Ez álom vagy valóság? ✓

⏳04.rész || Semmi se tart örökké⏳

"Mindig azt hiszem, a dolgok örökké tartanak, pedig soha semmi sem tart örökké. Valójában semmi sem él tovább egy szempillantásnál, kivéve, amit megtartunk az emlékezetünkben."

/Sam Savage/

============================================================

Egy kezet éreztem a vállamon. Megfordultam és egy mosolygó Atemut láttam.

- Ugye tudod, hogy komolyan gondolta?

- Sejtettem. A fiámnak már most vannak céljai ez hihetetlen. - mondta Atemu.

- Kíváncsi vagyok, hogy hányan fognak megijedni a neve hallatán.

- Miért?

- Ugyan olyan mint te voltál annó mikor még nem emlékeztél semmire.

- A párbajokra gondolsz amiken részt vettem.

- Igen. Egyszer memória játékoztuk kártyákkal és akkor nagyon komolyan viselkedet.

- Bárcsak láthattam volna.

- Meglepődtél volna.

Majd csendben figyeltük a kicsik ahogy együtt játszanak. Egy szülő számára a gyermeke mosolya a legszebb ajándék. Semmi nem ér annál többet.

Bárcsak boldogan élhetnénk együtt. De erre nincs lehetőség sajnos. Mi nem tartozunk ebbe az időbe. Nem sokára megint visszatérünk a mi világunkba. Már most fáj pedig még itt vagyunk Atemuékkal. Valamiért az istenek nem szeretnek engem és a barátaimat.

Atemu hátulról ölelelte át a derekam és magához húzott. Olyan mintha megérezte volna, hogy mi zajlik éppen a lelkemben. Vagy talán belelátott? Nem tudom de most jól esik az ölelése.

- Szeretlek Luna. - suttogta a fülembe. - És a kicsit is.

- Én is szeretlek titeket.

Majd a gyerekek felénk futottak. Gondolom elfáradtak már ők is. Atem rögtön az ölembe mászott és a mellkasomhoz bújt majd el is aludt rögtön. Mosolyogva néztem az ölembe alvó fiamat.

- Megvédem az álmaidat én kicsi párbajozóm. - suttogtam neki.

Ő pedig jobban bújt hozzám. Mindig ezt csinálta.

- Én is vigyázzok az álmaidra innentől. - suttogta Atemu is neki.

Majd megsimogatta Atem hátát. Ha lehetséges akkor még jobban hozzám bújt Atem.

- Örülök neki, hogy itt vagytok mind. - mondta Isis.

- Vajon meddig?

- Nem tudjuk. De élvezzük ki amég lehetséges. - mondta Atemu.

- Igazad van.

- Tudom.

- Hihetetlen vagy még mindig.

- Csak annyira mint te.

- Na ez gonosz.

A fejemet elfordítottam Atemu felől.

- Luna. Ne csináld már.

Nem mondtam semmit. Kíváncsi vagyok mit fog bevetni.

- Nincs más lehetőségem.

Majd óvatosan az állam alá nyúlt és maga felé fordította a fejemet. Utána pedig megcsókolt.

- Remélem most már nem haragszol.