A maffia angyala 2. évad // Angyal a sötétségben // Befejezett //

24 / Érzelmek zavarában

Csend következett. Elég hosszúnak véltem és felettébb kínos csöndnek.
Robin intett az őröknek - akik eddig ott voltak a konyhasziget előtt - , hogy hagyják el a helyiséget.
Majd ő is felállt, odament az ablakhoz és kinézett rajta.

-Apám beteg, Lili - fordult vissza felém könnyes szemekkel - Emiatt... én intézek mindent a cégnél. Ezért is kell elmennem, mert lesz valami szarság, amin ott kell lennem - próbált mosolyogni, habár már-már sírt - Ha nem megyek el, akkor nem fognak... befogadni és társként kezelni... és akkor az egész cégnek annyi. Itt maradnék veled hidd el, de ezen muszáj ott lennem. Biztos vagyok benne, hogy nem is ez lesz az utolsó, mert szoktak partik, esték lenni, meg ilyenek...

Odamentem hozzá és letöröltem a könnyeit, ő pedig utána szorosan megölelt.

-Elvileg szeptemberben már biztos, itt leszek veled - mondta, majd megsimogatta a fejem.
-Az sok idő - néztem fel rá szomorúan.
-Nyugi, észre sem fogod venni és már itt is leszek. Addig is felfedezheted a várost vagy kipróbálhatsz dolgokat, hobbikat, amiket eddig nem.
-Akkor is... Vigyázz magadra, rendben?
-Rendben fogok, de te is.

Ezután elment bepakolni, én pedig visszavonultan a hálószobába.

Másnap, amikor felkeltem Robin már nem volt a megszokott szobájában. Egyedül maradtam abban a nagy házban. A szobák csakúgy visszhangoztak a lépteimtől, ja meg persze az őrökétől.
Habár megpróbáltam pozitívan felfogni a dolgot. Első héten kísérleteztem a konyhában új receptekkel, amelyeknek a végeredménye egyébként nem is volt annyira szörnyű, mint ahogy elképzeltem először. Következő héten elkezdtem sétálgatni a környéken, amitől féltem először, de napról napra kellemesebbé vált. Azon a héten vettem pár virágot, virágföldet és cserepeket. A hétvégén el is ültettem a virágokat, mivel esett az eső és jobb elfoglaltságom nem éppen akadt. A harmadik héten segítettem a házvezetőnőnek takarítani, amibe elsőre ő persze alig akart bevenni, de végül szerintem rájött, hogy sose végezne egy maga, szóval beleegyezett. Azon a héten és az elkövetkezendő héten pedig Netflixen néztem sorozatokat, meg néha napján erősítettem.
Aztán a következő héten rájöttem, hogy szeptember van és el kéne kérnem a feladatokat a tanáraimtól, amit persze meg is tettem. De nem tudtam őket megcsinálni, mert nem voltak könyveim. Viszont a tanárok mondták, hogy Robin elvitte az én könyveimet is, úgyhogy majd a hétvégén kezdjek el dolgozni.
Majd egyik nap kinyitottam a szemem és rájöttem, hogy eljött a várva várt hétvége: Robin visszajön!
Felnéztem a plafonra és gondolkodásba estem. Hiába mondta Robin, hogy gyorsan el fog telni az idő, amíg távol van, nekem egy örökké valóságnak tűnt. Arról nem is beszélve, hogy szörnyen hiányoltam és őszintén szólva sokszor gondoltam rá. De nem tudtam, hogy igazán mit érzek iránta és nem akartam tönkre sem tenni a kapcsolatunkat, mint barátok. Akkor eszembe jutottak anyum mondatai: ,,Ha nem tudod pontosan, mit érzel egy fiúval kapcsolatban, csak hagyd, hogy a tested vezessen. Vagy próbálj meg elképzelni egy lehetséges jövőt vele és tedd fel a kérdést, hogy ezt akarod? Harmadik opció, hogy tudd meg, ő mit érez irántad vagy várj az ő lépésére." Na, ezt meg minek hozta fel az agyam?!
Idegesen felültem és elmondtam magamnak:

-Csak legyünk normálisak! Kérdezzük meg, mi volt, mit csinált, meg ilyenek! Semmi furcsa, váratlan kérdés Robin felé.

Miután átöltöztem, lementem és megreggeliztem. Közben megkérdeztem az egyik őrt, hogy tudja-e, mikor jön meg Robin, amire csak annyit válaszolt, hogy: ,,Ma. Délben."
Hát igen nem éppen volt nagy szociális életem az elmúlt pár hétben. Robinnal sem beszéltem annyit, azt is üzenetek formájában.
A délelőtt folyamán megfőztem a kukoricalevest és a spagettit, majd megterítettem.
Fél 1 volt, amikor hallottam matatást az ajtónál. Felálltam, de persze az őrök nézték meg, hogy ki az. Aztán kinyílt az ajtó és én meg csak próbáltam meglátni, ki jött be a két mamlasz közti kis résen. Majd egy idő után a két férfi arrébb állt és megláttam Robint. Azonnal odaszaladtam hozzá és megöleltem.

-Végre, itt vagy! - mondtam megkönnyebbülve.
-Itt és egyelőre nem is megyek el - közölte, majd kibontakozott az ölelésből.
-Hiányoztál - vallottam be félénkén, mosolyogva.

Láttam, ahogy sok érzelem átfutott az arcán egymás után, egy perc alatt: meglepettség, zavarodottság, megkönnyebbülés, boldogság.

-Nekem is hiányoztál, Lili - jelentette ki őszintén - Nem is tudod, mennyire.

Majd hirtelen közelebb vont magához és megcsókolt. A kezeimet a nyaka köré fontam, később pedig játékosan beletúrtam a hajába. Először az ő kezei a derekamon voltak, utána az egyik felvándorolt a nyakamhoz. A csókolózás egyre szenvedélyesebbé vált. A testemen belül is olyan dolgokat éreztem, amiket eddig nem. De élveztem, nagyon is. Habár tudtam, hogy egyszer abbahagyjuk, ami meg is történt pár perccel később.
Ezután az élmény után megebédeltünk. Aközben mesélt arról, hogy mi volt és, mit csinált.

-Oh, jut eszembe, jött egy levél a te nevedre a szüleim lakhelyére Németországban - közölte, miután megettünk és átnyújtott egy levelet.

Kinyitottam és rögtön megcsapott az alkohol és a vér szagának a keveréke. Kihúztam a papírt belőle és elolvastam.

,,Bárhol is legyetek, még megkeserülitek azt, amit tettetek!"

-Ez vérrel van írva? - kérdeztem remegő hangon.

Robin megnyalta az ujját, rányomta az egyik betűre és megszagolta.

-Biztos, hogy azzal - válaszolta - De vajon ki küldhette?
-Csak Mátéra tudok gondolni.
-Azért én másra is gondoltam. Hiszen eddig Máté sosem írt vérrel, miért pont most kezdte volna el?
-Kire gondolsz pontosan, Robin?
-Patrik vagy Levi is lehetett. De az alkohol miatt inkább Patrik, a befutó. Viszont mi volt az oka, hogy ezt megírja, hiszen segítettünk neki.
-Nagy valószínűség szerint történt valami ott, Debrecenben - mondtam kissé félénken.