Még mindig szeretlek (még mindig szeretlek)

Szétesve

Malia szemszöge

Már a hétfői napom rosszul kezdődött.Tegnap este értem haza,és még utánna tanultam,aminek a vége az lett,hogy valamikor hajnalban aludtam el és ennek következménye az lett,hogy szépen el is aludtam.Ha Evan akkor nem hív fel,hogy miért nem lát a közös órán,akkor valószínűleg sosem kelek fel és egész álló nap csak húzom a lóbőrt.

Arra az órámra természetesen már nem értem be,és az volt a második óra amit kihagytam,de a harmadikra és a többi órára már megjelentem.
-Szia.-köszönt Lia,miközben felém sétált
-Szia-köszöntem talán kicsit bunkón,amit persze szóvá is tett
-Baj van?
-Nem...vagyis igen.Két órát lekéstem,mert elaludtam
-Ohh..értem.Hát a lényeg,hogy még beértél nem?
-Ja.De sietek is a következő órámra.Majd beszélünk
-Rendben.Szia.-köszöntünk el,egy jó rövid beszélgetés után.

Az egész napom rohanós volt.Valamiért folyton lemaradtam,aztán a jegyzeteim is kesze-kuszák lettek,mert folyton kiestem a tempóból és kimaradtak részek.Aztán órák után rohantam mások után,elkérni az ő vázlatukat,vagy éppen csak lejegyeztem,mik a témák,amikről persze otthon írok jegyzetet.

Húzós napom volt,és még akkor ott volt a munka,ami előtt még ebédelni se tudtam a sietség miatt.Rohanó tempóban mentem a kávézóba,ami úgy tűnt sosem ér véget.De csak vége lett egyszer.Most teljesen kínzásnak éltem meg a munkaidőmet.Az órára kezdetben óránként,majd pedig 10 percenként tekintgetni fel,de az alig akart telni.Mintha csak megállt volna az idő,leragadtam azon a helyen és nem tudtam szabadulni.

Amikor vége lett,egyenesen haza mentem,ahol a netet kikapcsolva a telefonomon,már kezdtem is bepótolni az összes lemaradásomat.Ki gondolta volna,hogy annyira lemaradtam,mint azelőtt sosem.A jegyzeteimet és a másnapra való készülést este fejeztem be és akkor még nem is ettem,de már étvágyam sem volt.

A telefonon az internetet továbbra se kapcsoltam be,csak elindítottam pár kedvenc számomat a lejátszási listámról,azokat hallgatva pedig rajzolni kezdtem,nem foglalkozva azzal,hogy már késő van.Reggel mivel kissé tovább aludtam a kelleténél,így az álmosság teljesen kiment a szememből.

A rajzom vége fele jártam,amikor egy ismerős hang szólalt meg a fülhallgatómban.A ceruza kiesve a kezemből,szép lassan legurult az ágyamról,le a földre.Én pedig attól,hogy hirtelen meghallottam a hangját,elárasztottak az érzések és teljesen lefagytam.

A gyomrom görcsbe rándult,a szívem a torkomban dobogott,szemeim könnybe lábadtak,miközben a sign of the times sorait énekelte:
,,Just stop your crying
It's the sign of the times
Welcome to the final show
Hope you're wearing your best clothes"

Csodás hangja van,amibe mindig képes vagyok beleborzongni,milyen szépen énekli ki még a magasabb hangokat is.Máskor simán képes voltam mosolyogni a hangján,ám most ez nem így volt.Eszembe jutott minden közös pillanat,minden amit megéltünk együtt az elejétől kezdve a kapcsolatunk végéig,addig a szörnyű utolsó pillanatig.

Nem is értem miért nem töröltem már ki a számait.Egyáltalán miért van letöltve nekem?
Emlékszem,hogy akkor töltöttem le,amikor elsőnek mondta azt,hogy nem tudunk,csak a hétvégén találkozni.Akkor annyira hiányzott,hogy letöltöttem az összes számát és egész álló nap azokat hallgattam,hogy ne hiányozzon annyira,hogy ne érezzem annyira messzinek őt.

Most nagyon nem hiányzott az,hogy amikor már kezd minden jó irányba menni,elinduljon ez a zene, visszarántva a régi,szomorú napjaimba.Képtelen voltam végig hallgatni,így gyorsan kikapcsoltam és elkezdtem letörölni az összes dalt,ami az övé.Már csak egy volt hátra,aminél megakadtam.A kedvenc számom volt tőle,amit a legtöbbet játszottam le.Ez a legszebb és legcsodálatosabb száma,amit képtelen voltam kitörölni.A kezem automatikusan rányomott és elindult a szöveg.A könnyeim újra és újra csak záporoztak,de bármennyire is fájt a szívem,és rossz gondolatokat keltett bennem,felszakítva az éppen gyógyuló sebeket,nem volt energiám leállítani.

Folyamatosan azt hallgattam,és hagytam,hogy a könnyeim menjenek a saját útjukra,miközben a szöveg ismétlődött:
,,sweet creature,sweet creature
Wherever I go,you bring me home
Seet creature,sweet creature
When I run out of road,you bring me home"

Emlékszem,hogy egyszer egy gitárral kisérve saját magát,elénekelte nekem,az egyik éjszakán a közös lakásban.Ilyen és hasonló emlékekkel a fejemben aludtam el végül,fogalmam sincs mikor.

A hetem pedig egészen péntekig így telt,nem értem hogyan,de mégiscsak valahogy visszakerültem abba az állapotba,amiben nem régen voltam és amiből nagyon nehezen álltam fel. És akkor még nem tudtam mi lesz a hét végén velem.

-Szia.-köszöntött mosolyogva Margaret,amikor odaértem a munkába az egyetemi óráim után.Elmotyogtam egy köszönés szerűséget,mire barátnőm felhúzta a szemöldökét és úgy meredt rám.
-Valami nem oké veled!
-Ezt mégis honnan veszed?-kérdeztem megforgatva a szemem,majd ezután ezt a flegma stílusomat folytattam,mindig amikor beszélni szeretett volna bunkón válaszoltam vissza,vagy éppen nem is válaszoltam,pedig ő kitartóan próbálkozott,ám ehhez semmi kedven sem volt.Ezt egészen a szünetig bírta, majd megjegyezte:
-Bunkó vagy ma kissé,ugye tudod?

A mondata kicsit szíven ütött,de teljes mértékben igaza volt.Mart a bűntudat,lehajtva a fejem követtem őt a mi kis munkásoknak kiállított öltözőnkbe,ahova belépve örültem annak,hogy maximálisan egyedül vagyunk bent,mert haladéktalanul bocsánatot akartam kérni Margarettől.

Utálok rosszban lenni bárkivel,és utálom,ha haragszanak rám.Margaretnek meg teljesen igaza volt,és pont emiatt bocsánatot kellett kérnem.
-Margaret
-Hm?-fordult felém,egy morcos tekintettel nézve rám.Na igen,ő az a személy,akinek az arcán minden érzelem látszik.Ha szomorú,ha boldog,ha mérges,minden a tekintetére van írva.
-Sajnálom.Igazad van és bunkó voltam.Nem direkt volt,csak az elmúlt napokat rajtad vezettem le,ami részemről nagyon nem volt fair.Remélem meg tudsz bocsátani.
-Tudod,hogy nem tudok ràd haragudni-lélegeztem fel egy pillanatra,azonban még nem fejezte be a mondandóját-de mesélj.Mi történt?

Egy hatalmas levegő vétel után belekezdtem elmesélni neki a hetet:
-Úgy érzem szétestem,vagyis visszaestem a szakítás utáni állapotba.Sokáig vagyok fent,zenét hallgatok és bámulok ki a fejemből.Emiatt alig alszom és megint sokat sírok,és nem tudom mi van velem-temettem az arcomat a kezembe,majd Margaret leült,a székem melletti helyre,ahova még akkor ültem le,amikor beléptem a terembe.
-Nyugalom.Ez biztos csak egy hullámvölgy.Minden rendben lesz.
-Remélem.
-Így lesz és most egy pillanatra se gondolj rá,én azon leszek,hogy ma eltereljem a figyelmed róla.Megígérem!
-Köszönöm.-néztem rá hálásan.

A munkán Margaret maximálisan elterelte a figyelmem,úgy ahogy azt megígérte.Jó volt az egész hangulat,és még haza is kísért,mondván,hogy már rég volt nálunk és tartsunk egy kis csajos estét.Ezt természetesen örömmel fogadtam,és meg sem fordult a fejemben visszautasítani.

Éppen a zuhanyzásból értem vissza,amikor Margaret idegesen telefonált,és egyből felém kapta a tekintetét lefagyva amikor beléptem.Megrázta kicsit a fejét,hogy visszatérjen a valóságba,majd kikerülve engem kiment a szobámból.

Nem értettem mi ütött belé,egyből az anyukájára gondoltam,de azt a részt nem értettem,hogy miért fehéredett le amikor meglátott engem.Nem sokáig volt kint,pár perc után már jött is vissza.
-Mi a baj?-kérdeztem
-Semmi,csak ne nézz fel a netre!Kérem a telefonod-nézett mérgesen,felém nyújtva a kezét
-Mi?
-Csak tedd amit mondtam,van aminek nem örülnél,vagyis nem tudom,de nem ma kéne meglátnod!
-Na jó,semmit nem értek abból,amit mondasz.

A telefonom pedig ekkor csipogott.Megnézve az értesítést,egyből megértettem miről is beszélt,és miért nem akarta,hogy nálam legyen a telefon.