𝐢𝐝𝐨𝐥 - 𝐩𝐦 | ✓

𝟎𝟓

- Ez most komoly? - visít fel Camil.

- Megint mi bajod? - fordulok felé idegesen.

Éppen mosogatok, erre a torkomnak esik.

- Ismerős neked ez valahonnan? - mutat egy címet.

- Persze, ott dolgozom! Azt hittem tisztában vagy már vele - vonok vállat.

- Payton ma is bement, de nem vett semmit - kezd a mondandójába. - Véletlen nem miattad volt ott?

- Honnan veszed, hogy találkoztunk? - dadogok.

Mi a szent szar?

- Fotósok? Mivel Payton celeb, ezért elég sokan követik, még az utcán is. Pont az ilyenekért lett vége az előző kapcsolatának.

- Párkapcsolat?

- Ne tereld a témát! Beszéltél vele vagy nem?

- Igen - elzárom a csapot, hogy csak rá tudjak összpontosítani. - Azóta eltelt két teljes nap - mutatom.

- Elmehetek neked segíteni? - ugrál izgatottan.

- Nem.

- Miééért?

- Mert engem csak hátráltatnál és felhergelnél. Semmi kedvem Payton nevét hallgatni egész álló nap. Elég, ha ő „megajándékoz" jelenlétével - mutatok a kezeimmel idézőjeleket.

- De én ott lehetnék, és nem neked kéne vele foglalkoznod!

- Itthon maradsz, és kész!

- APA! - ordít, mire dühös léptek hallatszanak a folyosón.

- Elegem van! - vágja le az újságot az étkezőasztalra. - Nem telik el úgy egy kibaszott nap, hogy ne vesszetek össze! Egyszerűen torkig vagyok a vitáitoktól, teljesen az agyamra mennek! Most milyen faszságot találtatok alapnak? - tárja szét a kezeit.

- Segíteni akarok Mayának a munkahelyén, de nem engedi! - durcizik a húgom.

- Baj lenne, ha veled menne? - néz rám kérdőn apa.

- Eléggé! - fújom ki idegesen a levegőt.

- Miért is?

- Mert...

- Mert a kedvenc celebem is minden nap abba a kávézóba jár, ő meg nem engedi! - fonja össze Camil a mellkasa előtt karjait.

- Celeb... ETTŐL A SZÓTÓL FALNAK MEGYEK! Payton is ugyanolyan ember, mint mi, bármennyire is nehéz ezt felfognod! - harsogom.

- Ne kiabálj már állandóan, Maya! - rivall rám édesapám. - Mostmár igazán leszállhatnál a földre, és emberszámba vehetnéd a testvéred! Te is voltál tizenhárom, neked is voltak bekattanásaid. Egyébként felesleges ezen rágódnod, el kéne engedned ezeket!

- Legalább hétvégén nem kell elviseljelek! - vág bele szemrehányóan Camil.

- Micsoda?

- Felhívott az egyik barátom, és meghívott egy összejövetelre hozzájuk. Tudod, akikkel gimiben jóba voltam - veszek vissza, hátha jobb lesz a helyzet.

- Értem, nem mehetsz! - vigyorog apa.

- Miért nem?

- Mert szobafogságban vagy, ahogy te is! - bök a húgomra.

- Apa! Jövőre töltöm a húszat, felnőtt nő vagyok. Nem zárhatsz be a szobámba, mint egy kistinédzsert! - akadok ki.

- De igen! Nem az életkorod határozza meg, mikortól számítasz felnőttnek, emellett nem jelenti azt, hogy magadnak parancsolsz. Amíg az én hazámban laksz, az én szabályaim szerint játszunk!

- Dolgozni elmehetek azért? - szemezek vele, miközben próbálom visszatartani a könnyeimet.

- Persze, egyedül. Utána egyből haza jössz, és egy hétig nem mész sehova, és nem találkozol senkivel!

- De... - makogok.

- Legyen kettő? - szinte lyukat éget belém, úgy figyel, mire megrázom a fejem. - Téma lezárva, fiatalok! - néz ránk felváltva, majd lelép a konyhából.

Szó nélkül kifutok a házból az egyetlen helyre, ahol sírni szoktam, és kiengedni az érzéseim. Nem akarom, hogy bárki is lásson darabokra hullani ismét, ezért erről a régi kamráról senki nem tud. Még Harley nagyi mutatta meg nekem, és segített berendezni, mikor ideköltöztünk. A kiskori posztereim még mindig a falakra vannak ragasztva, bár meglátszik rajtuk az idő.

Ez a kuckó a legnehezebb időszakokra emlékeztet; a költözés, a suli váltás, nagymamám halála... Eleinte képtelen voltam elfogadni, hogy elment, és magamra hagyott! Ő volt a legnagyobb támaszom, mert édesanyám miatt nem volt egy gyermekálom a gyerekkorom. Átsegített a legmélyebb pontjaimon, lelket öntött belém, és megtanította, hogy sosem szabad feladni! Mindig harcolni kell az álmainkért, és a végsőkig menni, ahogy nagyi tette...

Idővel beletörődtem, hogy elment, de hiánya felemésztett! Órákat voltam képes ebben a kecóban eltölteni. Mikor nagyobb lettem azt hazudtam édesapámnak, hogy egyik osztálytársamnál alszok, valójában kijöttem, és olvasgattam nagymamám rám hagyott leveleit. A kis bunker teljesen a szívemhez nőtt, és semmi pénzért nem mondanék le róla! Senki nem veheti el tőlem, ez a saját birodalmam!