Barátságból szerelem? [Eren x Reader] (BEFEJEZETT)

31. rész

Fel alá járkáltam a folyosón idegeskedve. Nagyon reméltem hogy meg tudták menteni anyát. Fél óra múlva ki is jöttek a műtőből az orvosok ami nekem életem leghosszabb perceit jelentette. Odasiettem hozzájuk apával együtt, és könnyes szemekkel vártam mit mondanak.

-Nagyon sajnálom, de nem tudtuk megmenteni. Túl sok vért vesztett, valamint az egyik törött bordája elmozdult és a szívét is megsértette. Fogadják őszinte részvétem! - ezennel összetörtem. A szívem szilánkosra tört. Nem lehet. Nem lehet így és itt vége. De valahogy fel kell dolgoznom, és el kell fogadnom hogy innentől nincs már. Nem látom, nem beszélhetek vele. Sírva borultunk apával egymás karjaiba. Ő a szerelmét vesztette el, akit mindennél jobban szeretett. Nem érintheti többet. Nem láthatja. Nagyon régóta együtt vannak már, és minden odaveszett. Csak az emlékek maradtak meg benne.

            1 hónappal később

1 hónap telt el a történtek óta. Jelenleg egy szombati nap van, így ma szabad vagyok. Azóta a tanulást is elhanyagolom kicsit mivel nem tudom kiverni a fejemből anya halálát. Nagyon magam alatt voltam. Mikor elmondtam ezt a barátaimnak, mindenki kedveskedett egy kis ajándékkal de nem próbáltak szórakoztatni vagy boldoggá tenni, mivel tisztába voltak azzal hogy ilyenkor nincs helye a szórakozásnak és ilyenkor ki kell adni a fájdalmat amit érzünk, valamint felfogni, elfogadni, beletörődni a történtekbe. Nyílván 100%-osan sose fogjuk az ilyen dolgokat elfogadni de idővel jobb lesz. Apa annyira nem bírta már hogy többször is  a pia felé fordult. Hiába mondtam neki hogy ezzel semmin nem segít, sőt. Elhiszem hogy fáj és hiányzik, de az élet megy tovább és utána az emlékünkbe marad. Sose feletjük el velünk fog élni a szívünkbe, és fentről vigyáz ránk. Fáj, nagyon fáj nekem is, de már jobb egy nagyon kicsivel. Jelenleg apa most is iszik, és bánt hogy nem tudok rajta segíteni. De ki tudja ilyen állapotba mit is tenne velem ha olyat teszek ami neki nem tetszik. Hiába nem akarna bántani, ilyen állapotba bármire képes az ember.

-Szia, apa! - jöttem lefelé a lépcsőn mire megpillantottam apát a nappaliba egy üveggel a kezébe.

-Szia. Elmennél nekem venni egy kis....piát még?

-Apa, érsd meg le kell állnod ezzel. Nem mehet így tovább! Nekem is elmondhatatlanul hiányzik csak úgy mint neked. Még sem iszok. - léptem közel hozzá mire kikaptam kezéből az üveget.

-Apa...én most elmegyek. Bocsánat hogy így magadra hagylak de beszélhetek én, úgyse álsz le az ivással. Nem bírom ezt nézni.

-A temetőbe mész?

-Most csak sétálni. - válaszoltam majd cipőmet és kabátomat magamra kapva sétáltam ki az ajtón. Anyát 1 hete temették el. Azóta minden második nap kimegyek hozzá, és elmesélem mik történnek velünk mostanába.

November van. Nincs olyan rettentően hideg, most hogy kabát van rajtam pont jó. Úgy gondoltam felhívom Erent jöjjön velem sétálni. Természetesen beleegyezett majd egy 10 perc múlva a parkba is ért, ahol már én is vártam rá.

-Szia. - öleltem meg.

-Szia. Minden rendben van? Apukád hogy van? - nyomott egy puszit ajkaimra.

-Megint iszik. Nem tudom róla lebeszélni. Folyamatosan iszik. Zavar és bánt hogy nem tudok rajta segíteni.

-Hm...nem a te hibád. De sajnálom én sem tudok segíteni.

-Nem is kell. Köszönöm..

-Mégis mit? - nevette el magát aranyosan.

-Hogy itt vagy nekem. Mindent köszönök. - ekkor csak szoros ölelésbe vontuk egymást és hosszú percekig így álltunk.

-Elmgyünk venni forrócsokit?- kérdezte Eren amikor kibújt az ölelésből.

-Aha. Mehetünk. - ezután összekulcsolt kézzel csöndbe mentünk fel a városba, majd mire odaértünk az egyik bódénál megálltunk. Egyből kaptam elő a pénztárcám hogy legalább az enyémet had fizessem én ki. Szívem szerint Erenét is kifizettem volna hálám jeléül hogy a nehéz időszakokban is velem van. De nagyon jól ismerem így ez lehetetlen lett volna.

-Jó napot! Kettő forrócsokit szeretnék. - vette elő pénztárcáját Eren majd amint kikaptunk amit kértünk odaadta az enyémnek is az árát.

-Egèszségükre.

-Köszönjük, viszlát!

-Viszlát!

Szó nélkül nyomtam kezébe a pénzt miközbe az egyik pad felé vettük az irányt.

-Nem kell! Meghívtalak. - adta vissza az iral árát.

-De kifizetem. - erősködtem.

-Nem, nem. Lassú voltál. Majd máskor.

-Ahj jól van. - sóhajtottam.

Csendben iszogattuk a forrócsokit ami most nagyon jól esett. Élveztük ahogy a forró ital felmelegít minket valamint a kilátást is élveztük. Nem nagyon nyüzsögtek az emberek ami még jobbá tette a pillanatot. A csendet a telefonom csörgése törte meg. Apa neve jelent meg rajta amit habozás nélkül vettem fel.

-Levi tanár úr, vagyis az apád nem tudom hogy szólítsam előtted, téged keres. - szólt bele apa mire a szívem hevesen kezdett el dobogni. Vajon mit alarhat? Az elmúlt 1 hónapba megbeszéltük hogy nevelő apával maradok de találkozhatunk, jobban megismerhetjük egymást. Nem kényszeríthet rá ugyanis hogy vele éljek mikor alig ismerem. Már sokkal jobban hozzászoktam az eddigi apukámhoz. De nem értem eddig hol volt. Miért nem keresett. Nem gondolta meg magát hogy felkeressen hogy sajnálja amiért eldobott magától. Helyette én kerestem meg őt.

-Eren. Mennem kell. Levi a házunknál van, velem akar beszélni. - álltam fel. 

-Jó, értem. Még van egy kis dolgom nem tudlak hazakísérni, bocsánat. Majd beszélünk, szia. - ölelt meg szorosan majd integetve indult meg saját útjára.

-Szia. - integettem vissza, majd sietősen a házunk irányába indultam meg.