Lisa, egy hatalmas városnézést szervezett le kisebb családjának.
Sok helyre vitte el őket, ami mindenkinek tetszett. A lányok persze lefáradtak a nap végére,és már a haza úton elaldtak. Sok látványosság volt ez nekik, és persze a teli hasuk is megtette a hatást.-Egyszer, majd kettesben el kéne jönnötök ide-szólalt meg a semmiből Lisa, már a tengerparton sétálva. Egész nap, mosolyogva nézte ahogy bátyja, egyre jobban szerelembe esik. És már a forró drótot is leadta az otthoniaknak ,az itteni helyzetről.
-Lehet-mosolygott Taehyung Larat nézve, ki nyáltócsát hagyva nyakába aludt békéssen. Nem egy társasági ember, de a mai napot megismételné. Szemeivel aztán Hugára,majd Jungkookra nézett. Valami világi aranyosnak tartotta azt,ahogy Chae teljesen be bújva Jungkook ölelte magához,míg a fiatalabb hátát simogatta.
-Jól áll nektek így együtt a gyerek-nevetett hallkan Lisa,vissza fordulva a másik kettőhöz. -Ti menjetek haza,nekem mé meg kell vennem pár dolgot.
-Rendben,-vette el a kulcsot Taehyung,majd adva hugának egy puszit indultak el,magára hagyva a lányt.
Felérve Lisa lakására,lefektették a lányokat,majd együtt dőltek be az ágyba.
-Nagyon elfáradtam-dobta át lábát és kezét Taehyungon a fiatalabb,lehunyva szemeit.
-Elhiszem kicsim-nem tudta vissza fogni hatalmas mosolyát ami ajkain csücsült meg . Mindig megmosolyogtatta ez a gyerekes bújós éne Jungkooknak. -Gyere,menjünk el fürdeni.-kezével felsimítva a fiatalabb combjaira. Taehyungnak,ezzel a kis utazással,nem csak huga meglátogatása volt a cél,hanem az is,hogy szerelme ne gondoljon most édesanyjára. Többet beszélt,,anyósával,,az utobbi pár napba,és a nő megosztotta fia szerelmével,hogy tudta ,hány napja van hátra,és nem szeretné ha a fia közelben lenne ,mikor megtörténik a baj. Elsőnek Taehyung ellenezte ezt az ötletet,hisz Jungkooknak nagyobb fájdalom lesz utólag megtudni mindent.
-Vegyél fel.
-Mennyi is vagy kicsim,nyolc éves?-vigyorgott másikra,magára húzva,olyan szándékkal ,hogy majd így felkelnek együtt,de Jungkook lehet kissé félre értette a másik szándékait.
- Mennyinek szeretnél hinni?-pimasz mosolya mebabonázta a másikat,ki kapott a közelségen,és ajkaira hajolt,míg Jungkook mozgásba lendítette csípőjét.
_-_-_-_-_-_-_-_-_-
Már javában délután volt,és a tengerparton voltak lent. Jungkook a víznél homokozott a lányokkal,míg Taehyung és Lisa,ételt vettek az egyik kis bódénál ami ott állt.
-Beszéltél vele Soyaról?-tette fel a váratlan kérdést ,teljesen meglepve Taehyungot.
-Még nem. Terveztem vele a fürdőbe beszélni róla,de kissé mássabb irányba ment el a téma.-kínosan vargatva tarkóját nézett a lányok felé. -Tudod,nem is tudom ,hogy elmondjam e neki...vagyis el akarom,de lehet más emberkényt látna miatta.
-Tisztán látszik,hogy teljesen beléd van zúgva. Szeret téged Tae,és ez ha elhallgatod előle,lehet nem jó néven venné.
-Tudom.
-Ma vigyázok a kicsikre,úgyis menni fog az Aranyhaj a tv-be,megnézem velük,míg ti beszélgettek . Gyertek le ide este. -bíztató mosolyt küldött báttya felé,majd lépéseit megszaporázva szaladt oda Jungkookékhoz. Az említett mosolyogva hagyta ott őket,szerelme felé véve az irányt.
-Kiss-állt be a másik elé,csücsörítve. Taehyung nem tudta nem elnevetni magát a másik kinézetén ,ahoy az mint egy halacska csücsörít. Puszit nyomva ajkaira adta oda a kis szendvicseckét a másiknak,ki mint aki egy hete nem evett,úgy kezdte el enni az ételt.
-Senki nem siettet baba,ne ilyen hevesen-fogott derekára,nézve mikor is nyel férre a másik hevessége miatt.
-Az összes energiámat felhasználtam a tegnapi nap,energiához kell jutnom,vagy úgy elalszok ,minzha kómába esnék-mosolyott fel szószósz szájjal a másikra.
-Olyan vagy mint egy gyerek-puszilta le a szószt. Jungkook elmoslyodva húzta magához a másikat ,ajkaira adva egy pici csókot.
-De tetszik ez a gyerek nem?
-Ha azt mondom ,hogy igen,még pedofilnak hisznek,de ha azt ,hogy nem akkor pedig hazudnék-nevetett-Este szeretnék veled ,egy komoly témáról beszélni nyuszi.
-Ugye nem anyával van valami?
-Nem,ne aggódj életem.-puszilta me homlokát. Kezeiket össze kulcsolta,úgy húzva maga után a másikat,ki újra neki állt a szendvicse elfogyasztásának.
Csak fogadd jól....gondolta magába Taehyung,mikor már este fürdették a kicsiket. Stresszelt ,hogy mit is fog erre a témára mondani szerelme. A kisebb családján kívül senki se tudott Taehyung philofóbiájának mivoltának kialakulásáról,és félt hoy szerelme nem lesz e más véleménnyel róla,miután megtudja.
Lisa pár bátorító szóval engedte utjára Taehyungot,ki ajkait harapdálva indult le szerelmével a tengerparthoz.
YOU ARE READING
𝑩𝒂𝒃𝒚𝒔𝒊𝒕𝒕𝒆𝒓-Vkook- befejezett
FanfictionTaehyung, kèt kislányával tengeti napjait. Míg Taehyung nővère,ugy nem dönt, hogy talál egy alkalmas embert aki vigyázna unoka hugaira . Ès talàn testvèrènek egy új párt.