Korlátozott szabadság //befejezett//

Hatvanegy

- Megérzi, hogy szüksége van rá. - hallottam meg az utolsó mondatot mielőtt elaludtam volna. Azon kívül, hogy nő mondta nem tudtam volna megállapítani, hogy ki, Amy, vagy Nicole.

Hirtelen pattantak ki íriszeim, és sikítottam fel, mert valami nedveset éreztem az arcomon. Rögtön észrevettem Tiarát velem szemben ülni a földön. Már épp le akartam szidni, hogy mért kellett végig nyalnia az arcom, mikor Gray hangját hallottam meg mögül.
- Rosszat álmodtál? - sétált oda hozzám és ült le mellém. Kíváncsian és aggódva figyelte arcom, hogy rájöjjön sikításom okára.
- Nem. - töröltem le az arcom felsőm ujjával, mire csak felnevetett - Nem vicces!
- De az. Ha nem tudnám, hogy a kutyák nem értik amit mi beszélünk . . .
- De értik. - szakítottam félbe.
- Mindegy. Inkább hallgatnád meg a folytatást.
- Jó.
- Akkor azt mondanám, hogy azért kellett fel, mert pont arról beszéltünk, hogy kéne vacsoráznod. De mivel olyan békésen aludtál, így hagyni akartunk, hogy majd eszel később miután felkeltél.
- Hány óra?
- Fél nyolc múlt.
- Átöltözöm és arcot mosok, utánam eszek.
- Addig megtérítünk.
- Jó. - nyomtam egy rövid csókot ajkaira. Felkeltem és átöltöztem egy melegítőbe és egy vékony pulcsit vettem rá, ami eltakarta a karomon lévő sérülések nyomait. Megmostam az arcom és már mentem is le a konyhába.
- Segítsek valamiben? - kérdeztem Amyt, aki pont a tányérokat helyezte le.
- Hagyd csak. Mindjárt megvagyok, addig ülj csak le.
- Nicole és Gray?
- Nicole fent van és a ruháit pakolja el, míg Grayson tápért ment a garázsba. Mióta hívod így az unokaöcsém?
- Még decemberben kezdtem el. - adtam egy kicsit tág választ, mert már én se tudtam melyik nap - Szóljak a húgodnak?
- Nem kell, már itt vagyok. - érkezett a válsz az említett személytől. - Nincs megeleged pulóverben?
- Nincs. - haraptam be a szám szélét.
- Te tudod. - nézett rám mindentudó tekintettel.
- Mi a vacsora? - kezdtem el inkább terelni a témát.
- Zöldséges paradicsomleves és fűszeres csirkemell steak spárgás újkrumplival.
- Jól hangzik, de vacsorára nem keveset szoktak enni?
- Az is, tele vitaminnal, amire most nagy szükségetek van. Keveset szoktak, de te két fő helyett eszel, és Graysonnak hatalmas étvágya van, mi meg majd keveset szedünk. - tette le elém a tányért és kezdett el szedni a levesből.
- Megnézem hol van? - álltam fel gyorsan. Amint látótávolságon kívülre értem, már szaladtam is a mosdóba, kiadni a gyomrom, de még előtte gyorsan kulcsra zártam az ajtót.
- Kaylee, engedj be! - hallottam meg Gray hangját, és nem sokkal később ütéseit az ajtón.
- Mindjárt kimegyek. - mondtam ki gyorsan.
- Most engedj be, vagy betöröm! - szerencsére már nem jött ki belőlem több, így gyorsan lehúztam, és a törölköző tartó segítségével felálltam, nagynehezen. A falnak dőlve megtettem két lépést, így elértem a kulcsot. Elfordítottam a zárban, így az rögtön ki is nyílt.
- Mi a faszért szaladtál be? Egyáltalán miért kellett bezárni, ezt a rohadt ajtót? - kiabált rám mérgesen, de amint meglátta sápadt arcom, mérges vonásai ellenére lágy hangon tette fel következő kérdését - Jól vagy?
- Ne beszélj csúnyán! - csuktam le a szemem.
- Jól vagy? - ismételte meg, majd kezét éreztem meg csípőmön.
- Igen.
- Gyere segítek.
- Nem kell, mindjárt elmúlik.
- Mért nem szóltál valakinek?
- Nem akartam elvenni az étvágyatokat, és te nem is voltál bent. - magyaráztam meg.
- Tudja mindenki, hogy terhes vagy. Nem haragudott volna meg rád senki.
- Hát épp ezaz! Nicole is csak a baba miatt kedves velem. Felborítom mindenki napirendjét és csak gondot okozott! - kiabáltam rá.
- Ez nem igaz.
- De igen. Minden lépésemet figyeled! Nem mész sehova! Az ügyeidet elhanyagolod! Az embereiddel szolgaként bánat, ha kell nekem valami! Ideköltöztek Amyék csak azért, hogy ők is lessék minden kívánságok. Felhagytak mindennel és mindent többször vagy nagyobb mennyiségben csinálnak. - halt el a kiabálásom a kitörő sírásom miatt.
- Olyan nagy gond hogy aggódunk értetek?
- Nem értünk. Csak azért, hogy egészségesen megszüljem a gyereket. Mindent felfordít és ez csak rosszabb lesz.
- Ne mondj hülyeségeket! - szólt rám.
- Nem hülyeség, hanem igazság. Már most sokminden megváltozott. És később? Dagadt leszek és nem fogok kelleni. Születése után, meg folyton rá kell figyelni és az egész éjszakát végig fogja sírni. Én nem akarom a kicsit! - kiáltottam el a végét, mérgesen löktem el magamtól és szaladtam fel az emeletre, nem foglalkozva azzal, hogy szédületem még egy kicsit és el is eshettem volna. Sírva borultam az ágyra. Magzat pózban feküdtem el és párnát szorítottam a hasamhoz. Alig lehettem pár percet egyedül már kopogott is az ajtón.
- Hagyj békén, Grayson! - kiabáltam ki, de az ajtó kinyílt.
- Akkor én bejöhetek. - lépett be Nicole - Beszéljünk egy kicsit.
- Nem akarok beszélni. - sírtam tovább.
- Rendben. - ült le az ágyra és kezdte el simogatni a combom - Én beszélek és te végighallgatod. Úgy nem kell beszélned.
- Nem hinném, hogy akarom hallani.
- Azt csak utána tudod eldönteni. Mindenben igazad van amit mondtál, kivéve két dologban. Első: nem voltunk kötelesek ideköltözni, mégis megtettük, és tévedsz, ha azt hiszed, hogy a kicsi miatt. Neked segítünk, mert a fiam mindenkinél jobban szeret téged. Ha nem lennél terhes, és úgy kért volna meg rá, akkor is megtettük volna. Megtanítanálak mindenre, mert mostmár tudom, hogy min mentél keresztül, és azok után bármiben segítenék. Még mielőtt megkérdeznéd, igen, sajnálatból teszem. Nem is tagadom, de azt ne felejtsd el, hogy senki nem kényszerít rá! Második: ő egy gyerek, a szerelmetek gyümölcse. Ha elveteted neked fog fájni a legjobban, mert már most jobban szereted mindenkinél. Azzal hogy észrevétlenül simogatod a hasad, vagy hogy most a párnát amit oda szorítasz, olyan törődést mutatsz irányába, mit más nem. Grayson az apja és attól, hogy ő is simogatta már, nem azt jelenti, hogy téged már nem szeret, vagy nem fog a nagy hasad miatt. Míg te aludtál felhívta a nőgyógyászt, mert sokat vagy rosszul. Kiabált vele, mert azt mondta, hogy ez természetesen. Miattad aggódik, nem a kicsi miatt. Téged visel meg, ő csak növekszik.
- Ez tényleg igaz? - néztem fel rá meghatódva.
- Csak annyira amennyire itt ülök melletted. - mosolygott rám.
- Nagyon hülyén viselkedtem?
- Ne hibáztasd magad, csak a hormonok miatt vagy ilyen.
- Köszönöm. - borultam a nyakába sírva, de ez úttal örömömből, folytattam a tengerem feltöltését, mert tónak már túl sok könnycsepptől búcsúztam el.
- Gyere menjünk le enni. - tolt el magától, mikor már megnyugodtam.
- Grayson nagyon haragszik?
- Nem. Az folyosón ül a fal mellett. Ő akart bejönni hozzád, de nem engedtem neki. Magát hibáztassa, hogy vitatkoztak. Szeret téged, nagyon is. - mosolyogva hallgattam végig. Én is szeretem, és tényleg nem ártott, hogy meghallgattam.