A Síron Túl Is [Bakudeku ff. - BEFEJEZETT]

8.Fejezet

Katsuki szemszöge

A tegnapi események után, Deku nálam töltötte az éjszakát. Nem történt semmi olyan (khm pedig szerettem volna) mivel ő olyan kis lelkis és még nincs felkészülve ilyenekre. Miután elmondtunk egymásnak mindent, sokáig csak ültünk és egymást ölelgettük, meg persze ő sírt is. Nagyjából másfél óra múlva, csak úgy elaludt az ölemben. Felfektettem az ágyamra, és én is helyet foglaltam. Mellette feküdtem, néztem a békés arcát, hogy néha elmosolyodik, hallgattam, ahogyan szuszog. Óvatosan felé nyúltam, kisöspörtem egy kusza zöld tincset a szeméből, és csak cirógattam a fejét. Annyira megnyugtató hatással volt rám, hogy semmi negatív gondolat nem jutott eszembe. Olyan más mellette lenni és olyan jó. Szép óvatosan át karoltam, majd engem is elnyomott az álom.

Midoriya szemszöge

Felkeltem de a szemem még nem nyitottam ki. Hallom, hogy valaki mellettem szuszog és érzem, hogy engem ölelget. Nem merek oda nézni. Félek, ha most kinyitom a szemem, minden köddé válik. Kiderül, hogy csak álmodtam az egészet, és Kacchan még mindig utál. Éppen folytattam volna kételyek elemezgetését, amikor az a valaki homlokon csókolt. Szép lassan, de rá néztem.
-Jó reggelt, Deku. -  kezével a fejemtől nem messze támaszkodott miközben mellettem ült és mosolygott. Istenem de jól áll neki, mindjárt elolvadok!
-Jó reggelt, Kacc- nem tudtam befejezni a mondatom, ugyanis a szót belém folytva megcsókolt. Nyelvével bejutást kért a számba, amit szinte azonnal meg is adtam neki. Felfedezte szám minden egyes négyzetcentijét. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el mire levegő hiány miatt - sajnos - kénytelenek voltunk elválni egymástól.
-Kacchan... Hány óra?
-Nem tudom, olyan fél tíz lehet kb.
-FÉL TÍZ?! Kihagytam a reggeli edzést, és a többiek biztosan aggódnak már értünk kapjuk össze magunkat és menjünk le! - hadartam egy szuszra, és már keltem is ki az ágyból. DE. Kacchan elkapta a csuklómat, és az ölébe rántott.
-Csak... Maradj még egy kicsit. - suttogta, majd arcát a hajamba temette.

Katsuki szemszöge

Érzem az illatát. Érzem a szívverését. Érzem egyeneletes levegő vételét. Végre érzem. Magamhoz ölelhetem, megcsókolhatom, foghatom a kezét, és ez mindennél többet jelent nekem.
-F-figyelj Kacchan... Elmondjuk a többieknek? - tette fel a kérdést hirtelen és félve.
-Igen, ha szeretnéd. - DE MÉG MENNYIRE, HOGY EL AKAROM MONDANI MINDENKINEK! Főleg annak a nyomorult felemás pofájúnak, hogy tudja DEKU AZ ENYÉM.
-Akkor menjünk és mondjuk el! - mi ez a hirtelen izgatottság? Hova lett az a szégyenlős és félős Deku?
-Menjünk. - adtam be a derekam. Kézen fogva indultunk a nappali irányába ahol remélhetőleg mindenki van.
-És, hogy tervezed elmondani? - kérdezem párom, aki erre csak vállat vont.
-Majd kijelentem és meg is vagyunk. - mondta vidáman, én pedig még mindig csodálkozok, hogy lett hirtelen ilyen..ilyen más?
-Te tudod.- inkább rá hagyom, felesleges lenne vitát kezdeményeznem. Amíg ilyen és ehhez hasonló gondolataimmal foglalkoztam, leértünk az említett helységbe. Szerencsénkre mindenki ott volt, így nem kellett sokat időznünk azon, hogy mindenkit megvárjunk amíg leérnek. Deku a kanapé elé vezetett, ott pedig megállt.
-Mindenki! Figyeljetek egy kicsit! - megvárta amíg mindenki ránk emeli tekintetét és csendben marad- Szóval, fontos bejelenteni valónk lenne. Én és Kacchan együtt vagyunk! - hangja és mosolya is őszinte boldogságot tükrözött. A kijelentését követő első két percet a  "síri csend és hullaszag" jellemezné leginkább. Először Sero szólalt meg.
-Nem hiszem el! Bizonyítékooot! - kiabálta, erre majdnem mindenki elkezdte kántálni.
-Csókot! Csókot! Csókot! Csókot!
-Jó, jó vettük az adást!-majd egy hirtelen mozdulattak lekaptam Dekut. Döbbent arcok tengere fogadott minket, és amilyen hirtelen történt minden, olyan hirtelen kezdtek el sokan gratulálni.
-Gratulálok! - lépett oda hozzánk elsőnek Mina és Uraraka, akik jól meg is ölelgettek minket. Nem fogok hazudni, Mina ölelésétől azt hittem leszakad a tüdőm.
-Úr Isten srácok én nem hittem volna, - jött Sero - de őszintén gratulálok nektek. - még mindig döbbent volt, amin csak röhögni tudtam. Deku hirtelen ellépett mellőlem, és Kirishimához sétált. Valamit súgott a fülébe, és vissza jött hozzám.
-Mit beszéltél a Furahajúval? - kérdeztem.
-Majd mindjárt meglátod. - kuncogott magában, én pedig nem értettem a helyzetet. Egészen addig, amíg Kirishima fel nem állt egy székre.
-Egy kis figyelmet kérnék! - mindenki egy emberként kapta felé a tekintetét - Először is szeretnék gratulálni drága legjobb barátomnak és párjának, hogy végre volt bennük egy kis férfiasság és össze jöttek! - itt nyilván észre vette szúrós pillantásom ugyanis kicsit feszülten folytatta - Illetve a nagy örömök közepén szeretném bejelenteni, hogy együtt vagyok Kaminarival! - mindenki az említett felé fordult, aki éppen ivott, ebből adódóan a pohár tartalmát a földre köpte.
-Ki-Kirishima.!. E-ezt biztos ho-hogy most kellet?!
-Igen szívem, biztos.
Hirtelen mindenki öröm kiáltásokat hallatott, kivéve egy valakit. Todoroki még mindig ott állt, ahol az előbb amikor még mi jelentettük be kapcsolatunkat. Látszólag lefagyott, nem mozdult.
-Hé Felemás pofájú! Minden oké? - szavaim csak úgy csöpögtek a gúnytól.
-Igen. - felelte, de szokását elhagyva most tömény féltékenység sugárzott belőle.
-Akkor rendben. Gyere Deku, menjünk el valahova. - karon ragadtam a fiút és kirángattam a szabadba.
-Na de Kacchan! Sokan szerettek volna még beszélni velünk! - Istenem annyira aranyos!
-De én veled szeretnék lenni. Menjünk el moziba! - jött a hirtelen ötlet, amibe bele is egyezett.
-Benne vagyok! - most ő rángatott karomnál fogva, de nem bántam.

A nap már lemenőben volt mire oda értünk a mozihoz. Kiválasztottuk a filmet - na jó, egyedül döntöttem mivel ő nem tudott - amire beültünk egy nagy adag kólával.
-Kacchan, ez mi? - nem mondtam el neki mit nézünk mert biztosan vissza utasítja.
-Horror. - adtam meg a választ, mire ő csak csúnyán nézett rám. Inkább a vásznat figyeltem, amin most még bemutatók mentek. Ő egy hirtelen mozdulattal át ölelte karomat és hozzám bújt.
- Tudod hogy nem szeretem a horrort. - jelentette ki és durcásan elfordult.
-Tudom, de legalább hozzák bújsz. - mosolyogtam.
-Igazán mosolyoghatnál többet, olyan jól áll! De nehogy mások előtt, még a végén valaki beléd szeret. - kezdett el hangosan nevetni, mire többen felénk fordultak.
-Oké, megígérem, hogy csak előtted fogok mosolyogni. - már én is nevettem, és nevettek is volna tovább de ekkor elindult a film.
Deku egész végig szorosan ölelt magához, az ilyesztőbb részeknél pedig arcát pulcsimba temette. Nem tudtam, nem rá koncentrálni, így a filmből kb semmi nem maradt meg.
-Ezt is túl éltem! - sóhajtott fel, mikor kiértünk a moziból.
-Jól be voltál szarva egész végig!
-Az egész a te hibád! És ezért ma kénytelen leszel velem aludni... - az utolsó pár szót már alig hallhatóan ejtette ki.
-Nekem tökéletesen megfelel. - mosolyodtam el, és ajkaira tapadtam.
-Induljunk haza. - szóltam neki, miután elváltunk egymástól.
-Menjünk. - ujjainkat össze kulcsolta, és egymás mellett, paradicsomot megszégyenítő arc színnel indultunk vissza a koleszba.

Hey hey hey Áfonyáim!
Először is : ÚRISTEN több mint 300-an olvastátok a kreálmányom! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek rengeteget jelent nekem🥰
És akkor most vissza ehhez a fejezethez.
Nem lett a leghosszabb, ne haragudjatok!
Helyesírási hibákért bocsánat🙏
Ezeket leszámítva, remélem tetszett ez a fejezet is. Lassan a sztori vége felé közeledünk, de csavarok még lesznek benne🤭
Tudom hogy azt ígértem, ebben a részben Kirishima több szerepet kap de sajnos nem jött össze... Lesz majd még esélye, remélhetőleg minél hamarabb.
Azért mondom így, mert semmi biztosat nem állíthatok, kivéve a végét amit persze nem fogok elmondani. A főbb pontok - amik már az elejétől kezdve megvannak - között nem tervezgetek, csak írom ami jön, tehát ha néha nem függ össze teljesen (amit azért erősen remélek hogy nem) elnézést <3

Jó olvasást mindenkinek! ❤️