16. Fejezet.

1.5K 38 0
                                    

Liam csípőjére ültem, majd megcsókoltam. Ő közben a combom simogatta. Elkezdtem csókokkal borítani a testét. A nyakát, a mellkasát, a hasát. Végül a boxeren keresztül a nemiszervét. Már akkor keményebb volt, mikor ráültem, de most kezdett egyre keményebb lenni. Mikor hozzáértem halkan, de felnyögött.

- Várj! - mondta, majd felült és lehúzta magáról a boxerét.

Visszafeküdt az ágyra és mikor meglátta kitágult szemeim és "Ez most komoly?" fejem szélesen elmosolyodott.

- Nyugi, nem lesz baj. - nyugtatott széles vigyorral.
- Oooké! - válaszoltam mosolyogva.

Vártam az utasításokat. Mikor megszólalt kissé reszelős hangon a hideg végigfutott a hátamon.

- Fogd meg, mint egy banánt. Aztán tedd a szádba és a nyelveddel masszírozd, közben húzogasd a kezed fel - le... Először lassan, aztán begyorsíthatsz majd.

Éreztem ahogy ellazul, de a farka ugyan olyan kemény maradt. Mikor a számba vettem felsóhajtott. Úgy csináltam, ahogy kérte. Ahogy kezdtem belejönni, kis és halk nyögések hagyták el a száját. Néha belemozdult, de az alhasára téve a kezem lefogtam, hogy ne mozogjon, amire egy halk nevetés volt a válasza nyögéssel kísérve. Kis idő múlva gyorsítottam és a kezemet elvettem, így csak a fejem ment fel le. A nyál kifolyt a számból és végigcsurgott rajta. Éreztem a kezét a fejemen, ahogy nyomja lefele, hogy még mélyebben hatoljon a számba. Hagytam neki, hogy csinálja, aztán éreztem, ahogy felül és összefogta a hajam. Felpillantottam rá, majd hangos cuppogás közepette kivettem a számból a férfiasságát és a kezemmel csináltam. Visszatoltam az ágyra, hogy feküdjön le, aztán odadobtam neki pár párnát, hogy félig ülő helyzetben legyen. Újra a számba vettem és belenéztem a szemébe. Állta a tekintetem, aztán gyorsítottam, amitől megfeszült egy pillanatra és a fejét hátravetette.

- Ez az baby! - nyögte.

Ettől felbuzdulva bevetettem újra a csavaró mozdulatokat, de gyorsabban, a fejem is gyorsabban mozgattam. A teste egyre többször feszült meg, ebből gondoltam, hogy nemsokára el fog menni.
Hirtelen megrántotta a hajam, és elhúzta a fejem. A kezem mozgattam tovább, majd remegve, félhangos nyögéssel ment el a hasára.
Mikor elment rám nézett, a szemei csillogtak. Az arca nyugodt és kisimult lett. Rá mosolyogtam, majd színpadiasan letöröltem a szám széléről a nyálat, amitől elnevette magát.
Felálltam az ágyról és odaléptem az asztalomhoz a zsebkendőért. Hagyta, hogy én töröljem le róla. Kidobtam a kukába, majd mellé másztam. Lefeküdtem, ő pedig a fejét felém fordította, de a hátán fekve maradt.
Mosolyogva néztem rá, majd megsimogattam az arcát, mire ő a kezével odafogta és belecsókolt a tenyerembe.

- Köszönöm... - suttogta.

Itt megmozdult valami bennem. Nem a bizsergésre gondolok, hanem valami kellemes melegség töltötte el a szívem. Néztem a csillogó zöld szemeit és valamilyen indíttatásból megcsókoltam. Ő puhán és lágyan nyomta az ajkait az enyémekhez. Megsimogatta az arcom, én pedig belehajtottam a tenyerébe a fejem. Mintha mondani akart volna valamit, de nem tette.
Elmentem fürdeni, majd ő is kijött utánam. Bejött a fürdőszobába, majd lehajtotta a wc ülőkét és megvárta, míg végzek. Viszont olyan halkan jött be, hogy nem hallottam semmit. Dudorásztam és énekelgettem, mikor végeztem és elhúztam a zuhanyfüggönyt ledermedtem. Ott ült egy szál boxerben és felém fordulva nézett. Zavart arcomra elvigyorodott, majd alaposan végigmért, én pedig kapcsoltam és visszahúztam a függönyt. Az arcom a kezeimbe temettem és totál elvörösödtem. A fal felé fordultam és nekidőltem.

- Miért húztad vissza a függönyt? - kérdezte, majd éreztem a kezeit a vállamon. Még is mikor lépett be a zuhanyzóba?
- Hm. - mondta miután megfordított és a kezeimet elhúzta az arcom elől. - Ebben a fényben jobban tetszel.

Arcára széles mosolyt húzott. Én elfordítottam a fejem, és a kezeimet magam elé tettem. Jobb kezemmel eltakartam a melleimet, ballal a puncimat. A kezeimet megfogta, elhúzta, majd felemelte az állam és a szemembe nézett.

- Gyönyörű vagy. - suttogta.

Majd egy mosoly kíséretében megcsókolt. Viszonoztam a csókot, erre ő magához húzott, majd kihúzta a hajamból a hajgumit, és megengedte a meleg vizet. Megugrottam a hirtelen víztől, de nem engedett el. A folyó víz alatt csókolóztunk és iszonyatosan izgató volt. A kezei elkalandoztak először a hátamon, majd a csípőmön, végül pedig belemarkolt a fenekembe. Aztán hirtelen felemelt, a popsim alá nyúlva én pedig a meglepődöttségtől megszakítottam a csókot. A lábaimat a csípője körül összezártam, ő pedig nekinyomott a falnak. Az arcáról patakokban folyt le a víz, az ajkai résnyire nyitva voltak. Újra megcsókolt, de ezúttal vadabbul. Faltuk egymás ajkait, mintha nem tudnánk betelni a másikkal. Éreztem ahogy bizseregni kezdek odalent, aztán megéreztem őt is. Megszakította a csókot és letett.

- Ha most nem hagyjuk abba... - nagyot nyelt - ... nem hiszem, hogy szűzen mész ki innen.

Elnevettem magam, majd megcsókoltam és leguggoltam elé. A víz végigfolyt izmos testén, ami még izgatóbb volt. Megfogtam a szerszámát és kényeztetni kezdtem - a számmal, majd a kezemmel. Ő rásegített azzal, hogy megfogta a fejem és a neki jóleső ritmusban mozgatta azt. Apró nyögések és sóhajok hagyták el az ajkait. Végül a mellkasomra élvezett el. Felhúzott magához és megcsókolt, majd helyet cserélt velem. Aztán leguggolt, a jobb lábamat átvetette a vállán, és ő kényeztetett engem. A falnak dőltem, a jobb kezemmel beletúrtam a hajába, a ballal a mellem fogtam. Nem volt tapasztalatom az ilyen témában, de azt éreztem, hogy mindent amit csinál fantasztikusan csinálja. Ahogy folyt lefele a víz a testemen, a testünkön, olyan volt, mintha minden gátlásomat lemosta volna.
Kissé hangosabban mentem el, vagy csak a fürdőszoba volt nagyon visszhangos, nem tudom, de nem érdekelt. Annyira élveztem, ahogy csinálja.
Az egymás kényeztetése után való zuhanyzás is tetszett. Megengedte, hogy megmosdassam a tusfürdővel, aminek az lett az eredménye, hogy olyan illata lett, mint nekem.
Fürdés után megéheztünk, így csináltam magunknak szendvicseket, amiket a szobámban ettünk meg. Majd kaja után lefeküdtünk egymással szemben és beszélgettünk.

A bátyám barátjaWhere stories live. Discover now