Még mindig szeretlek (még mindig szeretlek)

Talán

Malia szemszöge

A buli másnapján csörömpölésre kelltem. Fogalmam sem volt, ki az, aki ennyire nem tud csendben maradni. Próbáltam még visszaaludni, de egyszerűen reménytelen volt. A szemem kipattant, és az álom teljesen kiment belőle.
Egy gyors és hirtelen mozdulattal felültem az ágyon, de ezt nagyon nem kellett volna. Mihelyst felültem, kínzó fejfájás kapott el,és akkor esett le minden.
A tegnap este emlékei mint a filmkockák képei, úgy kúsztak bele a gondolataimba. Ahogy odamentünk Evannel, ahogy egyre rosszabb lett az este és emiatt elkezdtem inni, ahogy felhívtam Őt, aki egyből jött értem és a régi közös otthonunkba hozott.

Körbe néztem a szobában és minden úgy volt, ahogy emlékeztem. Még az egyik falon lévő képek is ott voltak és ugyanúgy álltak, mint régen.
De vajon miért nem szedte le?
Azért mert fájt neki leszedni, vagy mert egyszerűen nem akarta? Netán azért, mert azóta sem járt itt...
Ez utóbbit egyből elvetettem, mert biztosan járt már itt azóta. Erre pedig akkor jöttem rá, amikor tegnap ideértünk és egy rendelt friss pizza volt a konyhapulton. Szóval, ha mást nem, de tegnap biztosan innen jött értem.

Vagy 10 percig ott ültem az ágyon,
Nem akartam kimenni, igazából nem akartam vele találkozni, mert nem vagyok biztos az érzéseimben. Főleg nem ha a közelemben van...
Viszont nem tehettem meg, hogy egész végig, amíg el nem megy, én itt kuksolok a  szobában,és csak utána megyek el.
Több okból is képtelenségnek tűnt ez az ötlet.
1.Tudja,hogy itt vagyok, szóval valószínűleg megvárná amíg ki nem megyek.
2.Mégha ez nem is így lenne, ki tudja mikor megy el.
3.Nagyon fáj a fejem, ami magától nem hiszem, hogy el fog múlni, tekintve, hogy kissé másnapos vagyok, mégha emlékszek is mindenre(sajnos)

Osztottam, szoroztam, és végül arra jutottam, hogy jobb előbb túlélni a kínos helyzetet.
Elindultan kifelé, bár még az ajtó előtt megálltam, kifújtam magam, és csak ezt követően mentem ki.
Harry éppen rántottát csinált, ami magyarázat a nagy zajra.
-Jó reggelt. - gondoltam köszönök és nem leszek bunkó.
-Jó  reggelt. - fordult felém, és mindezt mosolygósan mondta.

Na most vagy ténylegesen jó  kedve van, vagy ennyire jól szórakozik ezen a számomra kissé kínos helyzeten, talán ez utóbbi az igaz,de az is lehet, hogy csak én gondolom túl ezt is, mint általában mindent.
-Hogy aludtál? - érdeklődött
-Jól, bár most eléggé fáj a fejem. Te? - kérdeztem vissza, automatikusan, gondolkodás nélkül.
Mielőtt válaszolt volna elővett a szekrényből egy gyógyszert, öntött egy pohár vizet, és ezt mind nekem adta. 
-Köszönöm.

-Nincs mit. Válaszolva a kérdésedre pedig, jól aludtam, bár mivel nem mondtad miért is kellett érted menni, így aggódtam.

Erre a kérdésre megállt a kezemben a víz, és mintha újraéltem volna a tegnap estét, megint az undor fogott el.
-Nem érdekes... - próbálkoztam, hátha nem feszegeti tovább ezt a témát.
-Ha nem lenne érdekes, akkor nem nekem szóltál volna.
-

Mást nem akartam zavarni talán...
-Malia. Ott már komoly dolog lehet, ha éppen engem hívtál fel, és nem az, hogy nem akartad a többieket zavarni. - utálom, hogy ennyire átlát rajtam. Utálom, hogy ennyire ismer. - Ha nem akarsz róla beszélni, nem kell, de tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.

Ezen nagyon elgondolkodtam. Persze ő lenne az akinek bármit elmondhatok? Pont ő neki, aki megvádolt és egy nem létező dolog miatt szakított velem?
-Pont benned bízzak meg? - bukott ki belőlem.
-Jogos-mondta még mindig mosolyogva. Nem értettem, hogy mi baja van, amiért ennyire nyugodt és mosolygós ,miközben én majd felrobbanok.
-Miért van ilyen jó kedved?
-Már az is baj?
-Igen, mert én veled ellentétben tiszta ideg vagyok
-Miért vagy ideges?
-Mert itt vagyok veled. - mondtam ki, ami elsőnek az eszembe jutott. Ahogy kimondtam, egyből megbántam, mert a mosoly egy szempillantás alatt lehervadt az arcáról

-Tudod, vicces, hogy ezt mondod hiszen éppen te voltál az, aki felhívott.
-Igen, mert....
-Mert?
Egy pillantra elakadtam. Eszembe jutott az este, a buli, és az azon történtek. Eszembe jutott, hogy egy pillanatig sem gondolkodtam kit is hívjak fel. Automatikusan őt hívtam fel, senki mást.
-Mert talánt te voltál az első, aki eszembe jutott. - mondtam könnyes szemekkel.
-Malia-tette az egyik kezét a vállam ra.  - Mi történt?
-Miért érdekel?
-Mert agódom érted. Nem kell részletesen elmesélned, de hidd el, hogy bármi is az, sokkal jobb, ha kibeszéled magadból.

Pár pillanatig néma csend lett a konyhában. Ott ültünk egymással szemben és a gondolatainkba merültünk. Én éppen azt mérlegeltem, hogy most elmondjam e neki. Vagyis csak kifogásokat kerestem magamnak, miért ne bízzak meg benne. Még mindig szeretem, és meg is bízok benne csak nem tudom miért...

-Megyek átöltözök. - mondtam végül ki, mert időt akartam nyerni.
-Jó. Utána gyere reggelizni.
Mondta és nem is faggatott tovább. Rábólintottam arra, amit mondott és el is indultam a fürdőbe. Gyorsan elkészültem és akkor esett le miben is aludtam. Abban a pólóban amit mindig elkértem tőle, amiben imádtam aludni. Biztosan nem csak véletlen adta oda pont ezt, okkal tette. De miért?
-Harry. - indultam ki.
-Hmmm?-nézett rám, miközben megterítet a reggelihez.
-Itt a póló. - nyújtottam át az említett ruhadarabot, de csak megrázta a fejét.
-Nem nem, tartsd meg. Neked úgyis mindig jobban állt. - húzta sunyi mosolyra a száját. Szóval tényleg direkt ezt adta.
-Direkt adtad mi? - tudtam az igazat mégis hallani akartam tőle is.
-Lehet, de az is lehet, hogy csak ez akadt a kezem ügyébe. - rántotta meg a vállát, miközben továbbra is csak mosolygott.

Elnevettem magam, még én sem tudom miért. Talán az abszurd helyzet miatt, talán azért, mert akkor ott úgy éreztem mintha visszamentünk volna az időben és minden újra a régi lenne.
-Na gyere, együnk.
-Oké.
Hirtelen jó hangulat alakult ki. Nem beszélgettünk evés közben, de pont így volt jó.
-Hogy ízlett?
-Finom volt. Köszönöm.
-Malia, nem kell mindent megköszönnöd.
-Jól van már. - nevettem fel. Tényleg olyan volt minden mint régen!

-Kvittek vagyunk? - kérdezte,ezt pedig nem értettem
-Tessék?
-Hát, te is TALÁN direkt hívtál, és én is TALÁN dirket adtam a pólót.
-Hát így nézve tényleg kvittek vagyunk.
-Még mindig nem szeretnél róla beszélni?
-Harry, nem elég annyi, hogy nem volt jó estém?
-Nem, nekem nem.
A szemeibe nézve, úgy éreztem megbízhatok benne. Aggódott értem, őszintén, és én beadtam a derekam.Talán tényleg jobb lesz, ha beszélek róla.

-Jó... De ígérd meg, hogy senkinek sem mondod el.
-Ígérem.
-Még Joshnak sem.
-Még neki sem
-Oké. Arra a bulira az egyik barátommal mentem, Evannel. Minden rendben volt, jól éreztük magunkat, habár rajta kívül senkit sem ismertem, és egy teljesen idegen helyen voltunk, jól éreztem magam. Viszont Evan elment pát barátjával még több piáért és én ott maradtam egy másik haverjával, akiben már jócskán volt alkohol. Minden rendben volt, amíg jobban nem kezdett közeledni. Én próbáltam lerázni, de senki sem vette észre, hogy erősen szorítja a kezem és húz fel egy szobába. Mindenki részeg volt már, és senki sem figyelte, mi is zajlik körülötte. - itt megcsuklott a hangom, és az addig visszafolytott sírásom előtört.
-Malia. Ugye nem?
-Majdnem megtette. Ha nem issza le olyan részegre magát, hogy elájul tőle akkor megtette volna. Utána kezdten el inni, hátha elfelejtem, hogy majdnem az áldozata lettem, de nem sikerült, majd felébredt. Akkor hívtalak fel, hogy gyere értem.

-Annyira sajnálom. - mondta,majd odajőve hozzám átölelt.
Abban a pillanatban a külvilág köddé vállt körülöttem. Csak ő és én voltunk. Az ölelésében biztonságosan éreztem magam,tudtam,hogy itt nem bánthat senki. A sírást ezek után meg sem próbáltam visszatartani. Tudtam, hogy nem helyes amit teszek és valószínűleg megbánom ezt később, de akkor nem érdekelt. Nem kerestem válaszokat arra, most miért ilyen velem, mert abban a pillanatban nem létezett számomra a külvilág.