A tiltott ábránd

20

Cole mellett ébredni valami fantastikus volt, és az ő arcát megpillantani, ahogy a reggeli napsugár táncot járt rajta valami elképesztő volt. A takaró alól kilátszodó, kidolgozott testének apró szegletein is végig futattam a szememet. Újra, és újra végignéztem azon az emberen, aki mára már kimondhatóm, a világot jelenti számomra.

-Jó reggelt.-köszönt a reggeli dörmögös hangján.

-Jó reggelt.-nézetem végig az arcán is.

-Nem ér nézni.-fordult át a másik oldalára.

-Én nem is figyeltelek.-hazudtam.

-Nem te valóban nem, biztos akkor az ablakokat lested.-fordult felém.

-Én nem tudom miről beszélsz.-csináltam a hülyét.

Mosolyogva egy ideig figyelt, majd közel hajolt hozzám és megcsókolt. Egészen addig el is feledkeztem a szüleinkről, amég nem hallottam a hangjukat.

-Jézusom, megjöttek.-ültem fel és ijedten néztem Cole-ra.

-Nyugi, nem jönnek fel.-húzott vissza fele az ágyba.

-És ha mégis?-kérdeztem félve.

-Akkor elmondjuk az igazat.-nézett a szemembe.

-Az igazat?-kérdeztem vissza.

-Igen az igazat, nem élhetünk örökre titokban.-mondta és felültünk újra az ágyon.

-De mi lesz a szüleink kapcsolatával ha elmondjuk?-kérdeztem.

-Szerintem ők együtt maradnak, hiszen mi nem vagyunk még csak testvérek sem.-ölelet magához.

-Félek, nem akarom elrontani az ő kettőjük kapcsolatát.-néztem a nap által megvilágított arcára.

-Nem fogjuk, csak legyünk őszinték velük.-nézett rám ő is, majd gyengéden megcsókolt.

-Viszont lassan öltözzünk mert suli van.-mosolygott rám miután kimászott az ágyból.

-Rendben főnök.-mosolyogtam.

-Hmm, gyakrabban is szólíthatnál így.-csókolt meg.

-Kérése számomra parancs főnök.-nevettem a csókba.

A suliba együtt érkezve az emberi szemek csak ránk figyeltek, úgy éreztem magamat mintha egy híres márka kirakatában állnék szobrot. Lassan felnéztem Cole-ra mire ő felém mosolygott, talán ezzel jelezve, hogy nyugodjak meg. A termemhez érve diszkréten elváltunk egymástól, majd Li alakját megpillantva közelebb sétáltam hozzá.

-Csak nem megjött Mrs. Ferrell.-mosolygott rám.

-Haha, nagyon vicces vagy.-mondtam unott fejjel.

-Valaki bal lábbal kelt ma fel?-kérdezte.

-Nem, csak nem szeretem az e fajta vicceidet.-mondtam.

-Rendben vettem a lapot.-mosolygott továbbra is.

-Köszönöm.-csak ennyit tudtam mondani.

-Hm, friss húsi a láthatáron-nézett az új fiú irányába.

-Te nem vagy komplett.-mosolyogtam az előbbi kijelentésén.

-Az könnyen meglehet.-nevetett.

-Basszus, jönn a tanár is.-mutattam a tanárnő irányába.

-Segítek az új fiúnak eltalálni ebben a hatalmas épületben, mondd meg a tanárnak, hogy rosszul éreztem magamat és hazamentem.-mosolygott az előbb felvázolt tervén.

-Rendben, megmondom neki.-mosolyogtam rajta.

Az unalmas iskolai órák után, közösen mentünk haza Cole-val. Mire mi haza értünk a szüleink úgy eltűnktek mint a kámfor.

-Szeretlek Sarah Jones.-mondta miután beértünk a lakásba.

-Én is szeretelek Cole Ferrell.-mondtam majd forró csókba hívtam ajkait.

-Én jobban.-mondta és az ölébe vett.

-Nem, szerintem én jobban szeretlek téged.-mondtam neki nevetve, és felszaladt velem az emeletre.

Öt évvel később

A szüleink egészen jól fogadták a hírt, miszerint együtt vagyunk. Nem voltak mérgesek, csak egyszerűen hirtelen nem tudták hová tenni a hírt. Az évek alatt végeztünk az egyetemmel is, én egy helyi iskolában vagyok irodalom szakos tanár, Cole pedig tiszteletbeli játékos és gyermek edző a helyi sportcsapatnál. Amikor tehetjük közösen látogatunk ki különféle meccsekre, illetve próbálunk minél több időt együtt tölteni, bár ez a munka mellett elég nehéznek bizonyul néha. A napokban tudtam meg azt is, hogy pontosan kilenc hónap múlva megérkezik közénk a legkisebb Ferrell is. Végre eljönn majd az az idő is, amire a szívem mélyén oly régóta várok.

-VÉGE-

Köszönöm, hogy velem tartottatok, remélem ez a könyvem is olyannyira elnyerte a tetszéseteket mint a többi szerzeményem.