Titanic: A Bermuda-háromszög

3. Queenstown partjainál

  A vacsora után Theodor és Diana nem találtak rá a rejtélyes lányra, akit egész nap kerestek, így úgy döntöttek, hogy másnap reggel folytatják a kutatást. Nem volt sok idejük, hiszen közeledtek Queenstown partjai felé. A naplót pedig meg kellett szerezniük bármi áron. 
  Másnap reggel korán ébredtek, hogy bejárják a hajó eddig nem látott részeit. Daph reggelizni indult, míg Theo a fürdők felé vette az irányt. A fiú szerette a reggeli úszást, a Titanic pedig ehhez különleges körülményeket biztosított. A víz hideg volt, ám közel sem olyan fagyos, mint odakint, így erőt vett magán. Három hossznyi úszás után fél füllel hallotta, ahogy valaki belép a terembe. Amikor a hossz végére ért, megfordult, azonban senkit nem látott a helyiségben. Ahogy tovább úszott, ismét egy hangra lett figyelmes, ezúttal azonban arcot is kapott a zaj. A medence szélén a titokzatos fiú figyelte Theot, akivel tegnap a vacsorán sikerült "összetalálkoznia".
- Kezdem tényleg azt hinni, hogy követsz. - Nevetett a férfi. - Talán be kellene mutatkoznom.
- Én voltam itt hamarabb. - Mondta lihegve a fiú, aki nem hagyta abba az úszást. - És nem, nem kell!
- Nem kell? - Kérdezte cinikusan. - Hát jó. Így is játszhatunk. - Mondta, majd ledobta az egyik nyugágyra a törölközőjét és beszállt a medencébe. Testén az izmok bedurranni látszottak, így vélhetően az edzőteremben volt és csak egy levezető úszásra érkezett.
- Játszhatunk, de veszíteni fogsz. - Theo továbbra sem tudta eldönteni, hogy vonzalma csak egyoldalú e, így nem akarta hiú ábrándokkal hitegetni magát. Ennél fogva, a huszonhat éves srác neve teljesen jelentéktelen volt számára. Kiszállt a medencéből és a köntöséhez nyúlt. 
- Nem olyan nagy ez a hajó. Találkozunk még. - Theo már csak fél füllel hallotta a két mondatot. Ő és gondolatai viszont már teljesen máshol jártak. 

  Mindeközben az étteremben Daph magányosan ücsörgött. Az ételek előkelőek, a kávé erős, a díszlet pedig csodálatos volt, így örült volna, ha nem egyedül kell megreggeliznie. Az ételre várva a telefonját böngészte, miközben valaki helyet foglalt az asztalnál. Mikor a lány maga elé nézett, elakadt a szava. 
- Szia Diana. - Mondta mosolyogva Anna Richardson, aki pontosan ugyanúgy nézett ki, mint előző délután. Ugyanaz a ruha, ugyanaz a smink, mintha csak öt perc telt volna el a két találkozás között. 
- Hívom a rendőrséget. - Fenyegetőzött a lány, sajnálatos módon hiába. 
- Nem teszel te olyat. Nézz be az asztal alá. - Mondta komoly arckifejezéssel a lány. Diana lehajolt és benézett a terítő alá. Anna egy hangtompítós pisztolyt fogott rá, ujját a ravaszon tartva. Daph igyekezett zavartalan arckifejezéssel visszanézni, érzései azonban tagadhatatlanok voltak. - Most pedig beszélgetni fogunk. 
- Mit akarsz? - Tette fel a kérdést, miközben szemével végig azt fürkészte, hogyan menekülhetne meg ebből a helyzetből.
- Reggeli után felállsz, elsétálsz a lakosztályodba, összepakolod a holmidat és Queenstown kikötőjében leszállsz a hajóról. Megértetted? - Kérdezte fenyegetőzve a lány, aki bármikor gondolkozás nélkül képes lett volna lelőni Daph-et, akár ott, több száz ember között is. 
- Tudom, hogy mire készülsz. Nem hagyom itt a legjobb barátomat. - A lány hűsége és elszántsága legjobb barátja iránt tagadhatatlan volt. 
- Hát nem érted?! Nem tőlem kell félned. Nem... - Kezdett bele mondandójába Anna, amikor egy pincér érkezett az asztalukhoz. Diana bár feltűnően, de elejtette salátás villáját, ami egyenesen a földre esett. 
- Ó ne haragudjon, olyan ügyetlen vagyok. Felvenné, kérem? - Kérte meg a pincért a lány, mire az lehajolt. Anna rosszallóan nézte a szituációt és mielőtt az idős úr meglátta volna, amit rejteget, eltette a fegyvert. A reggeli felszolgálása után Daph így szólt. - Most már igazán menned kell, de ha ez megnyugtat, találkozunk még, Anna. - Szólt a lány. A pincér értetlen arccal figyelte a feszült hangulatú beszélgetést. A lány, miután felállt az asztaltól, odahajolt Daph-hez. 
- Nem vagy biztonságban. - Suttogta.

- "Tisztelt Utasaink! A Titanic II hamarosan kiköt Queenstown-ban. Fedélzeten maradó utasainkat megkérjük, a bejáratokat hagyják szabadon felszálló utasaink számára! Megértésüket köszönjük!"

  Theo a fedélzeten sétálva telefonon próbálta elérni a lányt, akit nem talált meg az étteremben, a megbeszélt időben. A hívásokra és üzenetekre nem érkezett reakció. A hangos bemondó bejelentését követően nem maradt sok ideje visszaszerezni a naplót.
  Úgy gondolta, hogy a legtöbb helyen kereste a lányt, így csak a fedélzet maradt. A korlátokhoz sétálva megpillantotta a partvonalat, ami aggodalommal töltötte el. Percei maradtak, ő pedig azt gondolta, a naplót már biztosan elveszítette.
- Gondterheltnek tűnsz. - Szólt egy férfi hang a fiú háta mögött. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjön ki az.
- Igen, remekül látod a helyzetet. - Jegyezte meg a tőle megszokott cinizmussal. - Mondjad!
- Micsodát? - Kérdezte a még mindig névtelen férfi tétlenül. - Miért olyan nehéz csak egyszer kedvesnek lenned velem? Főleg azok után, amit érted tettem.
- De hisz nem is ismerlek. - Vágta rá reflexből Theodor. - Várj, mit is tettél te értem? - Kérdezte meglepetten. A férfi ekkor egy könyvet vett elő a táskájából. Egészen pontosan, Austin Navratil régi naplóját.
- Te jó ég! - A fiú ujjongott örömében, hogy a sokat keresett, titkokkal teli könyv visszatalált hozzá. Hálás volt az idegennek, hogy megmentette az életét. Ez sajnos nem tartott tovább egy pillanatnál. - Hol találtad? Te vetted el?!
- Jézusom, dehogyis. Én... - Egy pillanatra elakadt. Nem tudta hogyan fogalmazza meg úgy az igazságot, hogy az jobb színben tüntesse fel, így csak kimondta, ami történt. - Tegnap vacsora után követtelek a lakosztályodig. Tudni akartam, hogy hol vagy. Elég zavarodottnak tűntél az este.
- A lényeget! - Theo biztos volt benne, hogy nem jó szándék vezérli a kedvesnek tűnő idegent.
- Hallottalak az este a barátnőddel, amikor be akartam kopogni... Hallottam, hogy keresel... valami naplót. Nem tudtam miről beszélsz. Idegesnek tűntél, így visszamentem a fedélzetre. - A férfi látta, hogy beszélgető partnerének arckifejezése nem változik, így a lényegre tért. - Ma át akartam menni ismét, hogy bocsánatot kérjek, ha reggel bunkónak tűntem. Egy lány rohant ki a tőletek. Annyira zaklatott volt, hogy elejtette ezt. Amikor elolvastam az első pár oldalt, sejtettem, hogy erről volt szó. Azóta kereslek, hogy visszaadjam.
- Te se haragudj, ha bunkó voltam... Nem bízok valami könnyen... izé... az emberekben. - A fiú zavarban volt. Tudta, hogy tévedett. - Ami azt illeti, épp ezt a barátnőmet kerestem. Nem láttad, hogy merre ment?
- Sajnálom, de nem. - Mondta. A fiú ismét csalódott volt. A férfi viszont örült, hogy végre normálisan beszélgetnek. Úgy döntött, itt az ideje bemutatkoznia. - Adrian vagyok. - A kezét nyújtotta. - Adrian Williams.
- Theodor Navratil. - Válaszolt a fiú mosolyogva. Egy percig csak álltak ott, mosolyogva egymásra, majd Theo megtörte a csendet. - Most megyek, megkeresem Diana-t, hogy elmeséljem neki, ami történt. Köszönöm még egyszer.
- Bármikor! - Szólt határozottan Adrian.

  A fiú visszament a lakosztályba, abban reménykedve, hogy a hosszú idő elteltével ott találja legjobb barátnőjét. Diana nem szerette a tömeget, a felszálló utasok közeledtével pedig ez volt a legvalószínűbb jövőkép a hajó összes többi részén. Amikor belépett a B54-es luxuslakosztályba, az ismét feldúltan várta. Ezúttal azonban egy levelet is talált a kandalló fölött. 

" A naplót akarom, vagy a lány meghal. Hamarosan jelentkezem! "

  A fedélzeten eközben a megszokott helyen két idegen találkozott ismét, akiket közös érdek vezérelt. Az egyikük aggódott, a férfi, akinek a kezében az irányítás volt, viszont kifejezetten dühös volt.
- Hogy hagyhattad, hogy ellopják? - Tette fel először higgadtan a kérdést.
- Én csak... Én...
- Te mi?! Ha nem szerzed vissza azt az istenverte naplót, saját kezűleg ölöm meg azt a kis szajhát. Nehogy vele együtt téged is. - A titokzatos idegen nyelt egyet, majd felelt.
- A levél után a fiú is tudja, hogy mit kell tennie. Vissza fogja adni. - Válaszolt.
- A fejedet teszed rá, barátom.