Február közepe van még, javában lehet érezni a téli időt. Minden hűvös és zord, de Konohában mégis táncot jár az öröm és a jókedvűség. Egy hatalmas narancssárga színű korong jelezte, hogy kezdődik a nap. Fény szűrődött be egy fekete hajú leányzó szobájába, ablakán keresztül. Lassan ülő helyzetbe tolta magát, majd rendezte vonásait. Szemüvegéért nyúlt, ami az ágya mellett elhelyezett éjjeli szekrényen pihent. Kivánszorgott az ágya kényelméből, szekrénye felé vette az irányt az aznapi ruhadarabjai után kutakodva. Miután rengeteg hezítálás után meg lettek a tökéletes ruhadarabok, levászorgont a lépcsőkön az ebédlő felé véve az irányt. Rózsaszín hajú édesanyját, viszont nem találta otthon csak egy cetlit az asztalra helyzve, amin egy röpke üzenet ált.
"Jó reggelt, Kicsikém!
Egy sürgős úgy miatt, hamarabb be kellett menjek a kórházba. Készítettem neked reggelit és pár dolgot elő készítettem a küldetésedre. Vigyázz magadra és a többiekre,nagyon szeretlek! Sok sikert!
Szeretettel, Mama"
Egy halovány mosoly csúszott a szája szélére. Miután elolvasta a cetlit elfogyasztotta édesanyja által készített ételt azt, követendően fel ment a szobájába és elő készült a küldetésre. Végzet a dolgával és bezárta a maga mögött lévő ajtót, egy utolsó pillantás vetett a számára nagyon kis kedves házikóra. Tisztában volt vele, hogy mostanában nem igazán fogja látni. Csak úgy szelte Konoha kellemes utcáit, amik hemzsegtek az emberektől. Már javában késésben volt így gyorsított a tempóján. Pár perc után meg érkezett a találka helyére nyugodt szívvel látta, hogy még mestere nem érkezett meg. Lassan barátai is észre vették a fekete hajú lány alakját, elkezdtek integetni felé.
- Sziasztok! - integetett vissza társainak az Uchiha.
- Hamarabb ide értél, mint Konohamaru-sensei! - csapta össze kezeit itt a szőke. Erre a fekete hajú csak horkantot egyet. Nem igazán díjazta a szőkeség csipkelődéseit.
- Most, hogy így szóba jött Konohamaru-sensei, nem tudjátok miért késik ennyit? - vágott közbe a gúnyolodásba a fehér bőrű.
- Itt vagyok srácok! Ne haragudjatok, kissé elnéztem az időt. - vakargata tarkóját zavarodottságában a fiatal férfi.
- Nos tehát ismertetném veletek a küldetésünk részleteit. - kezdett bele a mondókájába a barna hajú.
- Egy kisebb faluba kell mennünk, ami innen kb. egy napi sétára van gyalog. Mostanság rengeteg falusi tűnnik el minden nyom nélkül, legfőképpen nők és gyerekek. Úgy gondolják, hogy szökött shinobik állnak az eltűnések mögött. Ez még nem minden.. a falu vezetőjének, Sugiyama Kenshin az egy szem lányát, Sugiyama Usagi-t kell védelmeznük, mivel fent áll, hogy ő is azzok között lehet akiket el akarnak rabolni. Egy ideig az Sugiyama háztartás kényelmét fogjuk élvezni de, ahogy az előbb is említettem Usagi-t kell védelmeznük, azaz 0-24-ben valakinek mindig mellette kell lennie minden feltétel nélkül.
Világos? - nézett ránk, majd fel vonta az egyik szemöldökét.
- Még a napnál is világosabb sensei. - válaszolta kellő vigyorral az arcán a szőkeség. - Nos ezzel meg is volnák induljunk minél hamarabb, hogy még sötétedés előtt oda érjünk. Nyomás! - majd elindult a kapu iránya felé vezető úton. A három társ követék mesterüket. A szél táncot járt köztük, néhol még a hajukba is bele kapott a kellemes szellő. Az állatok egymást fürkészve szórakoztak. Lassan oda értek az úti célukhoz végére már javában ment le a nap.
- Ott van előttünk! - mutatott előre a barna hajú férfi, lombok között ki szűrődött fényekre. Mikor végre valahára ki értünk az erdőből, egy utcában találtuk magunkat, ahol csak nyüzsőgtek az emberek.
- Elnézést, de maguk kicsodák? Sosem láttam még magukat itt, pedig már egy jó ideje itt élek. - szólított meg minket egy 60-as éveiben járó idős hölgy.
- Jó estét! Konohagakuréből érkeztünk, shinobik vagyunk. Sugiyama rezidenciát keressük. - mutogatta el drámaian a barna hajú.
Ó, értem kedveskéim! Ahogy beljebb haladnak a falu központjában lesz egy hatalmas ház na az lesz a Sugiyama rezidencia. Elég nagy szóval hamar fel fogják ismerni. Sok szerencsét, és további szép estét! - ezzel el indult a háza felé vezető út irányba.
- Köszönjük és önnek is további szép estét! - kiabált utána a fiatal férfi.
Ezzel megindultunk a falu központjában. Nagyon szép hely volt, még ilyen későn is járkáltak kint emberek a történtek ellenére. Sokan végig mértek mindnyájunkat tetőtől-talpig, de különösebben nem izgatott a dolog.
- Itt is volnák! - tárta szét a karjait a barna hajú férfi drámaian. Egy hatalmas épület tárult elénk meg kell hagyni a maga módján eléggé jól festett. Körbe volt véve egy kő kerítéssel, ami piros és fehér színekben pompázótt. Az épület maga nem volt túl csicsázva, de meg voltak az extrém díszítései, fehérben pompázva. Ahogy a bejárat felé vettük az irányt egy halom őr tárult elénk.
- Maguk kicsodák, és mit akarnak itt késő este? - jött elő a sorból egy fiatal sötét barna hajú férfi.
- Szép estét! Konohagakuréből érkeztünk, shinobik vagyunk. Sugiyama Kenshin, a ház ura kérte Konoha segítségét és minket küldtek ide. - magyarázta a barna hajú férfi.
- Így igaz. - felelte egy mélyebb férfi hang erre mindenki oda kapta a tekintetét. Ki nyitott az épület bejárati ajtaja azon, kilépve egy fekete hajú férfi alakja jelent meg egy átlagos 30-as éveiben járó férfi volt.
- Kérem faradjanak beljebb, bizonyára hosszú és fárasztó volt az útok idáig. - invitált minket be a házába. Beljebb haladva egyre tágasabbnak tűnt a helyiség, majd egy szoba féleségben kötöttünk ki.
- Üdvözöllek titeket Kawasakiban! Értékelem, hogy Konoha ilyen hamar segítő kezet nyújtott nekünk és ide küldött egy bizonyára profi csapatot. A nevem Sugiyama Kenshin mind, azt tudhatják. Mostanában egyre sűrűbben fordul elő, hogy falusiak tűnnek el minden nyom nélkül. Egy szökött shinobikból álló bandára gyanakszunk. Arra kérem önöket, hogy minél hamarabb találják meg őket! És még valami mivel, számomra csak egy fontos személy van az pedig az édeslányom Usagi, kérem önöket, hogy vegyék a védelmük alá! - térdre hult a fekete hajú férfi és szinte úgy könyörgött mintha az élete lenne a tét.
- Köszönjük a szívélyes vendéglátást! Kérem hagyja abba minden tőlünk telhetőt meg teszünk mind, a falusiak és a maga lánya érdekében. Már mindent el mondtam a srácoknak Usagi mellett mindig lesz valaki ezt megígérhetem. - fejezte be a mondókáját a sensei.
- Nagyon köszönöm! El sem tudják képzelni mennyire meg könnyebbültem. Addig élvezik az itt tartózkodásuk alatt a vendég szeretettem, ameddig csak jónak látják! - magyarázta kedvesen a ház ura.
- Mi köszönjük! - mosolygott rá a barna hajú.
- Édesapám! Kik ezzek ilyen késő éjszaka? - jött elő egy hosszú szőkésbarna hajú lány.
- Usagi! Kérlek foglalj helyet. Ők itt Konohagakuréból érkeztek, egy darabig ők lesznek a testőreid, mind ezzek mellett jöttek ki vizsgálni mi lehet az oka, hogy a falusiak minden nyom nélkül tűnnek el sorban. - ismertette lányával a fejleményeket.
- Ó, értem.. Akkor örvendek a találkozásnak! Sugiyama Usagi vagyok. Örülök, hogy megismerhetem önöket. És köszönöm, amit értem és a faluért tesznek! - köszönte meg illedelmesen Sugiyama lány.
- Ez a dolgunk. Minden tőlünk telhetőt meg teszünk a kéréseiknek! Sarutobi Konohamaru, örvendek! - mutatkozott be a fiatal férfi.
- Örvendek, Uchiha Sarada vagyok ők pedig a társaim, Uzumaki Boruto a szőke hajú fiú, a fehér bőrű pedig Mitsuki. - rendezte le gyorsan a bemutatkozást a fekete hajú leány.
Ezt a szőkeség csak egy horkantásal követe. Miután meg voltak a formalitásokkal mindenki nyugovóra tért.
Másnap reggel
Egy hatalmas narancssárga korong fénye ébresztette fel Kawasaki lakóit.
Szobába be szűrődött fény zavarta meg az Uchiha édes álmát. Lassan ülő helyzetbe tolta magát, majd szemüvegéért nyúlt, amint újra tisztán látott fel vette a jól megszokott ruhadarabjait aztán az ebédlő felé vette az útat. Még mindig elég fáradtnak érezte magát és úgy koszált a folyosón, mint valami két lábon járó hulla.
