Korlátozott szabadság //befejezett//

Ötvenhárom

- Kivételesen igaza van. Örülök, hogy elfogadsz. A kirakó meg jól fog mutatni a gyűjteményem között. - mosolyogva nyomtam puszit arcára, ami apából könnyeket csalt elő - Köszönöm, kislányom.

- Tényleg . . . - mondatom folytatása a levegőben szállt el, mert helyette csak a csengő éles hangját hallottuk.
- Mégis ki zavar minket karácsony estéjén? - morogta apa és elengedett, hogy megnézze mi az - Megyek már! - kiabált ki mérgesen, mikor újra megszólalt a csengő.
- Ne nyisd ki! - tiltakozott Layla mire mindenki rá kapta a fejét.
- Mégis miért ne? - de kérdésére csak a csengő szólalt meg megint - Egy pillanat! - kiabálta ki zaklatónknak.
- Ne tedd! - kérlelte Layla.
- Ha nem mondasz semmi normális okot, akkor nem tudok mit tenni. Kinyitom. - indult el az ajtó felé. Még mielőtt oda érzetett volna, kicsapódot és belépett rajta legrosszabb rémálmom, aki tönkretette az eletem. Amint megláttam sikítva estem össze.
- Neeee! - a múlt magába szippantott és a hajó fedélzetén találtam magam, lábamban egy késsel, halott szüleimtől pár méterre. Újra felsikítottam és Grayson karjait éreztem magam körül. Könnyektől elhomályosult tekintettel néztem fel. Látta a szemében a fájdalmat, hogy így láthat, és a gyűlöletet az ajtóban álló személy iránt. Hiba kezdett el ringatni, hiába kezdte el simogatni a hátam, nem használt.
- Engem meg sem hívtatok a családi összegyűlésre? - kérdezte rettegve néztem rá és ő is csak engem nézett ördögi mosollyal arcán.
- Nem vagy a családunk tagja. - vágta rá apa, és állt mellém, mert előttem Tiara morgott rá.
- Aranyos dög. Őt kaptad ajándékba? - felém címzett kérdésére csak kapkodtam a levegőt és Gray karját szorítottam magamhoz, amivel hátulról ölelt.
- Hagyd békén! - sziszegte a fogai között, továbbra is ölelve, mintha így akart volna biztonságot nyújtani.
- Csigavér, csak beszélgetni akartam mielőtt átadom az ajándékom drága húgomnak.. - nevetett fel ördögien. Még Lucifer nevetésénél is ijesztőbb volt. Az ajandékától is félek, mert tőle jót nem kaphatok.
- Akkor beszélj, de hagyd békén a lányom!
- Megható családi pillanat. Az eldobott gyerek visszakapja az apját, aki tönkreteszi miatta a másik két gyerekét. Vagyis csak megpróbálja, mert nem sikerült neki.
- Ne hasonlítsd magadhoz Laylát. Nem tehetek róla, hogy neked nem elég egy kis része, ami még így is több mint egy normális ember él tud képzelni.
- Oh, ugyanmár. Laylát Nem hasonlítom senkihez. Inkább szerény személyem hozzád. Úgy szeretem meg azt amit akarok, ahogy te is tetted.
- Sosem öltem meg a családom!
- És én sem, mert ti nem vagytok a családom. - mutatott körbe - Viszont azt hozzá kell tenni, hogy azt nem is ölném meg ok nélkül aki segít nekem.
- Akkor löjj le mindenkit, mert itt senki sincs melletted.
- Tényleg? - vágott gondolkozó fejet - És ezt ki mondta neked? Várj megmondom. Senki. - nevetett fel - Nem igaz Layla?
- Hagyd ki belőle a lányom!
- Pedig csak az igazat mondtam.
- Hazudsz! - kiáltott rá.
- Tényleg? Akkor honnan tudom, hogy itt vagytok? Hogy Kaylee tegnap meglátogatta Islát, hű védelmezőjével? Hogy 20.-án vásárolni voltak hármasban, és aznap este elszórakoztatták egymást? Jól is működött közöttük a kémia. Hányszor is? Háromszor. - ha nem a pánikroham szélén állnék akkor biztos, hogy zavarba jönnék. Egyáltalán honnan tudja? Layla tényleg elárult volna minket? Nem hiszem, biztos hogy hazudik. De akkor miért nem akarta, hogy apa ajtót nyisson? Egyetlen ésszerű magyarázat, hogy tudta. Tényleg elárult minket! Miért?
- A barátnőm, azt csinálunk amit akarunk, és ehhez semmi közöd! - vágta rá Gray, mire szikrát szóró szemekkel nézett rá.
- Layla. - suttogtam magam elé - Hogy tehetted? - adtam hangot dühömnek és csalódottságomnak.
-Végre rájött valamelyik őtök, hogy ő elejétől fogva az én oldalamon áll, kár hogy nem hamarabb és, hogy ehhez én is kelkettem. Mondjuk meg tudom érteni, én is ezt tettem volna a helyében. Elvetted a szüleit. Az apja csak veled és a munkával foglalkozik, most meg az anyja is csak veled beszél.
- Miről beszélsz? - kérdezte Gray.
- Nem gondoltam volna, hogy a beteg barátnőd okosabb nálad, úgy hogy most is retteg és sír.
- Húzz innen! - kiabált rá, és éreztem, hogy karjai mégjobban megfeszültek körülöttem.
- Mint mondtam beszélgetni jött, mielőtt átadom az ajándékom. Beszélgettem, így jöjjön az ajándék. - majd végszóra előkapta a pisztolyát.
- Ne merdd bántani! - kiáltott rá egyszerre apa és Grayson is, ami mellé még Tiara is jobban morgott.
- Őszintén mondva megfordult a fejemben, de utána elvetettem. A dög még elé ugrana, akkor még egy golyót kellene használnom. Így arra gondoltam, hogy más fogja megkapni.
- Ne tedd kérlek! - kezdtem el könyörögni még jobban sírva.
- Magához tért a sokkból úgy látszik. - nevetett fel.
- Kérlek! - mintha szavam meg se hallotta, volna folytatta.
- Grayson mögötted van és ölel. Neki amúgyis más büntetést találtam ki. Majd a  szenvedésed és végül halálod is. Így már csak egy fő maradt. - húzta meg abban a pillanatban a ravaszt és az célt is talált apám homlokán.
- Neee! - kezdtem el kapálózni Grayson karjai között, de ő csak szorosan tartott magához. Akárhogy próbáltam odajutni hozzá nem sikerült.
Ugyanolyan fájdalmat éreztem, mint szüleimnél. Hiába hogy nem mondtam a szemébe: apa, úgy tekintettem rá. Már csak ő maradt a szüleim közül. Anyát és a nem vérszerinti apám is elvesztettem. Hiába volt a mostoha apám, nem tudom annak hívni. Mindhárom szülőm meghalt. Nem az fájt a legjobban, hogy árva lettem. Nem az, hogy meghaltak. Jó, persze az is iszonyúan fájt, a legjobban mégis az, hogy hogyan vesztettem el őket. A saját bátyám ölte meg őket, és ha ez nem lenne elég, egyikőjüknek se tudtam elmondani, hogy szeretem őket. Az első kettővel veszekedve váltunk el, míg az utóbbinak, még azt se tudtam mondani, hogy apa, nem hogy szeretlek. Ez fájt a legjobban.
- Már nincs veszély, próbálj megnyugodni. - hallottam meg Grayson hangját - Elmentek, ne aggódj.
- Meghalt, őt is elvesztettem. - suttogtam halkan és közben levegőért kapkodtam. Üdv pánikroham.
- Tudom, kicsim. Tudom. - szorított magához amennyire csak tudott. Karjai alatt öleltem szorosan magamhoz. Mellkasába fúrva fejem sírtam tovább, míg az álom el nem ragadott, hogy egy kis időre is, elfelejtethessem a gondjaim. Mert Grayson karjai között nyugodtan tudtam aludtni.