Még mindig szeretlek (még mindig szeretlek)

A múlt sérelmei

Malia szemszöge

,,-Malia!-kiáltott rám Noora

-Szuper.Most jön a leszidás-súgtam oda Evannek,és visszaadtam neki a cigit."

-Te meg mit csinálsz?-kérdezte,olyan hangnemben,mint mikor régen a szüleimtől kaptam ki.

De hiszen Noora mindig ilyen volt,gondoskodó és védelmező,néha talán túlságosan is.Ezt a helyzetet is kicsit túlreagálta.Csak kipróbáltam,nem fogok rászokni.

-Csak kipróbáltam,nem nagy szám-mondtam higgadtan,mert tudtam semmi értelme,ha mindketten dühösen beszélünk egymással.

-Mindenki így kezdi,csak kipróbálja,aztán rászokik.Te meg persze odaadod neki-támadta le Evant

-Ő nem tehet róla,én akartam kipróbálni.Ne hibáztasd.Nem fogok rászokni!-emeltem már kissé fel a hangom,mert kezdtem dühös lenni.-Figyelj,megértem én ha aggódsz miattam,de nem kell.El tudom dönteni mit akar,mit nem,mi a jó nekem és mi nem.Oké?19 vagyok,nem egy kis gyerek,aki ezeket nem tudná.

-Tudod te mit tesz ez a szervezeteddel?-nem hiszem el,hogy nem tud felnőttként kezelni.

A többiek szegények,csak ledermedve figyeltek minket és a veszekedésünket.Mindkettőnket az alkoho, irányított,és ahogy láttam,Noorába több volt sokkal mint bennem,ő meg ilyenkor sokkal szókimondóbb,mint máskor,ahogy én is.

-Tistába vagyok vele,de basszus,most az egyszer próbáltam ki,hiszen egyszer élünk és többször amúgy sem fogom.Ezt miért nem tudod megérteni?De ha úgy döntének,hogy el is kezdek cigizni,ahhoz sincs semmi közöd,mert nem vegy az anyám.

-Hát na ez az,látszik,hogy nem az anyád nevel.Az apukád mindig engedékenyebb volt.Legalább anyud megfékezett.-szavai nyílként csaptak belém.

Könnyeim eleredtek,a dühöt immáron a mérhetetlen fájdalom váltotta fel.A fájdalomtól a földre rogytam és úgy tűnt Noorának is leesett mint mondott.Szemei kikerekedtek,kezét pedig szája elé kapta.

-Mali,nagyon,nagyon sajnálom.

-Nem tudsz te semmit,nem tudod milyen elveszíteni egy számodra nagyon fontos személyt.-ordítottam,miközben hagytam,hogy könnyeim legörbüljenek arcomról.

-Most már elég volt,szerintem mennünk kéne.-jött oda hozzám Lia és Margaret,akik szorosan átöleltek.Felsegítettek a földről és elindultunk a ház fellé

-Tényleg sajnálom Malia,az ital beszélt belőlem.-mondta,majd mikor meglátta ezzel nem segít,elindult ő is Jos mellett.

A házba érve mindenki indult a maga útjára.A lányok még megkérdezték maradjanak-e velem,mivel közöltem,hogy én még maradnék lent a fölszinten egy kicsit,de én egy mosoly kíséretében csak annyit feleltem,hogy ,,Minden oké,megleszek és nemsokára én is megyek lefeküdni.".Még Tonny is megkérdezte jól vagyok-e,ahogy Noora is odajött mégegyszer bocsánatot kérni,de Josh nem.Perzse,amikor a legnagyobb szükség lenne rá,akkor nem szól hozzám és kerül.

Noorára még haragudtam,azután amit mondott,hiszen tudja min mentem keresztül anya halála után,ő mégis a fejemhez vágott ilyent.Rémesen hasonlított a Harryvel való veszekedésünkhöz,mivel ott is Harry is olyat vágott a fejemhez,amivel a földig tiport.Gondolataimba merültem és sírtam,majd egy idő után már nem volt tovább energiám sírni.Akkor jelent meg vizes hajjal Evan,ami arra utalt,hogy most végzett a fürdéssel.Egy egyszerű fehér póló és rövidnadrág volt rajta.Leült velem szembe és feltette a kérdését.

-Mi volt ez az egész?Sokat meséltél anyudról,de azt nem mondtad,hogy nem vele élsz.

-Ha akarnék se tudnék anyával élni?