26. Hatalom

1.1K 64 7
                                    

Hope:

A cellában hideg uralkodott. A szag állott volt. Hope lassan 1 hete van itt. Szenved. Próbálja bevetni az erejét, de a remény egyre jobban fogy. Álmai vannak a barátairól, akik eljönnek érte. Ez tartja benne a lelket, azonban mikor felkel egy kis része fokozatosan meghal. Naponta egyszer adnak neki enni valami kis maradékot, hogy pont életbe tudjon maradni, de ne erősödjön meg. Eszébe jutott Theo és hogy mennyire elhanyagolta. A barátja szerette őt. Erre mit csinál? Egy olyan fiúnak adja az első csókját aki csak játszik vele. De mégis mit tehetne? Nem tagadhatja, hogy vonzódik Draco iránt. És azt hitte, hogy a fiú is hozzá. A viszonzatlan szerelem az egyik legrosszabb. Remény és fájdalom.

- A Sötét Nagyúr vár! - kiáltja oda az a férfi, aki többször is bántalmazta a lányt az ittléte során. És egyszer megerőszakolta. Akkor azt kívánta, hogy bárcsak inkább megölnék, minthogy ennek az undorító alaknak érezze az érintéseit. Fürdeni nem tudott, így még mindig magán érezte azt a koszt és vért, amit okozott. Többször is fel kellett mennie Voldemorthoz, aki gyenge volt, mint a harmat és akkora, mint egy nagyobb patkány. A kinézete leginkább a földönkívüliekéhez hasonlított, de a terve az volt, hogy újra megerősödik. Többe persze nem avatta be a lányt. Gyakran hívatta magához beszélgetésre és, hogy a halálfalók seregébe csábítsa.

Hope nem mozdult, ezért a férfi felrántotta a földről és a tágas helyiségbe ráncigálta. Mindenhol állt a por és a pókháló, mintha évek óta nem laknák. Voldemort ugyanabban a fotelben ült, mint mindig. Mi mást tudna csinálni ilyen gyenge erővel? A tribridet mindig elkapta a hányinger, ahányszor ránézett.

- Hope... - szólalt meg azon a rekedt mély hangon. Hátborzongató. A lány kerülte a pillantásait és nem szólt semmit. - Nézz rám! - Lassan ráemelte a tekintetét, de egyből émelyegni kezdett.

- Tudod miért hivattalak? - kérdezte Voldemort, hűvös hangján. Hope bólintott. - Akkor hát... Mond el nekünk. - mutatott körbe. Csak ő volt és a 2 csatlósa.

- Azért, hogy bevonj a seregedbe. - mondta Hope erős hangon, amennyire tudta. Fájt beszélnie. - Ami nem fog megtörténni.

- Még ezt mondod. - folytatta a Nagyúr. - De később, amikor erőre kapok, könyörögni fogsz. Mindent megadnék neked.

- Ha erőre kapsz. Amit erősen kétlek. - ejtett meg egy gúnyos vigyort Hope. Aú... iszonyatosan fáj, de ezt nem láthatja. - És mindenem megvan. Tőled nem kell semmi.

- Bátor dolog így beszélni velem. Amikor teljes lesz a testem, ezért még büntetést fogsz kapni, természetesen. - mondta nyugodt hangon. - És hatalmat kapnál tőlem.

- Van elég hatalmam. Olyan, pedig nem kell ami neked van. - vágta rá a tribrid. A két csatlós feszülten hallgatott. Talpnyalók... Nagini a lába körül sündörgött. Őszintén elég jóban van a kígyóval, ha lehet ilyet mondani. Néha Nagini ellenőrzi a cellát és neki szokta kiönteni a szívét. A kígyó sosem bántotta és mindig is úgy tűnt, mintha ő is kedvelné a lányt.

- Ha lenne elég hatalmad, akkor nem lennél itt. - jelentette ki Voldemort. Hope szeme narancssárgán felizzott és kimeresztette vámpír fogait. A Nagyúr csak unottan felsóhajtott. - Nincs szükség erre. Tudom, hogy van erőd, de hatalmad nincs. Honnan lenne, ha az iskolatársaid azt sem tudják, hogy ki vagy?

- Mindenkinek az a jó, ha nem tudják. - felelte Hope.

- Egy szörnyeteg vagy. - folytatta Voldemort. - Ami jó. Ki kell mutatnod.

- Neked jó, ha az vagyok. Neked! - emelte fel a hangját a lány. - Fegyvernek akarsz használni, hogy másokat megfélemlíts. Én ebben nem leszek benne.

- De benne leszel. Akarva, akaratlanul. Ez már lényegtelen. A cél, ami számít. - nyugodt hangja még jobban felrobbantotta a tribrid haragját.

- Nem félsz, hogy erősebb leszek nálad? - kérdezte gúnyos hangon.

- Nem. Nálam nincs hatalmasabb.

- Én már most az vagyok. Akkor is az leszek, ha vissza kapod az eredeti tested. Cafatokra foglak szaggatni a csatlósaiddal együtt, akik bemocskoltak! - kiabált Hope.

- Nagyúr, nem lehetne, hogy... - kezdett bele a férfi -aki megerőszakolta- félve.

- Nem, Barty. Elégszer kínoztad. Majd én fogom folytatni. - intette le Voldemort a szolgáját, aki fejet hajtva visszavonult eredeti helyére. - Úgy látom, hogy a nyomor nem válik be nálad. Ezért most máshol fogsz lenni.

- Milyen megtisztelő. - gúnyolódott a tribrid, de belül egy kicsit örült, hogy nem a koszos cellában kell lennie.

- Egy rendes szobát kapsz. - folytatta meg sem hallva a lány szavait. - Van benne fürdő is. - A szavakat már nehézkesen mondta, hiszen beszélnie is megerőltető volt ilyen testben. Intett a csatlósainak, hogy folytassák a mondandóját, amíg ő szusszan.

- Kaját továbbra is annyit kapsz, hogy életben maradj, de nem maradékot szolgáltatunk. Bántani csak akkor fogunk, ha szükséges. - mondta Barty, mire Hope a szemét forgatta. - A láncokat azonban nem vesszük le. Az ajtó zárva lesz és továbbra is őrizni fogunk.

- Ennek akkor nincs sok értelme. - tárta szét a kezét a lány.

- Ilyenekért járhat büntetés. - szólalt meg Voldemort halk, de kemény hangon.

Barty és Féregfark a szobámba vitt. A helyiség tágas volt és fényévekkel jobb, mint a kis tömlöc. A ház többi részével ellentétben ez tiszta volt. Fekete volt minden, néha előfordult a bútorokon egy kis sötét zöld. Az ágy a szoba közepén volt bevetve fekete takaróval. A látvány örömmel töltötte el. Istenem nem is emlékszem milyen volt ágyban aludni! Ablak nem volt. De a fürdő igen. Azonban előtte várt rá még valami. Az egyik férfi pálcát szegezett rá.

- Crucio!

Hope testét elöntötte az ismerős fájdalom. Mintha ezer kést szúrnának belé. Semmihez sem fogható érzés. Próbált nem sikítani, de nem bírta sokáig magát tartani. Velőtrázó üvöltés töltötte meg a teret, majd kis idő után elhallgatott.

Már nem marad olyan sokáig eszméletlen, mint az elején. Azóta hozzászokott. Lehet azt egyáltalán? Nem igazán.

A fürdőbe ment és lemosta magáról a koszt. A vért. A mocskot. Az erőszakot. A szégyent. Mindent. Sebesre sikálta a testét. Bőre így is tele volt vágásokkal, kék-zöld foltokkal és sebekkel. Haját is megmosta. Már csomókban állt és összeragadt a vértől és a kosztól. A tükörbe nézve alig ismerte meg magát. Arcát is erősen befedték a sérülések.

El kell innen tűnnöm!

Draco

Harry és Draco kitaláltak egy tervet, ami az volt, hogy aurorok bevonásával felkutatják az összes elhagyatott házat. Igen, ez rengeteg időnek tűnik, de legelőször a szabadlábon lévő halálfalók valószínű rejtekhelyein kezdik. Fogalmuk sincs, hogy Hope Mikaelson mégis mire kell nekik, de abban biztosak voltak, hogy nem jó szándékkal vitték el.

Draco nagyon aggódott, hogy mit csinálhatnak vele. Mérhetetlen bűntudat gyötörte éjjel-nappal. Semmit sem aludt és úgy mozgott, mint egy zombi.

- Szedd már össze magad! - utasította Harry a terv előtti reggelen. - Így nem Jöhetsz. Aludj és zuhanyozz le. Így csak hátráltatnál minket.

A szőke duzzogva, de belátta, hogy igaza van. Ebben az állapotban nem menne semmire. Márpedig muszáj lesz megmenteniük. Össze kell szednie magát.

Az aurorok nem akarták engedni, hogy a 4 gyerek velük tartson, de ők hajthatatlanok voltak. Minden lehetséges házat összegyűjtöttek és megbeszélték, hogy sötétedéskor útnak indulnak.

A Mardekáros MikaelsonWhere stories live. Discover now