Csillagok között

3.

Amikor oda értem lehajoltam és némán kezdtem el felszedni a cserép darabokat amikor megszólalt.
-Oké most vagy némasági fogadalmat tettél vagy csak simán néma vagy de ha nem megkérdezhetem, hogy hívnak?-kérdezte mire meglepődtem. Mindenre számítottam csak arra nem, hogy a nevemet fogja kérdezni. Az általánosban már rég kicikiztek vagy kinevettek volna, hogy nem szólalok meg vagy ahogyan kinéztem.
-Camilla vagyok. A barátaimnak csak Cami és nem, nem vagyok se néma és nem is tettem némasági fogadalmat.-röhögtem el a végét mert azért az kicsit furcsa lenne ha egy tidédzser némasági fogadalmat tenne.
-Szép neved van.- mosolygott újra rám és nem kérdezett többet semmit csak szedte össze a darabokat. Kíváncsi vagyok, hogy csak azért mondta, hogy szép a nevem mert általában az emberek ezt mondják amikor meg ismerkednek vagy tényleg így gondolta. Amíg én ezen gondolkodtam hirtelen megszólalt.
-Téged nem érdekel, hogy mi a nevem? - nézett fel rám komolyan, de a szemén látszott, hogy mosolyog. Hirtelen nem tudtam mit kell ilyenkor mondani ezért össze vissza hablatyolni kezdem.
-Hát gondoltam nem mondtad ezért azt hittem nem akarod, hogy tudjam vagy lehet, hogy csak arra vártál, hogy megkérdezzem ami logikus lett volna hiszen az emberek így kommunikálnak de nem is akartam megsérteni a magánszférádat azzal, hogy olyan tolakodóan meg kérdem mi a neved. És most már az is biztos, hogy ez a magammal folytatott beszélgetés roppantul kínos úgyhogy csak simán megkérdem, hogy hívnak? - a lányos zavaromon csak mosolyogva vissza fordult a föld felé és tovább szedegette a cserepeket. Nem mondott semmit ezért csak széttártam a karom a levegőben és értetlen fejet vágtam amit valószínűleg észre is vett majd fel sem nézve a földről megszólalt.
-Ha majd úgy érzem nem lesz elég sértő ez a magánszférámnak elmondom. - mondta mosolyogva a padlóra szegezve tekintetét.
-Nagyon vicces vagy-forgattam meg a szemem de amikor elfordultam én is vigyorogtam egyet azon, hogy milyen jól ki tudja figurázni az előbbi kínos pillanatomat.
-Charlie vagyok. - törte meg a csendet. Nemtudtam mit mondani úgyhogy megint csendbe maradtam. Hirtelen nagy nevetés tört ki belőle.
-Mi olyan vicces? - értetlenkedtem mert tudtommal a cserép felszedésben nincs semmi vicces folyamat. Mikor már eléggé kinevette magát csak szórakozottan a szemembe nézett.
-Te lány... - és soha ne tudjuk meg mire gondolt mert messziről léptek közeledtek felénk. Annyira gyorsan, hogy esélyünk se volt besöpörni valami alá az összetört virág cserép maradványait mert mire észre vettünk egy nagyobb cserepet ami mögé el tudtuk volna rejteni a kupacot már ott is termedt az előbb elvonult társaság. Furcsán meredtek ránk. A titkárnő idegesen dobolt a lábával, Charlie apja (most már valami jelzőt is kap mert eddig csak a diák apja volt) idegesen meredt a fiára és az anyám csak értetlenül bámult. A csöndet Charlie apja törte meg.
-Kérdezzem meg vagy elmeséled te, hogy mi történt? - nézett rá idegességtől vörös fejjel. De nem hagyta, hogy megszólaljon hanem folytatta tovább.
-Éppen sikerült elintéznem, hogy ne csapjanak ki erre elmegyek 5 percre és megint ferfordulást okozol, meg ne próbáld nekem azt mondani, hogy véletlen volt mert neked semmi nem jön össze véletlenül.-dühösen folytatta a végtelennek tűnő monológját- Te hozzá segítesz ahhoz, hogy valamit véletlennek tudjál beállítani. Nem hiszem el, hogy megint itt tartunk már nem tudom mit csináljak veled... - ripakodott rá a fiára amikor oldalra pillantottam és megláttam a bűnbánó fejét. Mert abban biztos voltam, hogy nem egy angyal gyerek de azt is tudtam, hogy ezt nem direkt csinálta. Szinte már annyira megsajnáltam ahogy hallgattam az apját, hogy majdnem kicsirdult a könnyem. Nem akartam, hogy az apja dühös legyen rá ezért hirtelen jött bátorságomból megszólaltam.
-Én voltam az. -és mindenki döbbenten fordult felém. Az anyám arcáról csak értetlenséget véltem felfedezni mert, hogy soha nem csináltam ilyesmit és nem értette a helyzetet. A titkárnő csak dühösen meredt rám, őt csak a virágcserép és a benne lévő virág érdekelte. Charlie apja is csodálkozva nézett rám, gondolom azon törte a fejét, hogy ez igaz-e vagy sem. A mellettem álló "tettes" is csak ledöbbenve nézett rám mert, hogy nem értette miért védem meg mikor nem is ismerjük egymást. És még én magam is értetlenkedni kezdtem a tettemen mert ezelőtt egy pisszenést se mertem volna szólni ha bajban vagyok. Hozzátenném nem is nagyon kerültem bajba úgyhogy nem tudtam, hogy reagálni rá csak azt tettem amit helyesnek éreztem. Mert ahogy hallgattam Charlie apjának monológját rájöttem, hogy nekem semmi veszteni valóm viszont neki annál több. Ezért tettem amit tennem kellett. Ezután már csak azon furcsálkodtam honnan volt ennyi bátorságom de csak be tudtam annak, hogy Charlie kedves volt velem pedig jól beégettem magam előtte.
- Te voltál Cami? - kérdezte anyám hitetlenkedve. Bolintottam egyet de láttam ez senkinek sem elég magyarázat.
- Nem tetszett az a virág úgyhogy át  akartam tenni egy másik párkányra de kiesett a kezemből és össze tört. - miután ezt kimondtam nagyon erősen koncentráltam arra, hogy ne nevessem el magam azon a butaságon amit kitaláltam.
- Szóval kiesett a kezedből? - méregetett furán Charlie apja.
- Igen ezt történt. Ugye Charlie? - néztem kérdőn és reméltem nem buktatja le saját magát de ahogy rám nézett tudtam, hogy ő ebben nagyon profi nincs mitől félnem.
- Persze, teljes mértékben. Éppen az új órarendemet tanulmányoztam amikor halottam a hangos puffanást. Megfordultam és csak ezt láttam magam előtt. - mutatott az összetört cserép irányába. Látszott, hogy az apja nem hiszi el de nincs semmi olyan dolog amibe bele köthetne úgyhogy ennyibe hagyta. A titkárnő résnyire húzta a szémet és biztos jól megjegyzett magának. Szúrós pillantását el is kapta majd tovább ecsetelte a szüleinknek, hogy mi lesz a tanévben. Én csak egy röpke pillantását vetettem Charliera akin látszott, hogy jól szórakozik. Örültem annak, hogy mókásnak tartja a helyzetet, nekem viszont annyira nem volt jó kedvem mert féltem attól, hogy már a kezdés előtt célpont lettem. Mert biztos pont az a virágcserép volt a titkárnő kedvence. Valószínűleg Charlie észrevette, hogy idegesen dobogok a lábammal amikor csak megrázta a fejét és a szájával csak annyit tátogott nem lesz semmi baj. Ettől egy kicsit megnyugodtam a gyomromban viszont őrülten kezdtek csapkodni a régen alvó pillangók. Igen tudom ám milyen amikor a lepkék a gyomrodban kiakarnak szállni ezt már én is éreztem egyszer amikor megláttam egy fiút egy bevásárló központban 1 éve. Azóta nyugodtak voltak. De most, hogy nem volt mire figyelnem a pillangók elhatározták, már nincs kedvük ott bent lenni ki akarnak jönni. Én viszont nem jó időzítésnek éreztem ezt úgyhogy már szabadulni akartam a hirtelen levegő nélkül lett aulában. Annyira folytogatott az ott lét, hogy szívem szerint kirohantam volna. De mivel még nem akartam az őrültek házában kikötni mert nem tudtam volna megmagyarázni miért futottam el, csak álltam. Az óra ami a falon lógott csiga lassúsággal telt, közben éreztem magamon Charlie tekintetét, de nem érdekelt csak folyamatosan az órát szugeráltam miközben a hasamban lévő lepkék egyre erősebben csapkodtak. Nem mondom, hogy ez volt életem legjobb 3 perces várakozása de mikor vége lett megkönnyebbültem. Elköszöntünk a titkárnőtől akitől Charlival csak egy szúrós pillantását kaptunk és elindultunk kifelé.