Hullámvölgy /Jikook ff. - BEFEJEZETT /

1. rész

Jimin szemszöge.

Fáradtan rogyok le a próbaterem padlójára, amikor a mai napra végre befejezem a gyakorlást. Már több százszor végig mentem az egész szóló előadásom, és most végre valahára a koreográfus és én is teljesen elégedettek voltunk az eredménnyel. Mindig javítottunk egy kicsit rajta, míg végül ide jutottunk, így pedig most már nyugodt szívvel pihenhetek. Világ életemben maximálista személyiség voltam, de az utóbbi időben azt vettem észre magamon hogy valamiért még inkább a legjobb formámra törekszek. Folyamatosan jobb és jobb akarok lenni, ez a magammal szembeni versenyszellem viszont nem mindig célra vezető, szóval igyekeztem visszafogni magam amennyire csak lehetett, hogy egészséges keretek közt tartsam ezt. Ennek értelmében tettem is egy fogadalmat hogy amint befejezem a szólóm, végre pihenni fogok és magamra koncentrálni, na meg persze az én csodás Jungkookiemra.

Az utóbbi időben sajnos őt is nagyon elhanyagoltam, tekintve hogy minden napom közös ének és tánc próbákból, majd késő délután és este a sajátjaimból állt. Szerencsétlenségemre sokszor kellett hétvégén is bent lennem, csak úgy mint ma este is, de úgy gondoltam ez egy ilyen időszak és majd túl leszünk rajta. Ezt vállaltuk ezzel a munkával, de amióta Jungkook és én egy pár vagyunk, tehát kicsivel több másfél éve, mindig nehezebben viselem az efféle túlórákat. Erra a felkészülésre ez hatványozottan igaz volt, mert erre most kimondottan nagy figyelmet fordítottunk, sok újítást is eszközöltünk, így hónapok óta nagyjából létezni volt csak erőm, és a kapcsolatban nem igen tudtam teljes értékű tag lenni. Ki is találtam hogy ma amilyen gyorsan csak lehet végezni fogok, otthon pedig meglepem Őt valamivel. Szombat lévén a többiek biztosan nem lesznek már otthon ilyen kilenc óra tájban mikor hazaérek, de Ő biztosan, szóval tökéletes lesz kettesben eltölteni egy kis minőségi időt.

Amint kiszuszanom magam, összeszedem a holmim és elköszönök a többiektől, majd robogok is a parkoló felé hogy mielőbb kocsiba pattanhassak. A fürdést is kihagytam inkább, pedig máskor sosem szoktam, de most úgy voltam vele, hogy otthon, kettesben Jungkook társaságában még ez is sokkal mókásabb lesz, ez a gondolat pedig kellően fel is csigáz. Legyek akármennyire is fáradt most, menthetetlenül vonzódom hozzá, és alig várom hogy végre lefeküdjünk, ugyanis az utóbbi pár hónapban már annyira szoros volt a próbáim üteme hogy alig jutott beszélni is időnk, nemhogy szexre. Zömében csak mellé dőltem egy gyors tusolás után aztán húztam is a lóbőrt, így a testiség teljesen elmaradt a kapcsolatunkból. Nagyon sokszor volt lelkiismeret furdalásom is ez miatt, de Kook sosem tette szóvá hogy gondja lenne ezzel, szóval igyekeztem nem aggódni ezen túl sokat és a munkámra koncentrálni, hogy mielőbb végezzek. De azért mindenképpen kárpótolom őt, mert nagyon hiányzik már.

Elköszönök a sofőrünktől, majd a mélygarázs liftje felé veszem az irányt ahol megnyomva a megfelelő emelet gombját a tükörnek dőlve kezdek várakozni. Közben átpörgetem az üzeneteim, látom hogy Namjoon megírta hogy bulizni ment Hoseok, Suga és Jin társaságában, TaeTae pedig tudom hogy a családjával vacsorázik, úgyhogy gondolom ő is későn érkezik majd meg, vagy lehet inkább a szállodában marad velük hogy kimaxolják a megadatott kis időt. Látok egy "Szeretlek" üzenetet is Jungkooktól, amit még délelőtt írt, de azóta nem telefonoztam most meg már nem akarok írni neki, hisz pár másodperc és személyesen is elmondhatom neki hogy én is mennyire szeretem őt. Szerintem annak jobban is fog örülni, pláne hogy magamhoz képest ilyen korán érkeztem és rengeteg időnk van hogy ezt ki is fejezzük egymás iránt a lehető legélvezetesebb módokon.

A lift kinyílik, én pedig nem sokkal később már a nagy előszobánkba is találom magam, aminek csendjét elfojtott zene hangja töri meg. Kapkodva kibújok a farmerkabátomból, amit a fogasra akasztok, és megindulok a Jungkookkal közös hálószobánk felé, ami korábban csak az övé volt, de idővel én is átcuccoltam hozzá. Nem nehéz megállapítani hogy az itt már igencsak hangosnak tűnő zene tőlünk jön, de nem akadok fent ezen, gondolom kihasználja hogy végre senkit nem zavar ezzel.

- Szia Drá...

A nagy mosoly amivel benyitok azonnal eltűnik az arcomról, a megkezdett mondat pedig a torkomra fagy, ahogy meglátom az elém táruló szoba látványát. Mindenhol ruhák vannak szétszórva, a franciaágyunk közepén pedig éppen egy barna, hosszú hajú lány lovagolja meg az én Jungkookiem. Észre sem vesznek, talán a zene miatt, vagy mert annyira egymásba vannak feledkezve de amikor a döbbenetem miatt már nem tartom a hátizsákom pántját és az lecsúszik a földre, az már elég hangos ahhoz hogy legalább Jungkook kinyissa a szemeit és kicsit jobbra fordulva észre vegyen engem. Azonnal elkerekednek a szemei, és megállítja lány pattogását magán, aki ezen meglepődve követi Jungkook tekintetét rám, majd sikkant egyet és lemászik a pasimról.
Ez az undorító hang végül az ami felébreszt, így felolcsúdva a totális döbbenetből, ahogy érkeztem úgy sarkon is fordulok és távozok, csak már a táskám nélkül. A fejem zsong, de egy ép gondolatot nem tudnék magaménak tudni közülük. Annyira össze vagyok zavarodva hogy jelenleg csak abban vagyok biztos hogy el akarok innen tűnni, amilyen gyorsan csak tudok. Hallom a trappolást és valami elfojtott beszélgetést, de abból semmit nem értek. Ahogy a lifthez érek és bepattanak, őrült módjára nyomkodom a mélygarázs szintjének gombját, így szerencsémre éppen akkor csúkodik be az ajtó amikor Jungkook megjelenik egy alsógatyába csomagolva. A nevemet mondja, aztán szítkózodik amikor rájön hogy lecsúszott arról hogy utol érjen.

A szívem őrülten dübörög, a mellkasom pedig olyan gyorsan emelkedik fel és le, mintha egy maratont futottam volna le. Élek a gyanúval, hogy valamiféle pánik rohamom van, de erről egyelőre nem akarok tudomást venni, mert most arra akarok koncentrálni hogy minél messzebb kerüljek ettől a helytől. Az egyik üveg fal felé pillantva meglepve veszem észre hogy a szemeim teljesen vörösek, és a könnyek folyamatosan folynak le az arcomon, pedig nem is éreztem őket. A két tenyerembe temetem az arcom és kicsit megtörlőm a képemet, hogyha valaki esetleg látna, annak ne legyen teljesen nyilvánvaló hogy menthetetlenül össze vagyok törve. A gondolataim lassan kezdenek össze állni, de sajnos olyan fájdalmas dolgot akarnak kirajzolni előttem, amiről egyelőre nem akarok tudomást venni. Félek hogy akkor teljesen összeomlanék.

A telefonom csörögni kezd a zsebemben de ezzel sem foglalkozom. Ahogy a lift megáll, célirányosan a kocsim felé megyek, amit ritkán tudok használni, de most nagyon örülök hogy van. A kulcs benne van, mert úgyis biztonságban van itt a garázsban, de nekem ez most nagyon kapóra is jön, mert legalább ez miatt nem kell mással beszélnem. Ahogy bepattanok azonnal beindítom a motort, aztán a kapu felé gurulok, ahol a portás megállít. Le sem húzom az ablakot, ahogy mindig szoktam, csak jelzek neki a kezemmel, hogy elmegyek, és imádkozom hogy ezt elfogadja, mégha világi bunkónak is tűnik most a viselkedésem. Az idősödő férfi furcsán méreget, gondolom az ablak üvegen át is látható, nyilvánvalóan szétsírt arcom miatt, de végül leolvasom a szájáról és tompán hallom is, hogy szép estét kíván egy intés mellett, én pedig udvariasan viszonzom. Ahogy a kapu végre kinyílik előttem azonnal a gázra taposok, és kifaralok Szöul esti forgalmába.

Jelenleg még fogalmam sincs hova megyek, csak abban vagyok biztos hogy mielőbb és minél messzebb hajtsak. Olyan erősen szorítom a kormányt, hogy elfehérednek az ujjaim, de most még ez a fájdalom is jobban esik, mert legalább valóságnál tart, hogy még ne engedjem el magam teljesen. Na meg milliószor inkább érzném a fizikai fájdalmat, mint azt, ahogy szívem fájdalmasan szorul a mellkasomban, csupán a gondolattól hogy éppen most veszítettem el a férfit, akit a világon mindennél jobban szeretek.