végre együtt

szülőkkel

-Biztos mindent elraktál?- kérdi Tobio.
-Persze csak menjünk már- feleltem álmosan.
Hajnali 5 óra van de sajnos muszáj ilyen korán kelni hiszen 4 órás az út vonattal. Miután meggyőződtünk róla hogy biztos minden nálunk van-e ami kell elindultunk kocsival az állomásra, ahol már száltunk is fel a vonatunkra.
-Ha leszáltunk én anyámhoz megyek te pedig a saját családodat látogatod meg- vázolta fel a tervet újra Tobio- aztán 5re legyetek nálunk vacsorára és ott mindent elmondunk egyszerre.
-Ohéé- mondtam ásítva.
A vállára hajtottam a fejem és el is aludtam.
Nem tudom mennyit aludtam de végre kipihentem magam, Tobio épp a telefonját nyomkodta. Nyújtóztam egyet majd nyomtam egy puszit szerelmem arcára.
-Felkeltél álomszuszék?- mosolyodott el.
-Mennyit aludtam?
-Majdnem 3 órát.
-Akor mégvan egy óránk- vettem elő a telefonom.
A maradék egy órába végig telefonoztam mivel mást nagyon nem tudtam tenni. Végül csak elértünk Miyagiba. Egy darabig együtt sétáltunk, aztán elértük azt az elágazást ahol elválnak az útjaink.
-Ötkor találkozunk nálunk- adott egy gyors puszit aztán elindult.
Én is mentem a másik irányba, már várom hogy lassam a szüleimet és Natsut. Igaz kb 1 hónapja láttam őket de azóta rengeteg dolog történt. Egy félórás séta után végre meg is pillantottam a szüleim házát. Natsu ott állt a kapuban, biztos engem várt. Amikor észre vett felcsillantak szemei és már rohant is hozzám.
-Shoyo- ugrott a karomba.
-Szia Natsu- vettem az ölembe 12 éves hugomat.
Ha ezt látná Tobio biztos leszidna, inkább le is tettem.
-Nem megyünk be?- kocoltam össze a haját.
Anyáék sok finomságot csináltak, ezeket nassolva beszélgettünk. Más egyéb nem nagyon történt. Az idő nagyon gyorsan telt amit észre se vettem.
-Fél 5 van- kiáltok fel- elkésünk Tobioéktól.
-Tényleg, nem is mondtad mért megyünk át vacsorára a volt röpis csapattársadhoz- gondolkozott el anya.
-Meghívott minket- ránotok vállat.
Addig noszogattam őket amíg oda nem értünk, pont 5re. Bekopogtam, nem sokkal később Tobio anyja nyitott ajtót. Amikor beértünk Tobio félre húzott engem.
-Hogy telt a napod?- simitotta végig az arcom.
-Nagyon jól, és a tiéd?- öleltem át.
-Egész jól- elszántan a szemembe nézett- akor vacsora után mindent elmondunk rendben?
-Rendben- bolintok mosolyogva.
Mielőtt feltünne a többieknek hogy sokáig el vagyunk gyorsan át mentünk a konyhába és elkezdtük kihozni az ételt. Anya és apa egymás mellett ültek, velük szemben a nekünk kihagyott helyek voltak, két oldalt pedig Tobio anyukája és a hugom ültek.
Vacsora közben anyáék Tobio anyjával beszélgettek, már egészen elkalandoztak ami lehet megkönnyíti majd a vallomásunk.
-Szerintem aranyosak lennének együtt- szólalt meg anya, mire mi mondketten félre nyeltük a kaját.
A többiek nyújtottak nekünk vizet és közben helyeseltek. Miután össze szedtük magunkat úgy döntöttem hogy itt az ideje. A szerelmemre néztem aki egy aprót bólintott.
-Öhm, izé igazából... szeretnénk mondani valamit- kezdtem bele.
Mindenki rám nézett amitől zavarba jöttem és nem tudtam folytatni. Ezt Tobio észre is vette ezért inkább ő folytatta.
-Shoyo és én együtt vagyunk- mondta miközben megfogta a kezem.
Mindenki gratulált meg örült, mondjuk ezt kicsit hangosan tették úgyhogy várnunk kellett.
-Még van valami- kezdtem bele újra mire nagyjából elhallgattak- ha-hamarosan bövül a család.
-Shoyo te omega vagy?- kérdezte egyszerre Tobio anyja és a hugom.
Lassam bólintok és mint akik egész életükben erre vártak ölelgetni kezdek legalább is a két anyjuka vagyis inkább nagymama.