Csillagok között

6.

Az utazás alatt folytattam az agyalást amit még a nagy unatkozásomba kezdtem el. Éppen azon gondolkoztam, hogy milyen lesz az életem. Mert az egy dolog, hogy új suliba megyek és új embereket ismerek meg, de ezáltal el is kell költözöm. Világ életembe ugyanott laktam soha nem költöztünk és ez nekem nagyon új volt. Igaz nem úgy teljesen költözök oda meg azért a rendes költözés biztos más, de mégis. Szinte egész héten ott kell lennem ráadásul nem én választom ki kikkel és mivan ha nem jövök ki velük és cikizni fognak. És ha kiközösítenek? Tudom, hogy nem azért megyek oda, hogy haverokkat szerezzek de szerintem nem lenne rám jó hatással ha négy évig egyedül csinálnák mindent. Nem akartam még megbolondulni. Ezekkel a rémképekkel érkeztünk meg a kollégium külön kis parkolójába. A szívem egyre hevesebben dobokott mert tudtam, mindent meg kell tennem, hogy ne teljesedjenek be az előbbi félelmeim. És hát be kell valannom barátkozásból nem vagyok túlzottan jó. A régi sulis barátaimat is Paulin keresztül szereztem, mert ő pedig a szöges ellentétem volt. Könnyen barátokra lelt és mivel én mindig követtem ezáltal engem is sokan megismertek. Ugyan engem mindig csak úgy neveztek Pauli árnyéka azért jól el tudtam velük lenni. Habár lehet már rég el is felejtettek de nekem azért még barátoknak számítanak. Szomorú egy történet igaz?
   A táskámat a hátamra kapva léptem el az autótól és a gitáromat a kezembe véve lépkedtem az épület felé. Kicsit megremegett a lábam az ajtón átlépve de szerencsére nem rogytam össze. Az nagyon kínos lett volna.
Mikor beléptem hatalmas hangzavar fogadott az aulában. Mindenfelé szülők kiabáltak hátha megtalálják akit keresnek, a gyerekeik egymást üdvözölve kezdték el mesélni mi történt velük a nyáron. Egypár tanárt véltem felfedezni a tömegben, mégpedig úgy, hogy a tanárok kis névtáblákkal voltak ellátva, hátha valamelyik szülő őket keresi. Szóval olyan volt mintha egy hanygabolyra vizet öntöttek volna. Mivel életembe másodszor voltam itt azt se tudtam hova kell mennem tanácstalanul néztem a szüleimre akik szintén bambán nézték, hogy most mit is kéne csinálni. Gondoltam majd megkérdek valakit hátha segít de pechemre senki nem hallotta meg a szavaimat. Hiába bököttem meg a vállukat rám se hederítettek mert el voltak azzal foglalva, hogy minden történetet ami velük történt elmondjanak. Tanácstalanul széttártam a karom amikor valaki megragadta a vállamat. Egy nálam magasabb, szőke hajú lány állt előttem. Gyönyörűen nézett ki. A nézése igazán tündéri volt, olyan minden fiú álom csaja. Nyugodtan elmondhatta magáról, hogy Victoria Secret modell senki nem jött volna rá hány éves. Sajnos ez velem szemben nem vetett rám valami jó fényt ugyanis mellette állva úgy néztem ki mint aki lefutotta a maratont. Amíg én ilyen meggyötörten néztem ki addig ő mintha most menne címlap fotózásra. Spagetti pántos toppot viselt, ahogy én csak rajta ezerszer jobban állt és az övé fehér volt, hozzá pedig egy pofátlanul rövid farmer sortot vett fel. A lábán egy nagyon drága szandál ékeskedett. Haja laza copfba volt kötve mintha most kötötte volna hirtelen fel, hogy ne lógjon a szemébe, de én tudom miféle szenvedés van emögött, hogy tökéletesen nézzen ki. A különbség csak az volt, hogy rajta jobban nézett ki mint rajtam, ki hitte volna. Tengerkék szemeit rám szegezte és szája szélén nagy mosoly jelent meg. Én meg csak furán néztem rá mert nem értettem a helyzetet. Nem ismertem mert akkor már rég azok között a lányok között szerepelt volna akiket megpróbáltam leutánozni, hogy jobban nézzek ki. A gondolataimat félretéve néztem fel rá kérdőn. Nem szólalt meg ezért úgy éreztem nekem kell megtennem az első lépést.
- Ömm... bocsi, de ismerlek? - csak ennyit tudtam kinyögni mert hát most őszintén mit kellett volna mondanom?
-Nem, de én ismerlek. - és elkezdett ugrálni. Mi, nem értem lemaradtam!
- Úgy örülök, hogy szobatársak leszünk, wiiiii!!!! - ölelt át szorosan. Most már értettem honnan "ismer". De az még mindig titok volt számomra honnan a fenéből tudja kik lesznek vele egy szobán és egyáltalán honnan tudja, hogy nézek ki? A gondolat menetemet megszakítva elkezdett húzni a jobb oldali lépcsőkhöz és mindenkit leteperve haladtunk előre. Lehetetlen feladatnak tűnt az, hogy kiszabaduljak a szorításából de még időben sikerült kikapnoma kezem.
- Bocs de nekem még el kell köszönnöm a szüleimtől és még meg kell találnom hova kell mennem vagy most amúgy mit kéne csinálnom?- töprengve néztem rá de csak annyit felelt.
- Akkor majd találkozunk a 13-as szoba előtt- és felrohant. Gondolom az lesz a szobánk. Vissza sétáltam a szüleimhez akik ugyanúgy értetlenül nézelődtek.
- Az egyik lány elmondta hol van a szobánk de szerintem előtte valakinek kéne jelezni, hogy itt vagyok úgyhogy megoldom magam nyugodtan menjetek vissza az autóhoz és el is indulhattok, innen már boldogulok.- hálásan néztek rám mivel ők soha nem voltak ilyen helyzetbe és szerintem nem is akartak ilyen őrületet az életükbe úgyhogy miután átöleltek ki is mentek az épületből. Hát inkább menekülésnek mondanám de mindegy is. Megfordulva elhatároztam magam és elindultam a porta irányába. Ahogy megálltam előtte a szívem egyet kihagyott mert az a nő ült előttem akinél nyáron kihúztam a gyufát azzal, hogy "eltörtem" a kedvenc virágcserepét. Végül is ő nem tudott róla, hogy nem én voltam ezért szúrós tekintettel nézett rám és gyorsan el is mondta amit elkellett mondania, hogy minél gyorsabban túl legyen ezen a beszélgetésen. A végén még hozzá is tette, hogy ha valamelyik virág cserép nem tetszik akkor csak szóljak neki majd ő intézi a helyzetet. Erőltetett vigyorral arébb álltam és a kis papírt vizslattam amit az előbb a kezembe nyomott. Rajta volt a szobaszám és még az is, hogy ma este 6-ra legyek az étkezőben mert az igazgató beszédet fog tartani. A kis kulcsot amit a papírhoz kaptam egy nagy 13-as kulcstartó díszített. El is indultam fel a lépcsőn vállamon a csomagommal és a másik kezemben lévő gitárommal. Nem mondom, hogy könnyű volt de nagy nehezen elbírtam őket. Ja minden oké lett volna ha nem a bal irányba fordultam volna el. Tehát nagy elánnal elindultam fel a bal lépcsőn, gyanútlanul. A folyosón végig menve kerestem a mi szobánkat. Nem nagyon törődtem a vizslató tekintetekkel mert csak arra koncentráltam, hogy le ne szakadjon a kezem. Betudtam annak, hogy itt már biztos mindenki ismeri egymást csak engem nem. A második folyosón is végig mentem de csak ekkor tűnt fel, hogy sehol egy lány sincs. Gondoltam biztos csak rakodnak mert a lányok nem szeretik a rumlit a fiúkat pedig nem érdekli. Lehajtottott fejjel mentem, a gondolataim a merülve amikor valakinek neki mentem. Olyan hirtelen ütközünk össze, hogy majdnem elestem de sikerült időben vissza szereznem az egyensúlyom így talpon maradtam.
Fel pillantottam kinek mehettem neki. Az előttem álló sokkal magasabb szőke hajú fiú (természetesen mindenki magasabb nálam) nem tűnt dühösnek. Pedig én tisztára azt hittem dühös lesz amiért neki mentem. Legalább is a régi sulimba biztos kiröhögtek volna amiért figyelmetlen vagyok. De szerencsémre nem lettem közröhej tárgya már az első napomon.
- Bocsi nem figyeltem- ocsúdott fel amikor végig mért.
- Semmi gond én sem figyeltem- néztem megbánóan a szemébe amikor kérdőn nézett rám. Mivel nem értettem miért néz rám így ezért én is ugyanúgy tettem. Tehát kérdőn néztünk egymásra.
- Miért vagy a fiúk felén? - és akkor lepottyant. Nem azért nincs sehol sem egy lány mert pakolnak hanem mert nem is jó helyen vagyok. Amint megállapítottam, hogy nem lenne szabad itt lennem totál bevörösödtem. Mert annyira kínosnak éreztem hirtelen az összes tekintetet, hogy szívem szerint elsüllyedtem volna. Kínomba nemtudtam mit csináljak ezért gyorsan megakartam fordulni, hogy átmenjek a lányok részére. Persze nem én lennék ha valami könnyen össze jönne, mert amikor megfordultam megint neki mentem valakinek de már nem volt szerencsém és jó nagyot koppantam a földön. Minden ami a kezembe volt hangosan leesett mellém a padlóra. Az esésem hatására zúgni kezdett a fejem és kicsit minden elhomályosult pár másodpercre. Miután kitisztult a látásom megpillantottam magam felett a csodálkozó szempárokat. Mert, hogy nem csak egy de rögtön kettő tekintet fürkészett, hogy jól vagyok-e. Az egyik szempár a szőke sráchoz tartozott akinek előbb neki mentem a másik pedig...