A tiltott ábránd

9

A reggelem nem is indulhatott volna jobban, vagyis csak addig volt olyan jó még eszembe nem jutott ami tegnap este történt köztem és Cole között. Az emlékek olyan haloványak voltak először, aztán lassacskán minden az eszembe jutott. Az ágyon ültem és csak fogtam a fejemet két kezemmel, hogy kettönk között ez mégis hogy történhetett meg. Óriási hibát követtünk el mind a ketten, de valahogy magamat jobban hibásnak éreztem nem szabadott volna engednem a kísértésnek. A gondolatmenetből telefonom pittyegése rántott vissza a valóságba, mikor kezembe vettem az említett tárgyat elés fényével a szemembe világított, a képernyőn kedves barátom Li neve jelent meg. Megnyitottam az alkalmazást és elolvastam a kapott üzenetett, egy cseppet sem voltam mérges Li-re hogy reggel csak úgy szó nélkül elment, valószínűleg én is ugyanezt tettem volna a helyébe. Kedvesen és együttérzően válaszoltam az üzenetre majd félre raktam a készüléket, és elindultam a dolgomra. Félve léptem ki az ajtómon, nem akartam találkozni a tegnapiak után a „mostoha bátyámmal". Csöndben szinte már repülve mentem le, de senki nem volt otthon nagy megkönnyebűlésemre. Körbe néztem lent és szinte tisztaság volt, gondolom még mielőtt Cole elment még gyorsan rendett rakott bár tegnap így is sok mindent megcsináltam. A szememet még szúrták az apró foltok a padlón, így a kezembe vettem egy felmosót és neki láttam a munkának. Egyszer csak a hatalmas csöndet a telefonom hangja zavarta meg, gyorsan félre dobtam mindent és felszaladtam az emeleten található eszközért.

-Szia anya.-szóltam bele hosszas csöngés után.

-Szia kicsim, minden rendben oda haza?-kérdezte lágy hangjával anyukám.

-Igen minden, és nektek hogy telik a nyaralás?-kérdeztem.

-Nagyon jól és tökéletesek a programok is, éppen most jöttünk vissza a merülésből.-mondta mosolyogva.

-Ennek nagyon örülök, és mi a további program mára?-kérdeztem kíváncsian.

-Lassan vacsorázni megyünk, látod azért van most rajtam ez a szép ruha.-mutatta kamerán keresztül anyukám.

-Legyen szép estétek.-mondtam mosolyogva.

-Nektek is legyen szép estétek, hány óra külömbség is van most ?-kérdezte anyukám.

-Talán három.-válaszoltam és eszembe jutott hogy elrepült ma az idő.

-Cole is ott van?-lépett egyszer csak be a beszélgetésbe Michael.

-Nem, nincsen.-feleltem.

-Ez a gyerek.-mondta nevetve az apukája.

-Na jól van, nem tartalak fel titeket.-mondtam nevetve.

-De hát kicsim én hívtalak.-mondta mosolyogva anyukám.

-Jaj tényleg, de nem baj érezzétek jól magatokat.-mondtam a kamerába majd küldtem egy puszit.

-Szia kicsim.-mondta anyukám egy puszi kíséretében és bontotta a hívást.

Egyszer csak egy hosszas káromkodásra lettem figyelmes, az ágyra helyeztem a telefonomat majd lesétáltam megnézni hogy mégis mi lehet a probléma. Ahogy közelebb értem láttam hogy Cole szinte alig tud a saját lában megállni, gyorsan oda siettem hozzá és átkaroltam majd a kezét a nyakamba raktam.

-Milyen szép vagy ma is.-mondta Cole és közben láttam a szemem sarkából hogy engem figyel.

-Cole kérlek egy kicsit segíts nekem.-mondtam arra célozva hogy elég nehéz dolgom lesz ha egy kicsit sem segít nekem.

Hirtelen felkapott és az asztalra ültetett majd szét nyította a lábaimat és beférközött közéjük, pont úgy mint tegnap.

-Cole ezt nem szabad.-mondtam.

-De miért nem, hiszen nem lát minket senki.-felelte könnyedén.

-Akkor sem lehet.-mondtam és megéreztem puha ajkainak érintését a nyakamon.

-Nyugi Sarah, jó lesz.-mondta a nyakamba mosolyogva.

-Nem mondtam azt hogy nem lenne jó, de akkor sem szabad ezt csinálnunk.-mondta és eltoltam magamtól de ő vissza rántott és egy csókba fortunk össze.

-Van egy olyan szóbeszéd hogy nappal húgom, éjjel dugom.-mondta nekem miután a csók véget ért, de nem csak az hanem az is hogy már a testünk nem volt olyan közel egymáshoz mint eddig, ő ugyan is fogta magat és lazán mintha mi sem történt volna felsétált az emeletre.