Még mindig szeretlek (még mindig szeretlek)

Hirtelen jött idegen

Malai szemszöge

-Haza vinnél?-szakítottam meg én a meghitt pillanatot, amikor észbekaptam.
-Persze.
Az egész út csendben telt, de ezútal nem az a feszült csend volt mint eddig. Valahogy megváltozott valami kettőnk között, de meg nem tudnám mondani mi. Máshogy viszonyultunk egymáshoz, mint ezelőtt.
-Köszönök mindent. Tudom, nem kellene megint megköszönnöm szerinted, de nekem ez sokat jelent és jól esik.-mondtam, mikor haza értünk.
-Nincs mit, rám mindig számíthatsz akármi is van. Ezt ne feledd-válaszolta, amire nálam elpattant a cérna. Hogy rá mindig számíthatok, amikor a szakításunk előtt meg sem hallgatott? Komolyan?

-Nem gondolod, hogy ez kissé vicces a te szádból, tekintve, hogy miért is szakítottál velem? Mert nem bíztál bennem, mellesleg alaptalanul.
-Ez jogos.
-Ennyit tudsz erre mondani? - kezdtem egyre jobban ideges lenni. Visszaszívom. Nem változott semmi.A vicc pedig az egészben, hogy ő még mindig nyugodt, és ez az amivel igazán fel tud idegesíteni.
-Figyelj, hagyjuk. Azt hittem változott valami kettőnk között, de tévedtem. Inkább megyek. -szálltam ki a kocsiból és már indultam volna be, amikor még meghallottam, hogy mond valamit
-Nem azért szakítottam. - mondta és elhajtott. Semmi többet nem mondott. Minden magyarázat nélkül elment.

A gondolataimmal maradtam. Egy egész napra elzárkóztam a külvilágtól. Nem akartam senkivel találkozni. Rendbe kellett tennem a gondolataim, az érzéseim. Evan többször is keresett, de az a helyzet, hogy repülőgép üzemmódra volt állítva a telefonom, bár nem mintha akartam volna vele beszélni. Ott hagyott, pedig tudta, hogy senkit sem ismerek. Ráadásul pont vele hagyott ott...
Nagyon haragudtam rá, és fogalmam sincs, hogy, valaha meg tudok neki bocsájtani.

A másik ok, ami miatt elzárkóztam az Harry volt, vagyis az utolsó mondata. Mégis miért szakított akkor velem? Nem lett volna egyszerűbb azt mondania mint ezt? Lehet akkor nem okozott volna ekkora fájdalmat. De mi volt az igazi oka?
Nem voltam neki elég jó?
Nem értem, de valahogy nem is tudtam rávenni magam arra, hogy felhívjam. Nem volt energiám, mert az is megfordult az agyamban, hogy mi van, ha az jobban fáj.
Mi van ha az igazság még fájdalmasabb, és pont csak védeni akart?

És ma reggel beugrott valami. Nem akarok Harryvel beszélni, de mi van ha más tud nekem választ adni? Mi van, ha Josh tudja?
Nem gondolkoztam többet ezen, mert volt egy megérzésem, és kivételesen rá hagyatkoztam.
-Nina. Elmegyek, találkozok valakivel.
-Jó, és ezt az illetőt úgy hívják,hogy...-érdeklődött,amire számítottam is. Tudtam, hogy ennyivel nem enged el.
-Josh.
-Igazán?Újra jóban vagytok? - csillogott fel Nina szeme
-Nem igazán-erre a válaszomra nem számított,egyből elszállt a jókedve. - De még nincs minden veszve-mondtam, mire úgy tűnt, neki elég is volt ennyi, már jobban is érezte magát.
-Sok sikert.
-Majd jövök. Szia
-Szia.

Mégcsak nem is tudta, mennyire szükségem van arra a szerencsére. Hiszen Josh barátomból nagyon nehéz kihúzni a titkokat. A mostani kapcsolatunkból kiindulva pedig biztosan nagyon nehéz lesz, talán lehetetlenség, mégis meg kell próbálnom.
-Szia Malia. - köszönt mosolyogva Josh anyukája, mivel ő nyitot ajtót nekem.
-Heló. Josh itthon van?
-Igen, gyere be.
-Nincs nála senki? Nem akarok zavarni.
-Nincs, és te sosem zavarsz. A szobájában van, menj nyugodtan. Tudod a járást.
-Köszönöm.

Miközben a szobájához mentem, akkor kezdett elszállni minden bátorságom. Hogy kezdjek hozzá? Vajon elmondja az igazat? Mi van ha látni sem akar?
Ezek a gondolatok kavarogtam bennem, míg az ajtajához nem értem. Persze kopogtam előtte, mert azért valljuk be, nem tudom éppen mit csinálhat...
-Gyere-szólt ki. Na még egy utolsó nagy levegő és benyitok.
-Szia Malia. - nézett ki rám csodálkozó tekintettel. Eléggé megleptem, mit ne mondjak.
-Szia Josh.

Még pár másodpercig bámult rám. Gondolom nem számított arra, hogy eljövök hozzá.
-Minek köszönhetem a látogatásod?
-Beszélni szeretnék.
-Jól van, ülj le. - paskolta meg mellette az ágyat. - Miről lenne szó?
-Harryről. - mondtam ki kerek-perec
-Nem értelek. Pontosan miről lenne szó?
-Mondott valamit, amit nem értek, és úgy gondoltam talán te tudsz választ adni rá.
-Aha, és miért nem tőle kérdezed meg?
-Mert nem akarok most vele beszélni
-Nem értelek, de mond mi lenne az, hátha tudok segíteni.
-Oké, azt mondta, hogy,, Nem azért szakítottam veled". Ha nem azért, akkor mi az igazság Josh?

Erre lefagyott. Vagyis tudja ez mit jelent és a választ is tudja. Már csak az a kérdés, hogy elmondja e?
-Josh.
-Nem mondhatok ezzel kapcsokatban semmi. Sajnálom.
-Josh. Kérlek-néztem rá boci szemekkel. - Tudod, mennyire,megbántott, és ha tudnám az igazat könnyebb lenne minden. Hidd el.
-Sajnálom. Nem tehetem.
-Megígérted neki ugye?
-Igen.
-Szóval ezért távolodtunk el ugye? Tudtad, hogy úgysem bírod ki, hogy ne mond el, ezért ellöktél magadtól.

Hirtelen minden világossá vált. Sosem tudott tőlem sokáig eltitkolni valamit. Egy idő után mindig kibukott belőle. Ezért csinálta ezt, mert meg akarta tartani a szavát. Josh jó ember, és jó barát.
-Átlátsz rajtam mi?-lökte meg a vállam
-Most már igen. Te szemét-nevettem el magam, miközben belebokszoltam a vállába.
-Viszont én valamit nem értek.
-Mit?
-Mikor találkoztál vele és miért?
-Tegnap előtt. A buli után értem jött.
-Milyen buli után? És miért pont ő?

Teljesen őszintének tűnt a meglepettsége, ami arra utal, hogy Harry nem mondta el neki.
-Nem érdekes. - legyintettem
-Aha
-Átlátsz rajtam mi?
-Ja, valami történt, amit nem akarsz elmondani. De ha meggondolnád magad szólj.
-Mindenképp. Viszont most megyek.
-Oké.Mielőtt elmennél egy jó tanács. Szerintem beszélj vele. Egy próbát megér.
-Jó, talán beszélek vele.Szia.
-Oké.Szia.

Az egész haza úton agyaltam. Megint a gondokataimba temetkeztem. Igaza van Joshnak. Hozzá is elmentem, hátha válaszol a kérdésemre. Ennyi erővel már vele is beszélhetnénk. Csak nála még úgysem tudom, hogy kezdjek hozzá.
Állítsak oda és a képébe mondjam, hogy,, Mi volt az a múltkori? Mi az igazi oka Harry a szakításunknak? "
-Malia! - szólított meg a hátam mögül egy hang akkor amikor már a házunk előtt voltam. Egy hang, amit egyáltalán nem akartam hallani. Evan volt az, akivel a legkevésbé sem akartam találkozni.
De persze csak én lehetek ilyen szerencsés, hogy eljön hozzánk.

-Mi a fenét keresel itt? - fordultam hátra.
-Tudom, hogy haragszol, de kérlek hallgass meg!
-Nem Evan, te hallgass meg! Nem akarlak látni téged! Megértetted?
-Malia kérlek!
-Te mégis mit nem értesz? Tudod egyáltalán min mentem keresztül, amikor OTT HAGYTÁL?
-Igen, Tom elmondta.
-Szóval még dicsekedett is vele? Szép barátaid vannak, mondhatom. Örülök, hogy én már nem tartozom közéjük.
-Csak hallgass meg-a hangja átváltott könyörgőről követelőzővé.
-NEM AKARLAK ÉRTSD MÁR MEG!!! - kiabáltam rá.-Ezen nincs mit megmagyarázni. Ott hagytál egy számomra ismeretlen helyen, az egyik hülye barátoddal, aki meg akart erőszakolni.-mondtam, majd sarkon fordultam,ám akkor elkapta a csuklóm

-Meg fogsz hallgatni Malia. Meg tudom magyarázni.
-Engedj el azonnal.
-Nem! - próbáltam szabadulni, ám olyan erősen szorította a kezem, hogy nem tudtam szabadulni.
-Engedj el, ez fáj. - nem engedett el, próbáltam, hogy pofán vágom, de csak erősebben szorította a csuklóm. A fájdalomtól már a könnyeim csordultak ki, amikor meghallottam, hogy valaki gyors léptekkel közelít felénk. Az az illető mellénk ért és bevert egyet Evannek. A hirtelen jött idegentől Evan köpni-nyelni nem tudott. A földre zuhant.
-Mit nem értettél abból, hogy engedd el? - mondta Harry, akire egyáltalán nem számítottam. - Még egyszer hozzá ne merj érni. Most pedig menj, vagy én rugdoslak el.
Evannek ennyi kellett. Annyira beilyedt, hogy futva ment el. Most már nem volt olyan nagy legény, mint velem.