41. Fejezet

1K 25 0
                                    

Lassan a délután közepe felé járunk, mikor megelégelem a tanulást. Annyira tele lett a fejem az évszámokkal, hogy muszáj abbahagynom. Ránézek Liamre, aki hátradőlve a széken kezeit a tarkójára téve, az egyik lábát nyútva ül és bámulja a laptopját. Aztán fejét hátradönti és az ujjaival a szemét takarja el. A látványra elmosolyodtam, majd felkeltem és kimentem a konyhába. Vettem le egy poharat és töltöttem magamnak vizet. Magamon éreztem a tekintetét, majd a kezeit megéreztem a derekamon. Szorosan mögém állt és átölelt. A nyakamból elsöpörte a hajam, majd a fülem mögé adott egy puszit, mire kirázott a hideg és elmosolyodtam. Hangosan szívta be a levegőt, majd lassan kifújta. Maga felé forított, majd a szemembe nézett. A homlokát az enyémnek döntötte, majd az állam alá tette a kezét és felemelte azt. A szánk nagyon közel volt egymáshoz. Beharaptam az alsó ajkam, mire élesen szívta be a levegőt és megcsókolt. A kezével beletúrt a hajamba, a másik keze a hátamra csúszott, majd le a derekamon, aztán benyúlt a pulóverem alá. Mikor csak a bőrömet érezte egy pillanatra felnyögött, majd folytatta a csókot. Ahogy haladt fel a keze és kereste a melltartómat megállt a két lapockám között a keze és abbahagyta a csókot.

- Nincs rajtad melltartó? - nézett rám meglepődve.
- Nem igazán szeretem. - vonok vállat kacéran.
- És ezt takargattad eddig? - nézett rám kikerekedett szemekkel. - Gyere velem! - azzal a kanapé felé húzott. Felkuncogtam.

Mikor odaértünk a kanapéhoz felkapott az ölébe és lefektetett a kanapéra. Fölém magasodott, majd megfogta a pulóverem alját és felfelé kezdte húzni. A mellem alatt megállítottam a kezét.

- Kész vagy?
- Hoh... mi az, hogy?! - mondta perzselő tekintettel.
- Úgy értem a tanulással. - nevetek fel.
- Még van egy kevés. Azt be tudom utána is fejezni. - mondja, majd ellöki a kezem és felrántja a pulóverem.

A melleimet meglátva kikerekedik a szeme, majd hümmög egyet és megfogja őket. Pont a kezeibe illenek.

- Mintha csak az én kezeimbe lettek volna készítve. - nézi csodálkozva.
- Szuper! - mondom, majd lehúzom a pulóverem, a kezei még a melleimen. - Most, hogy láttad, mehetsz befejezni a tanulást. - s a kezeimet a pulóveren keresztül ráteszem a melleimre.
- Most ugye csak szórakozol velem?! - néz rám döbbenten.
- Nem! Menj és tanuld meg a maradékot. Ha kell kikérdezlek. - mondom magabiztosan.
- Biztos, hogy nem. Amíg nem kaplak meg, addig biztos nem. - válaszolja ellentmondást nem tűrő hangon.
- Csak figyelj! - mondom.

Felülök a kanapén, úgy, hogy a kezei még mindig a mellemet fogják. Kirántom a kezeit, majd kibújok alóla, teszek pár lépést és visszanézek rá nevetve.

- Baby... - kezdi lassan. - Ha elkaplak megbánod, hogy most nem engedted!

Azzal egy pillanat alatt utánam eredt. Kergettük egymást a nappaliban, a konyhában, majd végül a lépcsőn felfelé. Viszont itt gyorsabb volt és elkapta a kezem, majd maga felé rántott, úgy, hogy megperdültem a temgelyem körül és a mellkasának ütköztem. Meglepettségemben nem jutottam szóhoz és a szám is tátva maradt.
Felnéztem rá, lehajolt és beszívta alsó ajkam, majd egyik ujját bedugta a számba. Ki - be húzogatta és a nyelvemmel játszott közben. Ajkaimat összszártam és szopogatni kezdtem az ujját, amitől hümmögött egyet; végig a szemembe nézett. Kihúzta az ujját és megcsókolt, közben a popsim alá nyúlt és felkapott az ölébe. Nekidöntött a falnak és hevesebben csókolt közben. Aztán ellépett a faltól és a szoba felé vette az irányt.

- Tanulnod... kellene... - szakítottam meg a csókot egy pillanatra.
- Túlságosan be vagyok indulva. - suttogja a számba.

Beérve a szobába ledobott az ágyra, én pedig feljebb kúsztam.

- Ne menekülj! - utasít, majd levetkőzik boxerig.
- Tanulnod kellene. - mondom bizonytalanul, mikor fölém mászik.
- Gondoltál volna erre akkor, mikor kijöttél a konyhába.
- Tessék? - azzal letámadja a nyakam. - Liam, csak egy pohár vizet ittam. - mondom félig nevetve.
- De azt is olyan szexin. - mondja félhangon.
- Hogy ihat valaki szexin? - kérdezem és a kezemmel a fejemhez nyúlok.
- Csendben maradnál? Épp kényeztetlek, ha nem tűnt volna fel... - mondja, s arcát felemeli, hogy a szemembe nézzen.
- Ó! Elnézést! Bocsánat! - mondom nevetve.
- Helyes! - azzal visszatért a nyakamhoz.

Ki vagyok ettől a pasitól. Magamban elvigyorodok, aztán átadom magam a kényeztetésének. A kezei elkalandoznak a pulóverem alatt, majd kibújtat belőle. Újra megcsodálja a melleim, majd lehúzza a nadrágom.

- Ez most komoly? - nézi a puncim hitetlenkedve. - Nincs rajtad bugyi sem?

Felkuncogok és bőszen bólogatok.

- És ezt mindvégig eldugtad előlem? - néz rám tág pupillákkal. - Miért? - a hangja könyörgő.
- Mert tanulnod kell. - nevetek és megvonom a vállam.

Nem foglalkozik a válaszommal, a hasam és az alhasam veszi célba. Apró kicsi csókokkal hinti be az alhasam, majd a puncimat veszi célba. A nyelve érintésétől felnyögök és megvonaglok. Annyira érzikien és finom csinálja, hogy pár perc alatt iszonyat nedves leszek. Aztán belém hatol az ujjaival, majd mozgatni kezdi őket. Mielőtt a csúcsra érek még beveti a nyelvét és duplán élvezek el. A hátam megfeszül és hangosan adom ki az élvezetem hangját.

- Úr... Isten... - lihegem és szélesen elmosolyodok.
- Látom élvezted. - mondja szélesen elvigyorodva.

Nem várom meg míg fölém kerül, felülök az ágyon és ledöntöm a hátára. Lehúzom róla a boxert és ráülök. A csípőmet mozgatni kezdem, majd megtámaszkodom a mellkasán. Lassan csinálom, a keze a csípőmet markolja. Próbál gyorsítani a tempón de megállok és a fejemmel nemet intek. Értetlenül néz rám, de engedi. Kezdek ismét nagyon nedves lenni.

- Várj! - mondja majd megállít. - Szállj le.

Összehúzott szemöldökkel nézek rá, de leszállok. A falnak támaszt pár párnát, és nekidől. Elővesz egy óvszert és felhelyezi.

- Gyere! - azzal ismét ráülök, de most engedem, hogy belém hatoljon. A feje a mellkasomnál van. Lassan mozgatni kezdem a csípőm. Mennyivel furcsább így, hogy nem fekszik. A nyakamat csókolja, a kezei a hátamat támasztják, majd lecsúszik a popsim fölé és kicsit besegít. Nagyokat lökök, de lassan. Ha lehet ilyet mondani még jobban beindulok ettől a tempótól. Az ajkai a mellkasomat, a nyakamat és a melleimet halmozzák el csókkal. Hallom ahogy nyögdécsel, ahogy én is. Kicsit belegyorsítok a tempóba, de visszafog, így újra lassan, aztán mielőtt robbanok engedi, hogy gyorsabban csináljam. Utánam megy el nem sokkal.

- Na, és ez milyen volt? - kérdezi lihegve, kicsit hátrébb dőlve.
- Eszméletlen! - nevetek fel lihegve.

Megcsókolom. Az ajkai forróak. Kimászok az öléből és lefekszem. Nagyon fáradtnak és éhesnek érzem magam.

A bátyám barátjaWhere stories live. Discover now