Csillagok között

1.

Ha az életem le lehetne festeni egy képbe akkor talán az Utolsó Vacsorát választanám. Hogy miért? A válasz egyszerű. A rossz előtt mindig van valami jó és akkor elhisszük, hogy minden rendben lesz már úgyse történhet rossz, az előtte volt. De legbelül érezzük, hogy úgy is valami  fog történni ami nem életünk legjobb pillanata lesz mert nem ez az első alkalom. Mikor már nagyon rossz előérzet támad benned akkor még  megpróbálsz utoljára úgycsinálni,  hogy minden rendben semmi baj nem lesz és szerintem az utolsó vacsora pont erről szól, hogy úgy csinálnak mintha minden rendben lenne. Nem vagyok egy nagy műkritikus vagy véleményt alkotó de nekem ez jön le amikor rá nézek. Szerintem ez a kép tökéletesen lefesti az én életemet, mert velem is ez történt. Csak akkor még nem tudtam, hogy miután besétáltam a szobámba és leültem az ágyamra nem lesz belőle kiút ebből a körforgásból. Főleg nem akkor amikor a tavasz köszöntő előtt belepillantottam a szemébe és minden mindegy alapon beleegyeztem a tervébe amit alaposan kidolgozott. Még akkor is bíztam benne miután megcsináltuk amit elterveztünk és ott hagyott a szarban. Na de mindent csak szép sorjában...

A hőségtől rám ragadt pólóval léptem ki a házunk előtt húzódó árnyékból a napra. Körülbelül a nyár egyik legmelegebb napja lehetett mert elég volt kettőt lépned ahoz, hogy folyjon rólad a víz. Mi pedig indulni készültünk Győrbe, hogy bejelentkezzek az új kollégiumba ahol az elkövetkező tanévben tanítás után lakni fogok. Látom magam előtt az emberek reakcióját erre a kijelentésre. De nyugalom én se vagyok stréber és gondolkodom azon, hogy legyen már  újra suli mikor még szinte el sem kezdődött a nyári szünet. Nem, erről szó sincs csak a szüleim egy hét múlva elutaznak Ausztráliába az egész nyári szünet végéig. Igazából csak 1 hétről lenne szó amíg ott kéne lenniük, de ki ne akarna koktélozgatva lazulni a part szélén és élvezni a kilátást. Egy ember se hagyná ki ha van rá lehetősége. Ez mind szép és jó csak egy valakire nem gondoltak amikor lefoglalták két személyre a szálloda egy szobáját. Rám. Sokáig mérges is voltam emiatt, mert milyen gyerek lennék ha nem vágtam volna le vagy hatszáz hisztit arról, hogy menni akarok. A szüleim erre csak azt válaszoltak, hogy én úgy is sok táborba megyek a nyár vége felé úgyhogy hagyjam abba a hisztizést. Valahol igazuk volt abban, hogy rengetek felé fogok menni de azért mégis. Amikor már  kezdtem elfogadni a sorsom, hogy nem idén fogok sütkérezni az Ausztrál partokon akkor bejelentették, hogy a nagyiékkal fogom tölteni az időt amikor nem leszek táborba. És akkor minden kezdődhetett elölről, mert én teljesen azt hittem amíg ők nyaralnak addig én a szabad időmet Paulinál fogom tölteni a legjobb barátnőmnél. De anyuék ekkor azzal a kifogással álltak elő, hogy nem akarnak terhet akasztani Pauli szüleire ezért a nagyiékkal leszek otthon. Mivel a nagyiék nálunk laktak születésem óta mondván ők nem fognak felutazni minden héten azért, hogy lássanak oda költöztek hozzánk. Amíg kicsi voltam nem volt ellene kifogásom mert legalább mindig volt valami finom sütemény a pulton. De mikor már elég nagy voltam ahoz, hogy egyedül is eltudtam vonatozni különböző helyekre, mondtam a nagyiéknak, hogy most már vissza költözhetnek nem kell mindig hallgatniuk a családi vitáinkat, végre nyugalomba lehetnek egy kicsit. Ekkor közölték velem, hogy ők itt is jól meg vannak nem zavarjuk őket csak kicsit gitározhatnék kevesebbet mert migrént kapnak. Magyarul ez annyit tesz ki, hogy abszolút nincs kedvük magukról gondoskodni meg fizetni a villanyszámlát. Amikor ezt elmondták nekem éppen kezdtem volna sorolni, hogy miért kellene elhúzniuk a francba (nem úgy értem) akkor anyu bevetette a szülő kártyát ami azt jelenti nincs több esélyem. Mert benne volt az, hogy márpedig a nagyiékról nekem kéne gondoskodni mert én vagyok a fiatalabb, egy szót se szólhatnék mert mindenem megvan és ez nagyrészt a nagyiéknak köszönhető és a kedvenc részem se maradhatott ki ami az, hogy nem érdekelnek a többiek. Nemértem miért jön minden szülő ezzel amikor szó se volt a többiekről, még csak említve se volt senki. Ezt betudom annak, hogy ez biztos csak az a megszálotság amit minden szülőnél meglehet figyelni, ha már nincs mit mondaniuk és veresége állnak egy veszekedésben bevetik a "nem érdekel a többi gyerek" mondatot és már nyertek is. Mert erre már nem tud senki semmit vissza szólni.
Úgyhogy én a nagyiékkal fogom tölteni azt az időt amikor nem a táborban leszek a barátaimmal. Szívás.
Beszállva a kocsiba rögtön letekertem az ablakot hátha kapok egy kis levegőt mert a felforrósodott autóban nem volt, de nem volt értelme mert még több hőség áramlott be rajta. Szóval így indultunk el a füledt autóban én az anyós ülésén ülve anyum meg a kormány mögött vezetve. Kivettem a táskámból a telefonom bedugtam a fülembe a fülhallgatót és elindítottam az egyik kedvenc zenémet. A Summer of 69-ot hallgatva mosolyogtam ki az ablakon az üres utcákat bámulva. Mármint nem az üres utcán hanem a zenén mosolyogtam. Hát azért a kedvenc zene az mindig is kedvenc zene marad.