𝐢𝐝𝐨𝐥 - 𝐩𝐦 | ✓

𝟐𝟕

- Mondd meg! - ismétlem magam, ki tudja ma hanyadjára.

- Nem!

- De!

- NEM! - emel rám hangot.

- DE!

- Maya, nem! Majd megtudod, ha odaértünk. Ígérem, nem fogsz csalódni!

- Ahj! Abigel kezdte ezt a titkolózós hülyeséget, aztán a húgom, tőled pedig már megszoktam, viszont akkor is zavar! Kikészítetek komolyan - dőlök hátra duzzogva az ülésen.

- Hé! Mi az, hogy "tőled már megszoktam"? - játssza Payton is a sértettet.

- Ne haragudj, de nem egyszer ültem be melléd, hogy azt se tudtam hova megyünk - nevetem el magam, nem bírom tartani a fapofát. - Csak reménykedtem benne, hogy élve hazajutok!

- Ez csúnya volt! - pillant rám, majd tovább koncentrál az útra.

- Sajnálom - vonok vállat.

- Nem vagy valami meggyőző - jegyzi meg, miközben sebességet vált.

- Tudom - lehunyom a szemem, és rábólintok.

Payton elkezd babrálni a rádióval amint elhallgatok, és bekapcsol egy ismerős számot.

- Ismered? - néz rám.

- Mintha már hallottam volna. Mi a címe?

- Can't Lose Tonight - válaszol és elmosolyosodik. - Egyik haverom zenéje, ő Dylan. Egyszer majd bemutatlak neki - kacsint egyet. Huh, paradicsom effektus aktiválva...

♫ ⋆ ♫ ⋆ ♫

♫ ⋆ ♫ ⋆ ♫

- Chick-fil-A? Eljátszuk megint? - dünnyögöm.

- Csak maradj csöndben, és ezzel kösd be a szemed! - nyitja le a kesztyűtartót, és kihúz belőle egy ruhadarabot.

- Minek?

- Maya! - sandít oldalra haragos tekintettel, ezért befogom a szám, és engedelmeskedek neki.

- Ne felejtsd el az almalevem! - emlékeztetem, nehogy valami mást rendeljen nekem.

Előre sajnálom a kiszolgálót, ha így fog látni engem. Bízom benne, hogy nem tárcsázza a zsarukat, hisz elég érdekes látványt nyújthat, és huszonkét éves, idegeskedő srác, és egy mellette ülő, tizenkilenc éves lány, akinek be van kötve a szeme...

Hallom, ahogy Payton leadja a rendelésünk, külön kiemelve a nagy pohár almalevet. Odébb gurulunk, majd zacskócsörgést észlelek, és valamelyik barom hangos dudaszóját. Wow, sokkal nehezebb az élet, ha nem látok... Az illatokat úgy-ahogy be tudom azonosítani, de a hangok... Ott teljesen elvesztettem a koordinációt!

- Van valami baj, édes? - helyezi meleg tenyerét a combomra Payton.

- Nincs! - hadarom, miközben a mellkasom egyre gyorsabban emelkedik.

- Akkor miért remegsz?

- Szimplán izgulok - húzom felénk mosolyra az ajkaim, reménykedve, hogy felé fordultam. Nem felel semmit, jobban rászorít a lábamra, ezzel egyfajta biztonságérzetet adva.

- Ne aggódj, vigyázok rád!

- Tudom, Moormeier - csendesedek el ezután.

- Ide is értünk, leveheted a kendőt - állítja le a kocsit. Felemelem a szemeimről a kötést, és izgatottan körbepillantok. - Mi az?

- Déjà vu érzésem van - nézek a szemébe, mire elmosolyodik.

- Nem is értem - neveti el magát. Ugyanabban a parkolóban állunk, ahova múlthéten hozott. - Nálam van a sárga pokróc is! - pattan ki az autóból. A csomagtartóhoz siet, felnyitja, majd rendezkedni kezd.

- Payton, mit művelsz? - csukom be magam mögött az ajtót.

- Mit? Újraírom az első randinkat - mondja, aztán elhelyezkedik a csomagtérben, és maga mellé invitál.

- Randi? - kérdezek vissza meglepetten.

- Pontosan - bólogat.

- Azt hittem, az csak egy baráti találkozó volt.

- Én is - vallja be. - Ellenben miután meséltem neked a dalomról, és a történetéről, utána tudatosult bennem, mennyire gyorsan elnyerted a bizalmam, és beférkőzted magad a szívembe - kulcsolja össze a kezünket, miközben közelebb húz.

- Tényleg? - csak ennyit tudok kinyögni, hisz totálisan lesokkoltak a szavai. Ez egy vallomás lett volna? Őszintén, elég hirtelen belecsaptunk a lecsóba...

- Igen - bólint ismét. - Már első találkozásnál megfogott benned valami, amit mai napig nem értek! Először nem akartam beismerni magamnak, de miután egyre több és több töltöttünk egymással, úgy érzem beléd szerettem - halkítja el a mondat végét. Elkerekednek a szemeim az utolsó szavak hallatán. Képtelen vagyok köpni-nyelni, teljes sokk járja át a testem.

- Payton, én...

- Ha te nem érzel így, elfogadom. Csak szerettem volna tisztázni a szándékaim feléd - vág a szavamba.

- Én nem...

- Akkora egy idióta vagyok! - bosszankodik.

- Hallgass már végig, Moormeier! - csattanok fel.

- Bocsi - vakarja meg a tarkóját zavarában.

- Ha komolyan így gondolod, akkor mindketten idióták vagyunk - válaszolok, és habozás nélkül az ajkaira tapadok.