57. Fejezet

793 20 4
                                    

Ma végre itthon aludhatok a családommal. Végre velük lehetek! Diego még nem ért haza, gondolom később jön.
Mikor belépek a lakásba elkap az utolsó emlék, amikor Matt elrabolt. Tisztán lejátszva látom magam előtt a pillanatot; mintha csak egy videót néznék. Apa hangja szakítja meg a gondolatmenetet.

- Beviszem a táskád a szobádba. Utána van kedved elmenni valahova enni? - azzal elindul a folyosóra.
- Persze. - mondom halványan mosolyogva.

Egy óra múlva az étteremben ültünk és az ételre vártunk. Mivel már elmúlt három óra, és a diákok kezdtek sokasodni az étteremben, így megláttam pár osztálytársam is. Volt aki odajött, voltak akik összesúgtak, mikor megláttak. Reakciómat látva, apa kicsit aggódva mért végig.

- El is vihetjük és otthon megehetjük. - mondja a kezemet megsimogatva.
- Nem. Jó lesz itt. - mosolyogtam el magam.
- Biztos vagy benne? - kérdezte, aggódó tekintete ide - oda cikázott az arcomon.

Ekkor megláttam a suli nagymenőit. Lejjebb csúsztam az asztalnál és a fejembe húztam a kapucnimat. Ám így is észrevettek, szóval mindegy volt, mit csinálok.

- Helló Elena! - mondja azzal a nyávogós hangon Brie. - Üdv Mr. Rodrigez.
- Lányok! - int feléjük apa a fejével.
- Mit akarsz Brie? - mondom nagyot sóhajtva.
- Csak érdekelt mi van veled. - vonja meg a vállát.
- Amint azt látod, előkerültem. Kicsit összetörve, de megvagyok. - néztem rá kimérten.
- Ennek örülök. - a szemembe nézett. Aztán sóhajtott egyet. - Gyertek csajok, menjünk.
- Kedves lányok. - mondja apa utánuk pillantva.
- Las apariencias enganan a veces... - mormogom az orrom alatt.
(- A látszat néha megtévesztő lehet...)

Miután megettük az ételt kértünk Diegonak is, ugyan is apa szerint mostanában annyit eszik, mint egy focicsapat.
Mikor hazaértünk már besötétedett. Én léptem be előszőr az ajtón. Ahogy felkapcsoltam a villanyt kiabálást hallottam. Lefagyva megálltam az ajtóban. A nappali fel volt díszítve. A feliraton, ami a velem szemben levő folyosó felett lógott a "VÉGRE ITTHON VAGY!" díszelgett hatalmas betűkkel. Az arcom elé tettem a kezem és a meglepődöttségtől nem jutottam szóhoz.
Mindenki ott állt velem szemben, aki fontos számomra; Diego, apa, Rosa, Cameron, Zack, Liam és a szülei. Mindenki mosolygott ahogy végighordoztam a szemem rajtuk. Rosa lépett oda először, aki szorosan magához vont, amitől felszisszentem. Sűrű bocsánatkérések közepette lépett hátra és engedett utat a többieknek. Az utolsó volt a bátyám és a szerelmem.
Diego óvatosan átölelt, majd kicsit megemelt a földtől és megpördült velem. A nyakát ölelve nevettem. Mikor letett egy darabig nem engedtük el egymást.

- Nagyon hiányoztál! Azt hittem többé nem... - megállt és sóhajtott.
- Tudom. Viszont egy túlélő vagyok! - mosolyogtam.
- Igen! Az vagy! - hallottam a hangjában a mosolyt. - Szeretlek!
- Szeretlek! - azzal kibontakoztunk egymás karjaiból.

A szerelmem lassan odalépett hozzám és megállt előttem. A szemei örömmel, szomorúsággal és nyugodtsággal voltak tele. Az arca komor volt. Csak nézett, aztán magához húzott, egyik keze a fejemen a másik a lapockáim között pihent. Én átöleltem a kezei alatt és a fejem belefúrtam a pulóverébe. Liam illata volt, olyan, amilyen mindig is szokott lenni.

Az eddigi feszültségem, az eddigi félelmeim, aggályaim mind elszálltak. Hiszen nem volt miért félnem. A családom, a barátaim és a szerelmem közelében lehetek újra. Nem kell félnem többé semmitől, hiszen itt nem bánthat senki és semmi.
Liam öleléséből alig akartam kibontakozni, de sajnos ő megszakította ezt a csodálatos dolgot, így el kellett engednem. A többiek eközben beszélgetni kezdtek.

- Sosem hagyom, hogy bármi bajod essen ezek után! - mondja komoly hanggal.
- Nem tudod befolyásolni a történéseket. - válaszolom halkan.
- Azokat valóban nem, de megpróbálhatom. - húzza halovány mosolyra az ajkait.
- Hiányoztál! - mondom mosolyogva.
- Te is nekem! Féltem, hogy többé nem látlak viszont. - azzal ismét magához von.
- Túlélő vagyok! Emlékszel? - nevetek.
- Emlékszem. - a hangja kellemes. Eltol magától, hogy a szemembe tudjon nézni. - Mindennél jobban szeretlek Elena!
- Ahogy én is! - azzal megcsókolom.
- Na, jöhet a torta? - hallom Rosa kiáltását. A többiek izgatottan felkiáltanak. Nem sokkal később megjön Rosa a tortával. Csokoládétorta, a kedvencem!

Sziasztok!

Lassan elérkezik a befejezés.
Sokat segítene, ha véleményt vagy bármi reakciót írnátok. :)
Tetszik e a történet, elég gördülékeny e a sztori?
Kritikát is szívesen fogadok. Bármilyen jellegű, addig amíg nem sértő.
Szeretném megköszönni azoknak, akik folyamatosan olvassák, kommentelnek vagy csak beleolvasnak. Sokat jelent nekem, hiszen ez az első munkám.
Vannak még tervben más munkáim is, talán azok is elnyerik majd a tetszéseteket.

Köszönöm! :)

A bátyám barátjaWhere stories live. Discover now