- Általában nem beszél, de ma mondott valamit, - idéztem fel magamban az álmomat.
- Sirius ne kelljen már harapófogóval kihúzni belőled mindent! - csattant fel James - Így nem tudunk segíteni.
- James! Nem látod, hogy Tapmancs mennyire ki van akadva? - Remus úgy nézett Ágasra, mint egy gyerekre, aki éppen valami rosszat tett.
- Sajnálom, - sóhajtott - csak annyira rossz így látni.
- Pár száz évvel ezelőtt egymásnak teremtettek minket, de pár évvel ezelőtt megváltozott a Terv, és mi nem találkoztunk.
- A Terv? - nézett ránk felváltva James - mi az a Terv?
- Passz - vont vállat Peter és vissza is feküdt az ágyába.
- Én se tudom, - rázta meg a fejét Holdsáp - de holnap utána nézek a könyvtárban.
- Köszönöm srácok - mosolyogtam rájuk fáradtan.
- A legjobb barátunk vagy, - mondta James, Remus pedig csak bólogatott mellette - az a természetes, ha segítünk.
Miután váltottunk még pár szót mindenki visszafeküdt a helyére, pár perc múlva pedig a szuszogásukat hallottam csak. Én viszont nem tudtam visszaaludni, mert akárhányszor becsuktam a szemem, az ismeretlen lány hangját hallottam
Sirius. Merlin, ha ez így folytatódik meg fogok őrülni. A reggel ugyanolyan pózban ért, mint ahogy a fiúk hagytak. Egyszerűen képtelen voltam megmozdulni, gondolkozni vagy igazából bármit is tenni. Olyan voltam, mint egy élőhalott. Csak a lányt akartam. Megölelni, hozzá bújni hozzá érni. Vele lenni. Beszélni vele. Bármit, csak együtt legyünk.
- Oké, tényleg ki kell derítenünk, hogy mi folyik itt, mert szörnyen nézel ki - állt meg az ágyam mellett James.
- Úgy is érzem magam - a hangom rekedt volt, és érezhető volt rajta, hogy nem aludtam sokat.
Csak legyen már vége!