A Mardekáros Mikaelson

13. Érzel valamit irántam?

- Nekünk nem hiszem hogy lenne miről beszélnünk - meredt dühösen Hope az előtte álló fiúra.

- Kérlek hallgass meg - könyörögte és meg akarta fogni a lány kezét, de az elhúzta tőle - bocsánatot szeretnék kérni. Tudom, hogy tolakodó voltam és ezt már nagyon bánom. Vissza szeretnélek kapni, mint barátomat - mondta őszintén a tribrid szemeibe nézve.

- Én..én nem tudom, Theo - habozott és végig kerülni próbálta az említett szemét - Nekem idő kell ahhoz, hogy újra bízzak benned. És át kell gondolnom a kettőnk dolgát.

- A kettőnk dolgát? - kérdezte értetlenül. Hiszen most akarta vissza szerezni a barátságukat.

- Őszintén. Érzel irántam valamit? - Hope már a fiú szemébe nézett választ várva. Nem tudja, hogy miért kérdezte ezt, hiszen egy kapcsolatra nem áll készen. És Theo sem az igazi volt neki. De ki volt az? Lehet, hogy megérdemelne egy esélyt.

- Hát én.. öhm. Ez beugratós kérdés? - túrt bele a hajába félénken mosolyogva. Még sosem volt ilyen zavarban. Ő mindig kimondja amit gondol, de ebben a helyzetben nem tudta, hogy mit kellene mondania. Persze, hogy érzett valamit a lány iránt. Hiszen tökéletes. Sokszor elképzelte, hogy milyen lenne vele, de így szemtől szemben csak kereste a megfelelő szavakat. Hope megrázta a fejét és várta a folytatást. Theo nagy levegőt vett és belevágott - Hát rendben. Nem tudom, hogy ezzel elveszítelek-e végérvényesen vagy nem, de a válaszom igen. Igen, érzek valamit irántad Hope. Már hogyne éreznék? Tudom, hogy legjobb barátok vagyunk.. vagyis voltunk. De nekem ez többet jelentett annál. Szeretek veled lenni. Megbízok benned és a közeledben nyugodt leszek és akkor érzem igazán, hogy önmagam vagyok. Boldogít a mosolyod, a nevetésed és hogy koncentrálás közben beharapod az ajkad. Megőrjítesz a vörös rúzzsal és mindig arra gondolok, hogy bárcsak megcsókolhatnálak. Tudom.. tudom hogy fiatalok vagyunk. És azt is hogy valószínűleg az érzés nem kölcsönös, de ezt el kellett mondanom.

Hope azt sem tudta, hogy mit mondjon annyira váratlan volt ez az egész. Theo, aki mindig viccelődik, szívatja és aki a legjobb barátja, most szerelmet vallott neki. Még sosem tett ilyet senki, így nem igazán tudja, hogy hogyan kellene reagálni. Theo érez iránta valamit. És ez fordítva is így van? Mostanában az eset óta sokat gondolt a fiúra és arra, hogy mi lenne ha. Lehet tényleg adnia kellene egy esélyt?

- Kérlek mondj valamit. - Theo zökkentette ki a gondolatmenetéből és rájött, hogy tényleg mondania kellene valamit. De mit?

- Ohh hát én.. én nem tudom mit mondhatnék. Bevallom azóta én is gondoltam rá, hogy mi lenne ha.. érted - nézett először a fiú szemébe, ami egyből megbabonázta. Szemében először félelem, majd a lány mondata után csillogás jelent meg - De nekem még idő kell ehhez.

- Persze megértem - mondta Theo szomorú mosollyal - Én várni fogok rád. És próbálkozni. Akkor most barátok? - nyújtotta a kezét Hope felé, mire a lány fel nevetett és szorosan megölelte.

- Barátok - susogta a nyakába majd még egy jó ideig így maradtak. Theo a derekát fogta, ami nagyon jó érzéssel töltötte el. A hasában pillangók gyülekeztek. Nem tudnék csak a barátja lenni.. De nem tehetem ezt. Meg kell próbálnunk barátként. Gondolta Hope majd elhúzódott a fiútól. Az arcuk milliméterekre volt egymástól és Theo keze még mindig nem engedte el a lányt. Szemük összefonódott és egyre közelebb kerültek a másikhoz. Orruk összeért, mire mind a ketten elmosolyodtak.

- Mikaelson, gyere Szent Pott.. - hallották Malfoy hangját maguk mögött, aki abbahagyta a mondandóját és döbbenten nézett a párosra,akik addigra szétrebbentek. Tekintetében egy kis harag is jelen volt. Megköszörülte a torkát és jeges hanggal folytatta végig Hope szemébe nézve - Szóval Potter keres téged.