𝐢𝐝𝐨𝐥 - 𝐩𝐦 | ✓

𝟏𝟒

Ez kicsit szíven ütött...

- Valami rosszat mondtam?

- Maya, minden rendben? Falfehér vagy! - aggódik Abigel.

- Igen, persze - köhintek egyet. - Vége is? - biccentek a TV fele, amint meglátom a stáblistát pörögni a képernyőn.

- Aha - bólint Ryan. - Gyermekeim, én személy szerint nagyon fáradt vagyok, úgyhogy elindulok haza. Köszönünk mindent Parker! - áll fel a kanapéról, és kezet fog az említettel.

- Nekünk is ideje menni - pillant rám a legjobb barátnőm.

- Jó, jó - értek vele egyet. - Köszönjük - hirtelen felindulásból átölelem a házigazdát, majd felvesszük a cipőinket, és lesétálunk.

- Jól vagy? - kérdezi, amint beindítom az autót.

- Naná - vágom rá, talán túlságosan gyorsan. Bízom benne, hogy ne firtatja tovább az imént történteket! Látom, szívesen mondana valamit, bár amint a szemembe néz, meggondolja magát.

Nem volt ilyen izgalmas az életem, mióta elköltöztünk! Két hét alatt teljesen felfordult az egész, mintha valaki máséba csöppentem volna bele.

A kisházban csücsülök, éppen a naplómba jegyzetelek. A munkától eltekintve nemigen mozdultam ki az elmúlt napokban, nem volt kedvem senkihez. A szokásos szeresd önmagad módot alkalmaztam, ami következtében nem sok pénz maradt a bankkártyámon. Huszonhét apróbb, és három nagyobb csomagot várok a héten. Szerencsére már kedd van, és megjött a fele. Bele se merek gondolni, hogy a szomszédban lakó idős házaspár mit gondolhat. Maya és az Amazon futár, micsoda love story... Mindig túlkombinálnak mindent!

Amint visszatérek a házba, benyitok a szobámba, ahol megállás nélkül zúg a telefonom. Üzenetek tömkelege villan fel a képernyőn, de egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy megnyissam őket. Csak fellököm az értesítéseket, aztán elkezdek pakolni a ruhásszekrényben.

- Maya, vacsorázni megyünk, készülj! - lép be hozzám kopogás nélkül Camil.

- M..mi? M..most?

- Igen - bólogat hevesen. - Apa mondta, hogy nyolcra foglalt asztalt, szóval előtte fél órával indulunk.

- Rendben - válaszolok, bár már magamra hagyott. Pont kapóra jön, hogy úgyis a ruháimmal macerálok, úgyhogy kint hagyok egy nagyon szép, karamellbarna kosztümnadrágot, és egy fehér pamutfelsőt. „Nem szeretek feltűnést kelteni, ezt te is nagyon jól tudod!" Tényleg nem, kivéve most...

- Ez teljességgel elfogadhatatlan! - hangzik a bejáratból a kiáltás, miközben a negyvennyolcas asztalnál falatozunk. Hátrapillantok, és egy nálam nem sokkal idősebb nő veszekszik a pincérrel. Piros estéji ruhája szorosan idomaira simul, a látszólag frissen lakkozott körmeivel csattog, és szeme villámokat szór. Szerencsétlen férfi pedig feszengve figyeli, bár nem csodálom, hisz a nő elég démoni alakot öltött.

- Sajnálom hölgyem, nem tudok mit tenni. A család előbb foglalt helyet, meg kell kérnem, hogy távozzon - próbálja nyugtatni a pasas, mire a szuka magánkívüli fuldokló hangokat ad ki.

- Tudja mégis kihez beszél? Egyetlen szavamba kerül, és holnapra már nem lesz munkája! - fröcsögi tovább, de a vele szemben álló személyt egyáltalán nem hatja meg. - A főnök lánya vagyok!

- Vendégeket akkor sem küldhetek csak úgy haza, hisz az veszteséget jelent édesapjának. Egyébként a negyvennyolcas asztalt mindig véletlenszerűen osztjuk ki, mert ez a legjobb helyünk, ezzel maga is tisztába van! - magyarázza el neki.

- Igen, pont ezért szeretnék odaülni!

- Nem nyitok vitát, elnézést! Kérem engedje meg, hogy folytassam a munkámat, és perceken belül intézkedünk vacsora ügyben. - A pirosruhás banya vállat von, majd célba veszi a mosdót, amihez mellettünk kell elhaladnia. Gyilkos pillantást vet rám, szerintem az ő agyáig is eljutott, hogy mekkora jelenetet rendezett, ugyanis minden szem rászegeződött az imént.

- Jó étvágyat! - szól oda nekem keserűen, mire csak bólintok, és folytatom a megkezdett gyümölcssalátám.

Kinek képzeli magát?