O sorriso do diabo✞︎|Neymar Jr. FF ✓✓

66✨

Három év time skip... Mostanába sok lesz a time sip sajnálom, de csak így tudom megoldani. A történet Brazíliában játszódik jelenleg.

Amikor Renato megszületett... Két éve, mindenki repdesett az örömtől... Ahogy Ney a kezébe vehette a babát puszilgatni kezdte, majd három napra rá haza is mehettünk. Davi csak egy hét után jött, de már nagyon izgult az öcsikéje miatt. Renato szerintem életébe nem kapott ennyi puszit... De hagyta magát! Babaként jó kisfiú volt, csak egy kicsit hasfájós de hamar elmúlt hála istennek. Amikor először a kezembe fogtam a kis fiam... Hihetetlen volt... Anyuka lettem... Egyszerre csodálatos és rémisztő... Nem akarok olyan lenni mint azok a tipikus játszótéri anyák. Na tehát jelenleg Braziliaba vagyunk. Rencsi az egész utat végig aludta... Kicsit megijedtünk hogy " biztos él a Reni?" Leszálltunk a gépről, a kisfiú az ölembe, Júni-nál a táskák és beszálltunk az előre ide hozott kocsiba... Mivel Renato "nagy,, fiú egyedül akart ülni hátul.

Először az én szüleimhez mentünk... Anyu megtömött minket mindenféle kajával, Luci kisajátította a fiam... A mama meg folyamatosan gyönyörködött benne hogy "tiszta apja ez a gyerek,, amúgy igen, nagyon hasonlít az apukájára... Miután végeztünk a kajálassal, Rencs megakarta nézni a szobám. Ney felkapta az ölébe, és felmentünk. Mindkét hercegemnek egy-egy puszit adtam, és lehuppantam az ágyba. Júnior felém tornyosult a hátán a kis sráccal... Barna fürtös haja van, zöld szemei, creol bőre, kicsit husis de így imádom. A csatár össze tapasztotta az ajkaink...
- Fúj!
Ugrott le az apja házáról.
- Mit fújjogsz? Egyszer neked is lesz szerelmed!
- Nekem anya a szerelmem!
Nyújtotta ki a nyelvét. Majd mellém bújt. Ahhoz képest hogy csak három éves elég tisztán tud beszélni, és megérti amit mondunk neki... Valami csoda gyerek...
- Elöbb az én szerelmem volt!
- De most már az enyém! Ugye anyci?
- Persze kincsem.
Pusziltam meg.
- Jólvan Rebeka, leszünk mi még ketten...
Mormogta spanyolul majd egy puszit adott a számra.
- Rencsi, gyere társasozni!
Jött be a mini Luna.
A fürtös babám kipattant mellőlünk és rohant is. Ja amikor megszületett, Júnior úgy posztolta az egészet hogy a baba kivan takarva és oda írta a kisfiú nevét, születési évét-idejét, majd a végére oda írta hogy "Anya és én jól vagyunk, apát felkellett mosni!" Ezen nagyon sokat nevettünk és még a mai napig is elnevetgélünk rajta.
- Min vigyorogsz?
- Szeretlek!
- Én is! Nem akarom hogy jövő hónaptól oviba menjen.
Feküdt rám.
- De muszáj... Meg amúgy is el van a gyerekekkel...

Megvártuk ameddig a kisfiúnk kijátsza magát, majd mentünk Ney szüleihez.
- Hány éves is vagy?
Vette fel az ölébe Raffa.
-  três.
- Azta te ilyen nagy fiú vagy már? Oviba jársz?
Kérdezte az idősebbik Neymar.
- Még nem. Davi hol van?
- Davi csak holnap jön husi!
- De apaaa!
- Nem én tehetek róla! Az anyukája hozza holnap.
- menyjünk el érte most!
Már éppen sírni készült, csak ki találtam hogy menyjünk nézzük meg a kutyusokat.

Neymar:

Végre haza értünk. Renato alszik... A Rebi nagyon nem örül neki, mivel egész éjjel fent lesz. Na tehát megpróbálta felkelteni az álomszuszékot de nem hagytam, túl aranyosan szuszukált.
- Hagyjad... Majd én vigyázok rá este!
- Úgy mint múltkor?
- Múltkor fáradt voltam! Na gyere kedvesem, élvezzük ki hogy csókolgathatlak anélkül hogy bárki is "fúj,, megjegyzéseket tenne. bevittem a nőt az egyik vendég szobába, eldöntöttem az ágyon rá  feküdtem és csókokkal vagy éppen puszikkal ajándékoztam...Hiányzott már ez az érzés...
- Júni!
- Hm?
- Szerintem felkelt!
Motyogott bele a csókba.
- Biztos hogy nem... Még nem hallottam hogy fúj...
Tapadtam ismét az ajkaira.
- Fúj...
Mondta a kissrác alig hallhatóan. Kinyitottam a szemem és két zöld szemmel találtam szembe magam. Gyors oda adtam neki a telefonom hogy nézzen rajta mesét, majd kiment... Így kell le fizetni egy gyereket! Gyors vissza csuktam a szemem, és minden figyelmem a szerelmemnek szenteltem.
- Hiányzott már ez.
Simított végig a számon.
- nagyon... Mész vissza röpizni?
- nem tudom még... Igazából azt sem tudom hogy Renato hol fog oviba menni...
- itt. És suliba is itt fog menni.
- Jó, és azt meg mondod hogy mikor lát téged?
- de franciául nem is tud...
- ahogy te se!
Kuncogott. Tényleg nem tudok franciául.
- Mert te tudsz?
- Oui je peux!
- Na bazdmeg...
- szépen beszélj! Rencsi tőled örökölte a szemeit... Ugyan olyan szépek mint a tieid!
Puszilta meg a szám... Tehát szépek a szemeim...
- Apa kimerült a telefonod!
- Te mióta vagy fent?
- nem rég óta.
Mosolygott angyalian akár csak az anyja...

- ma aludhatok a mini Lunával?
- Majd holnap.
Puszilta meg a fejét a Rebi.
- Gyere csak öcsi, van neked itt valami!
Elő vettem a kis Brazil mezet amit féltve őriztem... Végre eljött a pillanat amikor átadhatom neki... Legugoltam hozzá, levettem a felsőjét és a mezt aggattam fel rá. Le rántottam a pólóm gyors elszaladtam a sajátomért és a Rebiéért, majd egy Familia brasileira képet csináltunk... Imádom őket... Renato 6000 wattos mosolyát meg főleg...
A kis srácnak annyira tetszett az ajándéka hogy le se akarta venni, még aludni is ebbe akart. Egyértelműen Davi-nak is van ilyen meze. Arra gondoltam hogy holnap korán elmegyek Davi-ért hogy minél elöbb láthassák egymást, mivel amikor face time-on hívjuk egymást mindig sírás a vége... Bármint Rencsi sír hogy hiányzik neki Lucca. Rebus neki állt valami uzsonnát csinálni, én meg játszottam a fiammal... Milyen furcsa... Nem rég még csak egy álom volt... De az álmok néha valóra válnak... Már csak Natalie-nek/nak (Kinek hogy tetszik) kéne valóra válnia...
- srácok, gyertek!
- Mit eszünk? Ugye sushi-t!
- Fúj!
Rázkódtunk meg mindketten. Igen kicsit furcsa az étrende a gyermeknek... De nem baj. Szóval kaja után megnéztünk valami mesét amin sikeresen bealudtam...
- Mi olyan vicces szerelmeim?
Pusziltam meg mindkettőt.
- Álmodba beszéltél.
- Nem szoktam olyant!
- Pedig de!
Bólogatott hevesen a nő.

- Rencsi este van! Aludni kell!
- Jó...
Feküdt mellém a kissrác. A haját piszkáltam majd a Rebi elaludt, aztán a kissrác is... Végül én se bírtam, és leragadtak a szemeim...